Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 10. szám - Mezey Katalin: "Látszunk láthatatlan" (Bokor levente versei)
„Látszunk láthatatlan” (BOKOR LEVENTE VERSEI) Ha egy költő, negyvenedik életévén túl lép — léphet — első verseskönyvével a nyilvánosság elé, megérdemli, hogy megtudjuk róla: vajon késői újjászületése során lett-e azzá, aimi; vagy éveken, évtizedeken át lappangó minőségét sikerült végül is elismertetnie. »Megölnek eliébb, mintsem hazaérek / Korábban lakölsz, hogy sem kivirulnál« — olyan felismerés, mely a nem szokványos művészetre mindig vonatkozik. Tudjuk, a vers azért születik, hogy érvényre jusson.” — írta 1974-ben az Alföld 11. számában Bokor Levente költészetét bemutatva Nagy László. Nem, nem későn feltámadt ihlet munkája, húsz esztendő költői működésének nehezen érvényre jutó válogatott darabjait tartalmazza a Bejejezhetetlen mondat című könyvecske. A verseit megjelentetni neon tudó, kenyerét műszerészként kereső költő először a Csepeli Olvasó Munkás Klub közösségében jutott nyilvánossághoz. Versek, cikkek, tanulmányok jelennek meg (tollából a csepeli antológiákban. Majd 1978-ban a Föl- tétlen elégiák című sokszorosított versfüzet. Nem botladozó szavú, járatlan kívülállóra valló írások: egy naponta huszonnégy órát gondolkodó ember sajátos verstalálmányai. Kezdettől nem hogy nem idegen az absztrakciók világában, hanem szinte csak ott otthonos. De ez az absztrakció Bokor lírájában nem vértelen, nem spekulatív: páratlan a fogalmak hétköznapi megszemélyesítésében, megjelenítésében. Látvány, részletes, pontos leírás válik egy váratlan oldalfénytől érvényesen (kifejtett gondolattá, filozófiát építő költői ítéletté. „Rugóra jár a Planetárium s felhúzott / kis hétköznapjaid körbeszaladnak; / artista a krétakötélen lassanként / csalódik. — Nem lehet ajándék / a te történeted sem!” (Lepkeként fogtam). Nem véletlen adottság ez: az esti marxista egyetemen magát papíron is értelmiségivé művelő költő Erdélyből áttelepült, az erdélyi és református hagyományokon pallérozott család balsorsú leszármazottja. Apja a doni harcok egyik első halottja, — és hogy a végzet később még keményebb legyen — hivatásos fciatomatisztikénit esik el. Bokor Levente már gyermekként munkába áll, a könnyen teljesített iskolai feladtatok mellett „legkisebb fiúként” a család második kenyérkeresője. Koraératt; felnőttként kell, és akar is úrrá lenni a szorító valóságon. A nagyvárosi, blazirf felszín alatt ismeri, látja a könyörtelenül kifejlő drámát: Vörösmarty, József Attila árnyával viaskodva fogalmazza meg korai verseiben. „Forog a világ jaj hol a szarva / hol fogjam, hogy ne ontsa belem! / Értelmetlen hálálom lenne / elpusztulni ezért a semmiért.” (Forog a világ). Korán nősül, fiatalon apa, évekig él ötödmagával egy szobában, utóbb nehezen szerzett társbérletben. Írásai tele vannak életrajzi elemmel, mélyen személyesek, rögzítik a költő mindennapjait: a konyhában cseppkőként lógó pelenkákat, a láz-csípte arcú gyerekeket, az utat engedni nehezen akaró világot. Sajátos mozaikként épül bele mindez az egyre jobban kialakuló gondolatfüzér-versekbe. Nagy formátumú kompozíciókat épít (Lakoma, Corpus), melyek végletekből szerkesztett rendszerré alakulnak: egyszerre fájdalmasak és groteszkek, emelkedettek és alpáriak. „Mint hold derít fel elvont vidéket / — rejtelmes fényét papírok itatják — / úgy készítek terólad fényképet / hogy megvilágítom a fordítottját” — vallja módszeréről a Corpus című ciklusban. Mint már Nagy László is megjegyzi: jellegzetes aforizma-szerkezetek tartják versei anyagát, világát. Kristályszerkezetek ezek? Kirajzolják valaminek a körvonalait, vagy belső erővonalait vagy rácsszerkezetét? Egy bizonyos: akármilyen erős 957
