Életünk, 1990 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Simonffy András: Lehet, hogy elfeledkezünk magáról (regényrészlet)
fon, s háziasszonyom, Bárczay Andrásné arra kért, hogy sürgősen téijek haza, Tartsay Vilmosné vár rám, mielőbb szeretne - sürgős ügyben - beszélni velem. Azonnal indultam. Egy Bartók Béla út 36. szám alatti bérelt lakásban laktak akkor, ahol Tartsay- né és Bárczayné a legnagyobb felindultságban fogadtak. Tartsayné, Erzsébet halottsápadt volt, s belépésemkor azzal fogadott: „Képzelje, Misit még az elmúlt hét szerdáján (azaz május 24-én) letartóztatták!” („Misi” Kővágó József barátom volt, Budapest első, 1945 utáni, majd 1956-os polgármestere.) Az elbeszélésből megtudtam, hogy Kővágó, aki a Mintagépgyár tervezőirodájának volt a vezetője ebben az időben, szerdán délelőtt a gyár csepeli üzemében vett részt egy értekezleten. Értekezlet közben gördült a bejárat elé egy szürke Pobjeda, belőle két Jól fésült” nyomozó pattant ki, akik „Misit” a teremből kihívatták, majd pár perces szóváltás után — anélkül, hogy akárcsak a terembe visszaengedték volna - kituszkolták a kapun, és magukkal vitték. Ugyanebben az időben „Misi” Személynök utcai lakását - felesége távollétében - feltörték és megszállták az AVH nyomozói, s az oda visszaérkező feleségét, kislányával együtt, háziőrizetbe vették. Felforgatták az egész lakást, elvittek minden előtalálható „gyanús” papirost, könyvet, jegyzetet. A házkutatás megtörténtével Lonci a gyerekkel együtt két nyomozó háziőrizetében maradt. Erzsébetnek Loncival péntek délutánra valami közös programja akadt. Lonci azonban elmaradt a randevúról, s Erzsébet - rosszat sejtve — másnap felhívta telefonon. A két őr még a lakásban volt, de Lonci röviden be tudott számolni a történtekről. Erzsébet csak hétfőn este tudta rászánni magát arra, hogy engem értesítsen, illetve hogy átjöjjön hozzám. Sem ő, sem jómagam nem gondol(hat)tunk arra, hogy Kővágó Jóska őrizetbe vétele összefüggésben lehet a Sólyom-üggyel. „Misi” is évek óta távol tartotta magát a politikai élettől, visszavonult családja és polgári foglalkozása szűk körébe, s - akárcsak én - óvakodott attól, hogy bármit is elkövessen, szóljon olyasmit, ami bármiben is szembenállt volna az akkor éppen érvényben levő törvényekkel, illetve azok holdudvarával. Bár az ország helyzete mélységes aggodalommal töltött el mindkettőnket, s a kialakulóban lévő politikai nomenklatúrának elvi ellenfelei voltunk, tehetetlenségre kárhoztatva ugyan, de nyugodt lelkiismerettel éltünk, mondhatnám, annak jegyé- benjs: nehogy módot adjunk arra, hogy ujjal lehessen újra ránk mutogatni, s velünk takarózva olyan hatalmi manővereket végrehajtani, mint az már korábban, á látszólag még nem politikai (hanem gazdasági) perekben megtörtént. De mert az iparban „Misi” letartóztatása előtt is voltak nagyobbarányú letartóztatások (különösen az építőiparban), első gondolatunk az volt, hogy az ő letartóztatása is valószínűleg valamilyen mondvacsinált ipari szabotázsüggyel függhet össze. Tartsayné, Erzsébet távozása után átmentem édesanyámhoz. Kissé zaklatott hangulatban meséltem el neki a történteket. Anyám ösztönösen megérezhette a veszélyt, mert még ma is a fülembe csendül a hangja: „Jaj, vigyázz, csak neked ne legyen még bajod ebből!” Megnyugtattam őt, hogy ez kizárt dolog, évek óta csendben élek, sem szóban, sem tettben nem cselekedtem olyasmit, ami a rendszer urainak ne lehetne ínyére. Hazamentem, s mondhatom, viszonylag nyugodtan átaludtam életem - hosz- szú időre - utolsó szabad éjszakáját. Azt kell mondanom neked, András, egyben életem utolsó, még mindazok után is naiv felhőtlenségben eltöltött éjszakáját, amik már megtörténtek velem. 2. Másnap, kedden, (május 30.) a szokott időben ébredvén, hirtelen felötlött bennem, nincs kizárva, hogy azért nálam is lehet még egy házkutatás. Nem sokkal a Bartók Béla utcai lakásomba való költözésem előtt 1944/45-ös sopronkőhidai naplómat és egyéb, az akkori időkkel kapcsolatos ártatlan emlékeimet, amelyeket 1946-ban, amikor a minisztériumbeli áldatlan állapotok kezdődtek, semleges helyen deponáltam, 515
