Életünk, 1985 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1985 / 6. szám - Szemelvények Gaál Károly gyűjtéséből

„Itt utána köll menni, akárhova ment, és észt fölkeresni.”

Ránéz a Kümorzsolóra: „Mejjitek megy le utánna?”

Hát persze vonódott mindegyük, ímenhát futtáik, 'hogy ide ihjálba megy. Vazs- gyurónak mongya. Asse. Jó van. Mingyá kihuszta kardbicskát, vótak ollan, fiatalabb magasnövésű vékony Csepelek, mongyuk mint a karom, vagy mint a combom.A kardbicskáva ötöt-hatot levágott, tetejit megguzslatta, összekötötte őket, asztán akkor annak a végire rákötött egy vödröt, egy nagy bádogvödrött. Akkor aszonta nekik:

„Mast én ebbe a vödörbe beleállok, ti észt a gúzst, észt a vödröt, éngem eresz- szetek le ebbe a lukba. Én lemegyek utánna és asztán majd mikor én ott valamit kések, mikor én megrázom ott allol ászt a gúzst, a gúzs fönn is fog mozogni ,akkor húzzatok föl. De el ne mennyetek innen a luktul, hogy itt haggyátok. Ha ebbe egy hét vagy két nap vagy két óra telik, még a jelet ti meg nem kapjátok, el ne távozzatok innen. Mert akkor ha talákszunk valamikor, akkor baj lesz.

Fogatták erőssen, hogy nem. Asz micsoda szégyen vóna, hogy cserbe hagy- nájok ötét. Hát asztán a Lófi János beleállott a vödörbe. Szép óvatosan űtet leeresztették. Hát éppenhogy, éppenhogy elegendő hosszú lett az öt-hat darab hosszú csepel, az a gúzs.

Leért. Néz széjjel. Hát mit lát ottan, mint egy világrészt, egy világrészt. Gyönyörű szép zöld erdők, mezőségek, mindenféle volt és hátcsak ecsodákozott magába. Hát tényleg — aszongya — hát a másvilág, talán ez a másvilág, vagy hogy is, mikipp. Hát osztán ott nem messze látott megin egy szép nagy erdőt. Közelit ő annak a zerdőnek. Be is ért. Megy az erdőnek bellebb, bellebb. Ott megin talál egy szép nagy falka birkát.

„Hej, — aszongya — mijjen szépek. Kinek a birkáji vagy hová valók? Ha bá- rójé vagy hercegé vagy akárkijék a birkák. A kénszer törvént ront.”

Hát osztán ott is nézeget körű. Ezeknek sincs pásztorjuk. Ezek szabadon vannak. Egy ijjen nyáj birka. Hát eccer csak észreveszi, hogy az a zarasz ember megint bujdosik az egyik fátul a másikhoz. Hogy őtőlle fét és azér már bujdosott elöllö. Észrevészi. Mekkiát:

„Ne féjj, ne bujdoss, — aszongya — hiszen nem bántalak. Ne féjj semmit!” Akkor megvárta. No, de már messzirű sapkát, kalapot emet neki: „Aggyon Isten jónapot, erős Lófi János.”

Aszongya: „Hogy tudod te, hogy én erős vagyok?”

„Hogy? — aszongya —, nézd, mijjen ritka lett a szakállam, hogy a törzsök kitépte, mig etuttam vesztenyi a törzsököt.”

Á szakállát kiráncigáta neki a törzsök, (nevetés)

Aszongya: „Hát kijé ezek a birkák?”

„Ezek a birkák? Ezek a birkák — aszongya — a Pilikán madáré.”

„Pilikán madáré?”

Saszongya: „Annak a birkáji. Ojjan szerencsétlen, hogy soha a fijait nem bírja főnevéni. Mikor már szépek vónának a fijaji, jön egy nagy zivatar, a villám és a jég agyonveri, epusztíttya a fijajit. És ha te észtét megtudnád menteni, ennek a fijajit — mert ű ottan ászt ottan észt a földet, hogy errű a fődrü hoz a fijajinak le élelmet —. Hogy mast is elvan ide föl. Ez több időbe, hetek szám telik, mig ászt a zélelmet errű a fődrű oda tuggya szállítani. Neki a fíjainak. — Aszongya — éppen mast vannak neki fijaji, és — aszongya — három napon belül, előbb mint az hazaér, a villám és a jég elpusztittya. Hogy tene534