Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - TANULMÁNY - Laczkó András: "Éveket néhány percért!" Arcképvázlat Csorba Győzőről

lyeit a világgal szemben kevésnek tudja-érzi, s szeretné megélni mások — fa, vadgalamb, pók — szokásait. Az előző mondatban kiemelt szó („megélni”) egyfajta kulcsot ad a költői szemlélethez. A natúréval történő szembesülés ugyanis Csorbánál alkalom a meditációra, a bölcselkedésre, titkok és miértek kutatására. Legtöbbször elébe táruló látvány indítja el töprengéseit és csaknem mindig a jelenségekben talál választ gondolataira. Lírikusi felfogásának sajátos jegye és azzal együtt nemzedéktársaihoz kötő eleme, hogy mindig, minden körülmények között az emberre vonatkoztatja, amit a természettől értelemmel felfogni és „megélni” képes, amit a fák, virágok mutatnak. Humanizmusa az utóbbi évek termésében különösen erőteljes (Tovább terem, Győzni fogó, Folytatás, Semmit se jeleztek, Elvesző kert ciklus).

Az eddigiekből következik, hogy versei körülihatárolhatóan helyhez köthetővé válnak és ugyanakkor — ellentmondás nélkül — mentessé a helyi színezet tehertételeitől. Látszólagos kontroverzia van itt, hiszen arról volt szó, hogy Csorba a létezés alaptörvényeire keresi a maga válaszát s magyarázatait. De több mint egy évtizede ír már ún. kert-verseket. Ezekben a növények példájával az élet egészét intonálja, a pontos, sohasem tévesztő működést, a termésérlelést, formateremtést. Ha a tér, ahol vizsgálódásait végzi, viszonylag szűk is, de a tapasztalás számára rendkívül gazdag, bővelkedik mindabban, ami hitelesítheti az intellektuális távlatokat. Csorbának sajátos érzéke van ahhoz, hogy a mindennapok világában, „szürke semmiségein” élje meg és mutassa föl a költészetet.

Összegyűjtött verseit megelőzően szóbakerült már, hogy a költő az ember-környezet kirekesztésével ír, hogy mindenekelőtt önmaga számára fogalmaz meg bizonyos életszabályokat. De ez csak felületi igazság Csorba lírájával kapcsolatban. Legelőbb azért, mert a természettel, a tájjal, a kerttel kialakított kontaktusában semmi öncélúság sincs, a versek mindig túlmutatnak az egyszeri élményen. Maga figyelmeztet arra, hogy a novemberi köd, az állomás környéki jelzőtáblák, a gondozatlan körtefa, a fölmagzott petrezselyem zöldje, az évszakváltás és a többi tárgy, jelenség számára mint jelkép kínálja magát. Egyszerűsítenie, szimplifikálnia kellene ahhoz a dolgokat, hogy csak sajátmagára — és ne az emberi élet egészére — vonatkoztassa azokat. A szimbólumok szükségesek a valóság teljesebb megragadásához. Hogyan? Például azáltal, hogy a kert kitágulva magába fogadja a világot, hogy száz és ezer föl- fedeznivalót kínál (Világ körüli utazás, A fák példája, A halódó nyár krónikája).

Honnan jutott el eddig Csorba?

Korai verseinek megjelentetésével nem vezető irodalmi lapoknál kísérletezett, hanem egy zártabb profilú és olvasóközönségű református diákújságnál. Néhány év termését egybefogó, Mozdulatlanság (1938) című füzete nyitott utat irodalmi társaságokhoz. Saját szavaival: „első kötetemet (...) elküldtem Várkonyi Nándornak is (...) Attól kezdve a pécsi irodalomnak legalább egy embere, s nem is jelentéktelen ember már tudott rólam, s tudott arról, hogy írok.”

Van ebben a tettben egy fontos mozzanat, amit Weöres Sándor úgy jelzett egyik cikkében, hogy „a fiatalok lírája napraforgóként fordul az írótárs-bíráló felé”. Csorba könyvecskéjéből küldött a Nyugat szerkesztőgégébe is, ahol azután Jankovioh Ferenc foglalkozott mások verseivel együtt a Mozdulatlansággal. Értékelése elutasítóelmarasztaló, az öt könyv közül Csorbáéról nincs mondanivalója. Visszatekintve igazolni látszik ezt az impresszionizmus, a hétköznapi apró dolgok iránti fogékonyság, a látvány azonnali leírása (Ablakon keresztül, Rövid lélegzetre), s olykor erőltetett nyelvi megoldásai. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az idill és nosztalgiái korabeli burjánzásában, holdfény villogás és a jázmin illatozás émelyítő sokaságában Csorba néhány verse mégiscsak mutatott valamit, ami más volt. Megragadta az újszerű hasonlatokban feltűnő többértelműség. Formai pontosságra törekszik, a szonettől az alkaioszi versig sokmindent kipróbál Füzetének címadó versében észrevehető az állapothatározás meghökkentő keserűsége és ezzel összefüggésben a halál, a múlandóság gondolatának jelentkezése. Az utóbbi nála mélyebb okokra vezethető vissza, a családi miliőre, addigi életútjának nyomorúságaira és — a méltatlanul mellőzött idősebb pályatárs, József Attila öngyilkosságára. Ha az emlékéhez írt költemény zárásában megnyilatkozó (a példát követni vágyó) szándékot a keserűség mondatja is, pá490