Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Dalos Margit: Pince (novella)
És ahogy a Kálmán bácsi mondta, mindent láttál pontosan, a feketeségben feketén csillogó víznek olyan színe volt, mint a megfeketedett ezüsttálcának. És a nagypapa még tudott kiabálni; beszállt a pincéig a hangja: Kálmán, meglőttek, de mire Kálmán bácsi a csukott kapuszámy takarásában odafutott, már az arcára bukva feküdt, s a hátán, pontosan ott, ahol a szíve van, szivárgott a vér. Csepelről lőtt a mesterlövész távcsöves puskával, és éppen kapóra jött neki, hogy a nagypapa a kapu felé fordult, és a hátát mutatta Csepel felé. Kényelmesen irányozhatta a szívére a puska célkeresztjét. És nagypapát behúzták a kapu mögé, élet már nem volt benne. És a nagymama sírt, mert a nagypapa nem hallgatott a nagymamára; minek ilyenkor kimenni, amikor lőnek. És a konyhaablakon másztak ki, ami a hegy felé néz, de ez most nem sokat számít, mert tél van, és csupaszak a bokrok, és a dombnak van olyan hajlata, hogy oda is belátni Csepelről; a fal mellé lapulva kellett lopakodva futni; így mentek koporsóért, és a papnak szólni. A nagypapával teli koporsót már nagyon nehéz volt az ablakon kiadni, mert belülről magasan van az ablak, aki ki akart nézni, annak mindig székre kellett állni, csak kívülről számított alacsonynak az ablak; ha mentetek le a hegyről a nagypapáékhoz, néha bekopogtatok, de csak azt láthattátok, aki elment a távoli falig, hogy láthassa, ki kopog, de azt is csak a nyakától fölfelé láttátok mindig. És kiskocsin húzták a nagypapát föl a temetőig, a pap először azt mondta, hogy temessék csak el, majd utólag fogja beszentelni, de aztán mégiscsak eljött, bárhát majdnem mindegy, mert a Miatyánkot sem tudta befejezni, úgy csapódtak a lövedékek, és a papon lebegett a télikabátra felhúzott karinge, na ez jó célpont messziről, és amikor egy lövedék a közeibe vágott, úgy ugrottak szét a sír körül állók, mintha óriási repeszek pattantak volna, és visszamenni már nem mert senki. A nagypapa és a Dunán lőtt jégmadár, a Ripp úszott utána... Jégmadár és csonthéjú gyümölcs, miért van a kettő a homlokod mögött együtt mindig? Mi az, hogy csonthéjú gyümölcs, mi az, hogy jégmadár? Kopog mind a kettő és színes; cseresznyeszínű, meggyszínű, hamvasszilva színű, zöldszilva színű, sárgabarack színű; a jégmadár kopog és peng és cseng, ahogy emelgeti a szárnyát; megpengeti a fagyott levegőt, és pattannak, repednek a csonthéjú gyümölcsök, ahogy kalapáccsal vagy kővel feltörik őket. A foga között hozta ki Ripp a Dunából a jégmadarat, gömbölyű kis feje oldalt lógott, mint a színes karácsonyi dió. Nagypapát kivitték a temetőbe, a zöld lódenkabátban, vadászkalapban, kockás harisnyában, szöges bakancsban. Eltemették a Dorfmeistert, azt a nagy gavallért. Aki titkos táltos volt, mert két foggal született, da a szülei hagyták, hogy a bába a fogakat kihúzza. És aki a falon is tudott nyulakat futtatni, nemcsak a réten, ámyéknyulai élőbbek voltak az élőknél, mozgott az orruk, és rezgett a fülük, és a falról mintha egyenest a mennyországba szálltak volna, minden véres bundanyúzás és trancsírozás nélkül. A présház előtt lógó nyúlszőrök mind olyan színűek voltak, mint a piszkos téli fold. A falon futó nyulaknak nem volt porhüvelyük, csak a mezei nyulaknak. Meg a nagypapának. A nagypapa nagyapja Borostyánkőről érkezett, ahol a hegytetőn egy vár van, és majdnem olyan minden, mint az Üveghegyen, itt meg minden csak olyan, mint az Üveghegyen innen. Ott az emberek kincseket ásnak, és köveket 24
