Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XXI(V. (életrajzi esszé)
Elmúlás-szaga van ennek az egész sokgazdájú, gazdátlan Ludovika-együt- tesnek. Valahogy félszeg a vállalatok és intézmények gyűrűjébe rejtett maradék park nyilvánossága, s mintha láthatatlan szégyenbélyeg volna a Pollack Mihály tervezte főépület, igaz, átépítésekkel alaposan elrontott klasszicista homlokzatán. Stromfeld, Pálffy, Sólyom és a többiek nevét hiába keressük, s úgy tetszik, nyomtalanul múlt el a Kossuth Akadémia korszaka is. A Budapest- enciklopédia még az 1845-ös Alt-féle kőrajzot sem közli, nevét csak egyszer említi, felsorolásban, a klasszicizmus alkotásai között. Pedig valaha egyazon lelkesedés, áldozatkészség szülte a Nemzeti Múzeummal, a Színházzal, a Tudományos Akadémiával, a Valero-selyemgyárral, s ahogy ezek a magyar múlt, a kultúra és tudomány, csírázó ipar jelképei voltak, úgy lett a Ludoviceum a nemzeti véderő s vele a nemzeti önállóság jelképe. Valaha Széchenyi, Kossuth és egy egész reformnemzedék harcolt érte, aggódott sorsáért. Igaz, fel- avatója mégis Ferenc József lett, Védnökei főihercegnőik és főhercegek. Falai között tanított a földrajztudós Oholnoky Jenő és a filozófus Alexander Bernát, de tanítottak gyilkosok is, mint Grassy és Bayor, Újvidék későbbi hóhérai. Itt kapta tiszti rangját a keletkutató Stein Aurél, a ,,szegedi kapitány” Kozma Miklós és az ellenállás mártírja, Tartsay Vilmos. Nemcsak Stromfeld végzett ebben az intézetben, hanem Julier is, és Kratochwil, a székely hádosztály ka- pituliáns parancsnoka; és nemcsak Jány Gusztáv, de a Donnál alá rendelt Stamm Marcell is, aki inkább feloszlatta maradék hadtestét, mintsem harűba vigye „német utóvédek utóvédjeként”. Különös történet a Lúd ovika Akadémiáé: neve egykor szimbólum volt, az maradt később is. De szimbólumként fokozatosan torzult, végre ellentéte lett egykori önmagának. Híven tükrözte egy hosszú történelmi korszak minden ellentmondását. Érdemes hát megismerkedni ezzel a történettel. * A középkori magyar haderő kezdetben királyi katonaságból és csak védő háborúra kötelezett nemesi csapatokból állt. Aztán, a kor európai színvonalának megfelelően, teljessé vált a banderiális rendszer. Mátyás ugyan állandó sereget szervez a katonáskodás alól fölmentett nemesség hadiadójából, de Mohácsnál már ismét banderiális erő áll szemben a törökkel. A költő Zrínyi az első, aki felismeri: állandó és nemzeti (hadsereg kell, ha el akarjuk kerülni az új rabsággal egyenlő idegen felszabadítást. De a nemesség közönyös, a törököt császári seregek űzik ki, amelynek még magyar egységeit is többnyire idegen tisztek vezénylik. Ez nemcsak „bécsi fondorlat”, hisz a fő- és köznemesi réteg sem akkor, sem később nem szívesen szolgált, megvetette a függelmi viszonyon alapuló, tehán „nem úrnak való” katonai mesterséget. Tükröződik ez a Rá- kóczi-kor hadtörténetében: kisebb ütközetekben elég volt a kardforgató „virtus”, de fegyelem és szakértő vezetés híján a fejedelem valamennyi nagy csatáját elvesztette. Az 17ill2-iki országgyűlésen a rendek elfogadják III. Károly leiratát, amely megállapítja, hogy mivel „a haroolásnak egészen más módja keletkezett, mint amilyen régen volt”, így „az inszurrékció egyedül nem elegendő az ország megvédésére”; ezért szüksféges „bel- és külföldiekből álló szabályozott hadseregnek minden eshetőségre való állandó fenntartása”. 1715-ben törvénybe iktatják az inszurrékció és vele a nemesi adómentesség fenntartása mellett az állandó 236
