Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 9. szám - Simonffy András: Kompország katonái IX. November 22. (történelmi kollázsregény)

— Aztán én újra fogságba kerültem, 1950-től 1956-ig a koncepciós perek során, így aztán Rákosi évei alatt csend volt nemcsak MikuMohról, de az egész ellenállási mozgalomról is. De csend volt 1956 után is, még évekig. Révay Kálmánt 1950-ben kivégezték, Makay és Kővágó az Egyesült Államokba vándoroltak ki. Lassanként beszélgetnem sem volt kivel ezekről az évekről.

Végre 1959-ben, amikor a Szabványügyi Hivatalban dolgoztam éppen mint mérnök, bejön valaki hivatali szobámba azzal, hogy egy „úr” keres téged. Mondom, hát jöjjön be. De nem, ő kint akar veled beszélni, a folyosón.

Kimegyek a folyosóra, ott áll egy férfi, aki azonnal igazolja magát, hogy ő az Államvédelmi Hatóságtól jött. Én hirtelen meglepetésemben tréfára veszem a dolgot, és mondom neki: „Jaj, azt nem szeretem.” Azt mondja erre, nagy komolyan : „Kérem, ne ijedjen meg, nem arról van szó ...” S hogy valami ügyben szeretnének kihallgatni, menjek be a Gyorskocsi utcára másnap délután három órára.

Jó. Gondoltam, ha ezt már csak így mondják az embernek, hogy fáradjon be a saját lábán, akkor nem veszélyes.

Bementem. Ott elém tettek több fényképet azzal, hogy válasszam ki közülük azt, akit ismerek. Volt ott egyenruhás fénykép, civil ruhás, csendőr ruhás, miegymás. 'Nézegetem a fényképeket, de azt kellett felelnem, hogy nem ismerek senkit. Mert így volt.

Erre a nyomozó kiemel a halomból egyetlen képet, s azt mondja, hogy hát ez volt a Mikuich Tibor. Most fogták le Romániában, Románia kiadta nekünk, itthon van már fogságban, s hogy most már fény derült az egész ügyre. S ahogy újra megnézem ezt a fényképet, rájövök, hogy ez volt az a pasas, aki november 22-én Tartsayék lakásán, majd később Radó szobájában felvilágosításokat adott a csendőmyomozóknak ...

Engem ott rögtön szembesítettek Mikulioh-csal. Aztán jött Miikulioh főtárgyalása, ahova beidézték Bajosy-Zsilinszky Endrénét és Tartsay Vilmosáét is.

Mikulich Tibort kötél általi halálra ítélték, és 1960. október 6-án ki is végezték.

Másnap, október 7-én újra bejött hozzám az az államvédelmi férfi, aki előzőleg keresett, és hát tőle tudom, hogy előző nap Mikuliehon végrehajtották a halálos ítéletet. Ejnye, mondom, éppen október 6-án, az aradi vértanúk kivégzésének napján ... Minek beszennyezni egy árulóval ezt a nemzeti ünnepet? Azt mondja az államvédelmis, hogy „erre nem is gondoltunk.” 6

6. — Cseres Tibor: A tényleges tisztek (elméletileg: az ország hadseregének csontozata) körében a háború végére nagyjából négyféle magatartásforma alakult ki.

Jó néhányan a hitlerista német sereggel való teljes (fegyveres) szembefordulást sürgették (és hajtották végre). Középen azok álltak, vagyis bizonytalankodtak, akik világosan látták, tudták (nem volt nehéz tudniuk), mire jutottunk a németek mellett, de a háborút a két harcoló nagyhatalom ügyének tartották, amelybe méltó és erélyes beleszólásunk nem lehet. Ezekkel tele volt az ostromlott főváros. A harmadik tiszti réteg a zászlóhoz mindvégig hű akart maradni, iha meghalni nem is (az öreg tengerész zászlótartó retirálása után is). Ez a réteg még fogolytáborba is úgy igyekezett elvonulni, hogy valamelyik fölöttese engedelmóvel vagy parancsára.

Az utolsóféle tisztről, amely Szálasi mellett acsarkodóit, s nag'y722