Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 9. szám - Bándi Gábor: A mulandóság szobrai
BÁNDI GÁBOR A múlandóság szobrai Kunt Ernő néprajzos kandidátus a miskolci Herman Ottó Múzeum kutatója különös kettős tehetséggel rendelkezik. Specialistája a magyar néphitnek, a halotti kultuszok, temetkezési szokások jó isimerője, de írásaiból úgy érzem, hogy a szorosain vett etnográfiai stúdiumokon túl kellő történeti szemlélettel, élő társadalmi problémát, aktuális mondanivalót is lát, abban a minden emberi kultúrában jelen volt és jelenlévő tudati szférában, ami az életről és halálról szoros természetes összefüggésben gondolkodik. A másik oldal, ama a kutató száméira különös előnyt biztosít, vonzódása a plasztikához, pontosabban a látás művészete. A „Múlandóság szobrai” című kiállításból .kiemelt fotóik első látásra ezt erősítik számunkra. A tudományos téma és a megeflevenítés együttes ismerete azonban óhatatlanul felveti bennem, s nagyon szeretném, ha egyre többünkben is, a kutató és fotóművész észrevehető küzdelmét; hogy az elmúlásról és emlékezésről természetes harmóniával gondolkodjunk, s e tudatos harmóniához igazítsuk szokásainkat is. A tárgyszerűen korrekt iképek, a nagy földrajzi és időzónáiban való válogatás elárulja, hogy a szerző a ma már történeti halotti kultuszokban valóiban járatos, de arról is árulkodik, — s ezzel nekünk sem árt szembenézni —, hogy egy kicsit nosztalgikusan, szeretettel, lírai módon „visszasírja” azt a bizonyos tudati harmóniát, amely képes volt nagyon is humánus jeleket hagyni az élők számára. A formai rehabilitáció lehetősége, -mondjuk kínálata is közvetve benne rejlik Kunt Ernő képeiben, persze annak k-esierű tudomásulvételével együtt, hogy ez mindaddig, például temetőinkben csak -eszitétikusabb látványt eredményezhet, amíg egyénenként és közösségben nem tudunk az emberről, múlt- jiáról, életéről és természetes fizikai -elmúlásáról „korszerű görcsöktől” mentes filozófiai-tudati rendszert építeni, s azt megerősíteni új, korhű szokásokkal is. A képeik tehát szép homogén világot mutatnak a régi magyar -paraszti társadalom, az egyéni és közösségi élet -bizonyos 'belső harmóniáját tükrözik, s egyben emlékeztetnek bennünket arra is, hogy ennék, civilizációnk és egzisztenciális gandj-aiink bűvöletében bizony híján vagyunk. Ad-e némi receptet a látvány és a gondolat — nem tudom! Erre, bár beszélgettünk Kunt Ernővel, a világban újraformálódó szokásokról is, csak saját lelkem háborgásával és békéjével v-álaszoüinaitok, s ez még annyira sem ajánlás, mint a szerző jónóhány okos írása vagy szépséges képei kiállításokon vagy nyomtatásban. Szakmámban megtanultam, hogy letűnt világok embereinek sírjai és az emlékezésre szánt régi jelek, kizárólag az egykori élet rekonstrukciójának eszközei. Az életé, amelyet, lam-ennyire régről való, annyira szükséges is újra felfedezni. Megtanulni szépségeit és hétköznapjait, szabályait, amelyeket meg854
