Életünk, 1981 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 2. szám - Páskándi Géza: Mit ér a kecske, ha magyar? (paródiák) III.
EGY IFJÜ SZOCIÁLIS VERSELEMZÖ A betű kizsákmányolása Nemrég olvastuk a Hazai Tormagyár üzemi lapjában egy igen elgondolkodtató verset. A fiatal Kiskés Cső Pál írta és Csövesek a címe. Eszünkbe jutott erről a hazánkban egy főre eső betű és annak kizsákmányolása. A szellemi termelékenységet és bérét már réges-régen az önköltség figyelembevételével kellene mérnünk. Kiskés Cső Pál saját bevallása szerint naponta elfogyaszt 12 bis 14 pár NDK tormás (vagy mustáros) virslit, amihez meg kell innia legalább 12 bis 14 korsó sört (ha van csapolt sör és van NDK-virsli). Mennyibe kerül a papír, a tolikopás, a buszjegy, villamosjegy, amíg beviszi a szerkesztőségbe? És a jatt a portásnak (a Pipacsban). Most újra fel kell töltődnie a tehetségnek. A ráfordítások reciprok valőrje tehát nem térül meg a gasztronómiai redundanciában. Vegyük azonban strukturaliter: mennyi Villányit ihat? És ha megírná a „Drága cigánylány ne legeltesd a kecskédet a télikertben” című szimpatikus szocio-musical-jét, népmeséi motívumokkal átszőve, kellő tanulságokkal különös tekintettel a kispolgári újgazdagok (uborkafások) túlérzékenységi hányadának figyelembevételére? Az nagy pénz volna! De óriási koncentráció! Kalória, és megint kalória! S mind e közben az exploatáció vendéglátóipari szinten. Minden borravaló a betűt zsákmányolja ki! De a borravaló sikk (sic!). És jöhet az új sicht. Éelmenni a kedveshez: kifizetni három elszakadt bugyigumit. A szellem alultáplálja önmagát, hogy a túltápláltakat erkölcsi piedesztálon állva támadhassa. Jól mondta G. mester: nincs két egyforma nem-tudás, amiképpen két egyforma tudás sincsen. A kultúrának primitívnek kell megjátszania önmagát, hogy a túlfinomult önoélúakat primitíven támadhassa. Ha ugyanis ő is vállalná a túlfinomultságot, milyen etikai alapállásból támadhatná a brancsbelit? Ezenkívül: akkor nem tartják túlokosnak, ami veszélyt hozhat rá. El kell primitivizálódnia! Ha már eleve az — előnyben van, szerencse! Nem kell legalul kezdeni! Kiskés Cső Pálnak szerencséje volt: nem kellett leépítenie túlfinomultsá- gát, műveltségét, intelligenciáját. Ö egyből a primitív fundamentumon kezdte. Erős várunk nékünk az ösztön! De végül is meddig bírják a tőzeg és tufa kitermelését? A műveltség sohasem apadna ki, mert az Végtelen, de hát az ösztön véges-e? A Berkeley-tféle paradoxonhoz jutánk. Minden, ami külső, az ösztöneink (érzékeink, érzékelésünk) által van. De mi ehhez képest a Gödel-féle bizonytalan? Kiskés Cső azt írja: Keresd a kecskét, körmöld a körmöt, mig Csepel gépje utolsót hörrög. Burzsuj juhászról — írt a körömről, s feledkezzél csak proliörömről, prolibánatról — 145
