Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Kőháti Zsolt: Igazságkeresőben (Urbán Ernőről)

Kibontatlan drámaelemek forrósítják föl a kötetet (Biczó, a traktorista)-, átmenetileg a János vitéz árvagyerek-motívuma kap új tartalmat, hogy aztán ismét József Attilával harsanjon elkeseredetten a művelődés beli-életmódbeli elnyomorodás alig változó állapotainak védbeszéde az 1950 februárjában írt Tanyavilág-ban. Sírva feszül a tanyasi kisdiák „tanulni-menet” a hóviharnak;

Az asszony jajgat, órája közel, véli, hogy áll a halál küszöbén.

S tovább, ahogyan soha ilyen változtatni akaró fölháborodással novelláiban:

Az ember lomha, dolga mi lenne?

Vellát emel, marhának enni ád, szólni ha szólal, mint az eszelős saját tettében talál csak hibát.

Naphosszat pipál, ül hát a suton, néha talán az asszonyára néz.

Lefekszik, fölkel, eszik valamit, ölel is néha, — ennyi az egész.

Keserű summázata a békési helyzetről így növekszik általánossá: „Börtön és erőd sok ezer tanya, , hiába fordult nagyot a világ”. Kuczka Nyírségi napló-ját előlegezi itt Urbán Ernő, a leginkább költőként nyitott szemű országjáró, még a befejezés pártba vetett szilárd meggyőzőzésének a tekintetében is. A kor valós kópét, hiteles feszültségeit ezen a szinten drámáiban, színpadi műveiben sem tudja majd megragadni, legfeljebb egyes részletekben csupán; a legeredményesebben Uborkafa című szatírájában.

Közhely költői technika, látásmód és drámateremtés szoros rokonsága, de igaz mégis ez Urbán Ernőre vonatkoztatva is. Elbeszélő költészetében szintén megrajzolta azt az öntudatra ébredt, új típusú nő-figurát, amely a Gál Anna diadala című darabjában (1951. április 4-én mutatta be a Vidám Színház) főszerephez jut. Jó érzékkel vígjátéknak írta meg Urbán: van is nem kevés — történelmi szemszögből — humoros elem abban, ahogyan a Gál családot megerjeszti a társadalom fejlődése; felemás arculatú hősök küszködnek itt az osztály- és vagyoni helyzetük változásaiból fakadó jellembeli ellentmondásaikkal. De a kedvező változás, a politikai belátás túl korán hat bennük, ami viszont a vígjátéki forma erőszakolt optimizmus-szükségletét fejezte ki. Urbán művészi érzékét dicséri, hogy e nagy — bár humorosan interpretált — változások tengelyébe nőt állított: a magyar múltat és jelent legszemléletesebben önmagában hordozó réteg képviselőjeként.

Színpadi hírnevét a Tűzkeresztség alapozta meg (Nemzeti Színház, 1951. november 21.). Érte kapta a Kossuth-díjat; a formálásában, alakításában megnyilvánuló műgond és Önkritika pedig Lukács György elismerését hozta számára. A benne megragadott konfliktust -— szegényparaszt és középparaszt feszültségét — Urbán Erdő az ötvenes-hatvanas évek fordulójának tsz-szervezéseikor is időszerűnek érzi. 1950 szeptemberében járt először Drávaszaboloson. „Viharos idő volt az. Dél-Baranya falvait épp az első nagy szövetkezetszervezés hullámai ostromolták” — írta élményeiről, de csak majd negyedszázaddal később. „— Lippótól Sellyéig vagy egy tucat olyan községet jártam be, ahol szép szóval, kényszerítéssel, mennyországot ígérve, majd meg bilincsek fölrakásával fenyegetőzve folyt a lakosság szövetkezetbe léptetése. Hol lelkesedtem, hol meg sírni tudtam volna tehetetlen dühömben, és Drávaszábolcson is mindjárt a megérkezésemkor olyan megrendítő találkozásom esett egy lelkileg halálra gyötört, bosszúból kuláklistára tett gazdaemberrel, hogy a következő év nyarán e megrendítő találkozás emlékéből született meg első valamirevaló színpadi munkám, a Tűzkeresztség.” A színdarab — s Bán Frigyes 1952-es filmváltozata — meggyőzően bizonyítja, hogy a friss társadalmi átrendeződés a tudat mélyeit még nem érintette:

39