Életünk, 1989 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1989 / 5. szám - Ágh István: Gyertyagyújtó (regényrészlet)

kellett megsemmisíteni. A környék tisztogatását Devecser visszafoglalása után azonnal, május hetedikén hajnalban megkezdték.

TÁVIRAT: Katonai Parancsnokság, Veszprém, 1919. V. 7. 10,30. Devecser. A deve- cseri járásban a helyzet a következő: a fehérgárda Devecser községből elmenekült, széjjel a járásba, ahol most jelentéktelen garázdálkodással akarják a rendet megzavarni. Remélem, rövidesen likvidálni fogjuk őket. Ajka állomásról jelentik, hogy Csékutat visszafoglalták, a fehéreket teljesen elkergették, a csapat Szabó elvtárs parancsnoksága alatt vonul tovább a csingeri és az úrkuti bányák biztosítására. Egyéb különös újság nincs. Számuely László a kormányzótanács megbízottja. TÁVIRAT: A fehérgárdával folytatott sikeres harcuk örömmel tölt el bennünket, fejezze ki köszönetemet és elismerésemet mindazoknak, akik fáradtságot nem ismerve, proletár elszántsággal vettek részt a küzdelemben. Kun Béla.

ÜJSÁGHlR: A fehérgárda mozgalmát a kiváló veszprémi és pápai katonaság egy nap alatt leverte, a budapesti vörösgárdisták pedig házról házra járva szedték össze az elrejtett fegyvereket. Torma Károly gazdának, Zsedényi és Horváth csendőröknek sikerült elmenekülniük. 2000—2000 korona díj a kézrekerítőknek.

1. HANG: Vér, pusztulás és ezrek jajveszékelése kísérte mindvégig ezeknek a banditáknak tettét. Ide jöttek ebbe a csendes kis Devecserbe, hogy emberi jólétet, kultúrát, általános boldogságot hirdessenek. Plakátjaik rikoltva hirdették is a „szociális termelésből fakadó jólétet” és tönkretették itt azt a kevés jólétet is, ami még kínálkozott. Általános jólétet hirdettek és egyéni jólétre törekedtek. Amíg a tömeg éhezett és szenvedett egy szebb jövőért, amit szemünk elé varázsoltak a vezérek, a szemfényvesztők jóllakottan dőzsöltek és mint Néró, aki a saját gyönyörűségére fölgyújtotta Rómát; ők is átdorbézolt éjszakák után emberi életek kioltásával fokozták élvezeteiket.

ANYÁM: Aztán megbuktak.

2. HANG: Az ellenforradalom pokla elszabadult. Először a dunántúli kegyetlenkedések sorozata, Marcali, Siófok, Tapolca, s ki tudná felsorolni, hány városból és faluból érkező döbbenetes hírek adtak számot a fehér hadsereg „hőstetteiről” s tették hírhedtté Prónay Pál és az Ostenburg-különítmény nevét. A pápai vezetőket letartóztatták és elindították őket Siófokra Prónayhoz. Azonban a vérengzést a megszálló román hadsereg is megelégelte, Prónay nem fogadta a pápaiakat, Devecserben leszállították őket a vonatról és a Meggyesi erdőben kivégezték mind a huszonhármat, köztük Piróth Györgyöt, Pápa és a járás politikai megbízottját, Viczai Jánost, a direktórium munkaügyi biztosát, Muli József propagandabiztost. Csak egy ember nyögött fel a sírból halkan, könyörögve: „Lőjj még egyet! Ez nem halálos.”

NAGY LAJOS író: Prónay Pál. Arra emlékszem, hogy a dunai uszodába járt. Igen szép alakú ember volt, és ezt tudta, majdnem mutogatta magát. Az uszoda közönsége el volt tőle ragadtatva és bámulta. A zsidó értelmiségiek igyekeztek vele megismerkedni, boldogok voltak, amikor demokratikus modorában sütkérezhettek, és azt mondhatták neki, hogy „Pali bácsi”. A boldogok egyike dr. Kiár Zoltán volt. Az ő jelenlétében mutogatta egyszer lelkierejét is Prónay Pál. Azt mondta, hogy ő szemrebbenés nélkül tudná végignézni, ha egy embert ízekre tépnének. Az akarat hősének emlegették Prónay Pált. Jegyben állt egy nővel. A nő megrótta őt, hogy igen sokat cigarettázik. Erre Prónay eldobta a kezében lévő cigarettát, és attól kezdve nem dohányzott.

Apámat behívták rövid időre katonának, beosztották a hajmáskéri gyűjtőtáborba. Ott találkozott a középiszkázi Simon Sanyi bácsival, őr a fogollyal úgy, ahogy Veres Péter Zelk Zoltánnal a munkaszolgálatosoknál. Szerettem Sanyi bácsit, kisbíró és tanácsi hivatalsegéd volt, szemében tisztelet élt a világ iránt, ilyennek lenne jó látni a forradalmárokat, s szemükben a forradalmakat.

Attól, hogy Nagy Béla kisgazdát meghívták parasztküldöttnek a Vérmezőre 1920. április 11-én, közönségnek, amint a hadsereg a kormányzóra lelesküszik, s gúnyolódott — ez magyarul se tud — s megértette jobb a „Nem, nem soha!” orkánjánál a vetést borzoló tavaszi szél, csupán a fehér ló ámította el — attól kéit évtizeden át alig mozdult szülővidékem történelme, mintha csupán a család, a szántás, vetés, aratás, takarulás lett volna, és a nagy telek.

415