Életünk, 1991 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Dalos Margit: Pince (novella)

faragnak; malachit, achát, opál, borostyán, szerpentinkő, ott szép lehetett a világ, miért is jöttek el onnan, itt se malachit, se opál, csak az a morzsalékos mészkő, és trógerolnak vele, hogy majd belegebednek, bányásszák, fuvarozzák, építenek, a kivájt helyeket eladják földalatti háznak; számolnak, spórolnak, meggazdagodnak, egyszer csak gazdag emberként pöffeszkednek. Mi mást lehet itt tenni, mint elefántcsontból kálváriát faragni, hegyes cédrusokat, apróka Jézust a jászolba, barlangos szentsírt a feltámadt Jézussal, Pilátust, keresztet, latrokat, szájtáti embereket és korbácsos katonákat, és az egészet egy nagy üvegszekrénybe tenni, mint ahogy Isten tette a világát az átlátszó levegőbe. És mindaddig ott állt a kálvária a Szent Lipót plébánia- templom szószéke alatt, amíg az új plébános haragra nem geijedt, mert úgy látta, hogy a hívek a szentbeszéd alatt is az üvegszekrénybe néznek, és nem az ő arcába. Akkor került a megszentelt kálvária a kocsma sarkába, a Dunára néző és a kapualjra nyíló ablakok közé.

A hírhozó már rég elment - semmi kétség, hogy a Kálmán bácsi volt - és csak álltatok báván, és akkor jutott eszedbe, hogy legalább sírhattatok volna, mennyivel egyszerűbb lenne most minden, de senki se sírt, s te úgy gondoltad, hogy akkor ez így helyénvaló, és ki tudja, anyád mire gondol, talán éppen arra, hogy nagypapa a cselédlányokkal is kikezdett mindig, Julival is, az etyeki lánnyal, aki aranyszínű kisbögrét hozott a pusztavámi búcsúból, s a Pusztavámot úgy mondta mindig, hogy buzdavám. És egyszer a Juli hosszú időre eltűnt, s amikor megjött, egy csecsemőt is hozott, és a nagymama befogadta. Sokat tűrt a nagymama a nagypapa mellett. Ha nem volt pénz cigarettára és borra, a nagypapa mindig lógatta az orrát, és a nagymama inkább sok emberre főzött, ez már valóságos kifőzde volt engedély nélkül, ott evett az újonnan alakult rendőrkapitányságról mindenki, maga a kapitány is, talán ezért is nem félt a nagymama, hogy nincsen engedélye; és ott ettek a bomagykereskedők; a Varsányi patikusék a cselédlányt küldték mindig az éthordóval, és ott ebédeltek a pincemesterek; a nagymama megcsak tűrte a szeketurát; Frau Dorfmeister, kopogott a villa nyelével a Hangya tisztviselője, ennek a virslinek nincs meg a vége. És nagymamának látnia kellett, hogy a hangyás ember a lecsóba főtt darabolt virslit precízen ösz- szerakta; mint a mozaikot, úgy illeszthette, és alig fért a tányérjára, majdnem olyan hosszú volt, mint a rőfös kolbász, de kopogott, mert a végét nem találta.

De éjjel mégis hallottad, hogy anyád sír melletted, és akkor már bántad, hogy nem engedted szabadjára a sírhatnékodat.

Igen, mert a nagypapa a maga módján szerette a nagymamát. így mondta anyád, nem is egyszer. És tényleg. Mi másért szerenádozott volna az ablaka alatt, amikor a nagymama a spanyolnáthában volt, és az összes haja ott feküdt a párnán, de külön a fejétől, mert utolsó szálig kihullott. Nem is tudott többet úgy állni, mint én, Csillag Anna; Ida kisasszonynak kellett a haját időnként beondolálni, hogy többnek látsszon. Az iparosbál fényképén látszik is, hogy Ida kisasszony ügyes; szelíd hullámok keretezik a nagymama arcát, helyenként belógó göndör huncutkákkal, némelyik olyan, mint a dugóhúzó. A báli ruhája fekete klottra rádolgozott nehéz csipkéből van. Hová tűnhetett ez a báli ruha? Soha sehol egyetlen darabja sem akadt az utadba, S|e átalakítva, se porrongyként, se a nagymama szekrényében lógva. Érezted, hogy késő, előbb kellett volna észbekapnod, a lövöldözések és meghalások

25