Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Martos Gábor: Versek közelmúltidőben - Kovács András Ferenc: Költözködés; Markó Béla: Kannibál idő
MARTOS GÁBOR Versek közelmúltidőben KOVÁCS ANDRÁS FERENC: KÖLTÖZKÖDÉS; MARKÓ BÉLA: KANNIBÁL IDŐ Két erdélyi magyar költő verseskötete jelent meg nemrég szinte egyidobén Magyarországon. Szerencsére nincs ma már ebben semmi különös, hiszen a határokon túli, (s ezen belül is talán kiemelten a romániai) magyar irodalom egyre több szálon kapcsolódhat — és kapcsolódik is - az egységes magyar kultúra mindennapjaiba. Ez a két kötet azonban más viszonyban van egymással, mint pusztán a könyvkiadói véletlenek által egymás mellé sodort, még akár ugyanarról a tájról is származó két kiadvány. Ez a két könyv ugyanis összetartozik; sőt, talán még ennél is továbbméhetünk: mintha egyetlen munka kettévált lapjai lennének, melyek kiegészítik, árnyalják, továbbgondolják egymást, vagy éppen egymással vitatkozva ugyanazoknak a dolgoknak a másmás oldalát mutatják fel, ám még látszólagos szembenállásukban is egységesen. Lássuk mindenekelőtt a száraz tényeket. Kovács András Ferenc kötetében huszonegy, 1982 és 1991 között született vers áll; Markó Béláé ezzel szemben az eddigi (majdnem) teljes életműből ad ennél számszerűen majd tízszer bővebb válogatást, magas szintű mértékkel tallózva a költő eddigi tizenkét kötetéből kilencben. (A „bemutatkozásból” - talán túl szigorúan - csak a költő két gyermekverskötete, illetve - ebből a szempontból természetesen - verselemzés-gyűjteménye maradt ki.) A kötetben Markó versei időrendben, 1968-tól 1989-ig követik egymást; látható, a két kötet anyaga között tehát nyolc év „átfedés” van, a versek nagyobb része azonos időben keletkezett. Kovács éppen nyolc évvel fiatalabb Markónál; másodikos gimnazista lehetett, amikor Markó első (Forrás-)kötetével jelentkezett, s az ő első, bemutatkozó kötetének megjelenésekor Markó már ötödik verseskönyvének kiadásánál tart. E tények szerint a két költőt (Forrás-)generációk választják el egymástól, mégis Markó egy beszélgetésben (mely épp az Életünkben jelent meg nyomtatásban) így vallott kettejük kapcsolatáról: „...érdekes módon úgy alakult a dolog, hogy most például - ami a programokat, vagy a világlátás azonosságát illeti — hozzám legközelebb állóknak a nálam jóval fiatalabbakat érzem. Egy idő után én elkezdtem főleg szonetteket írni, meg klasszikus formában írni és gondolkodni - mert ez azért valahol egy irodalmi gondolkodásmód, gondolkodási forma is —, és emiatt a fiatalok, tehát Kovács András Ferenc, meg Egyed Emese, meg Visky András és Tompa Gábor kerültek igazán közel hozzám ...” E kijelentésen túl a két új kötetet lapozgatva is azonnal szembetűnő: Markó és Kovács költészete valóban nagyon közel áll egymáshoz, s ez a közelállás éppen „klasszicizmusukban” ragadható meg mindenekelőtt. Kovács András Ferencnek a klasszikus formákhoz való vonzódását, illetve a klasszikus versformákban imponálóan tökéletes jártasságát eddigi két (gyermekverskötetével együtt három) versválogatásában is megcsodálhattuk már, mint ahogy ebben az új kötetében is lépten-nyomon elkápráztat hol hömpölyögve áradó tercináival (Segélyhívás helyett halandzsa), hol csengő-bongó rím-zenéjével (Idyllium), állandóan fel* felbukkanó, játékosságukban is természetes alliterációival, hol sziporkázóan szellemes és tökéletes „Übü-nyelv”-paródiájával (Panegirikuss), vagy éppen az Ady Föl-földobott kő-jére rímelő, avval „feleselő”, ám annak versformáját, ritmusát-dallamát hibátlanul visszaadó Kövek a magasban című versével. Markó Béla válogatott verseinek során viszont remekül megfigyelhető az a folya925
