Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - Kőháti Zsolt: Igazságkeresőben (Urbán Ernőről)

az önérzet régi sérülésein még nagyon vékony a var. Köröm Sándorban Urbán a 19-es—45-ös hagyományokat kapcsolja össze — ezt jelképezi a „Két Október” tsz neve is —, de ez az összekapcsolás még korántsem jelent egyszersmind a társadalomépítés időszerű feladataiért vállalt eszmei egységet. A tehetősebb Ható Ignác sem vár kevesebbet az új rendszertől, mint „hogy valahára ember lehessek. Ember! Aki ura s nem rabszolgája a földnek...”. Történelmünk fájó igazsága — s ezt Urbán méltán hangsúlyozza —, hogy épp e két, vezetésre termett embernek, Körömnek és Hatónak kell összecsapnia — pedig a fiatalok nemzedékében már egy újfajta osztályszellem kezdi kioltani a gyűlölködés és gyanakvás tüzeit. Üjszerű Köröm és Ható — a szegény- és a középparaszt — konfliktusában a jobb minőségű munka iránt érzett felelősség, mely Hatót jellemzi, s amely Körömből még idegenkedést, sőt gyűlöletet vált ki. Az összebékítés feladata nőt terhel itt is: Boziné Szele Zsuzskát, a párttitkárt; őt vesz célba minden ellenséges próbálkozás, még a Hatónak szánt golyó is őt találja. Nem túl hálás ez az ütköző szerep, s íróilag sincs jól megoldva, mint ahogyan az általános megbékélés hiteléhez is fér kétség a dráma végén. Mindenesetre: a fel- szabadulás utáni paraszt tárgyú drámatermés értékes, Sarkadihoz mérhető darabja ez. s a Húsz őrá-hoz vezető vonulat egyik kezdete.

Természeti csapás: de társadalmi jelentésű katasztrófa is, vihar teszi próbára Urbán és Fábri Zoltán 1952—53-as filmjében a falu új társulásait (Vihar). A vizsga az olyan egyéni áldozatvállalás nyomán sikerül végül is, mint az öreg Giliczéé, aki egymagában is kitart a megdőlt búza levágásakor. Megjelenik itt már az „ellenség” új fajtája is: az épülő társadalomban élősködőként ki tenyésző Bánkúti—Pörneczi- féle kártevőé. Ügyeskedéssel, meg nem termelt javak szétosztásával igyekeznek pártfogókat szerezni. Urbán egyik utolsó nagy témája, a változó című Nemcsak kenyérrel is (sajnos, mint továbbélő jelenségből) e motívumból táplálkozik, csakúgy, mint az ötvenes évek legtöbb vihart kavart drámája: a Nemzeti Színház 1953. november 25-i előadásán bemutatott szatírája, az Uborkafa.

Vele az 1953-as párt- és kormányprogram előtt kezdeményezett új, kritikus szemléletet Urbán, s a darab, a hozzá való viszony egész közéleti demokratizmusunkat vizsgáztatta. Sokan kezdtek úgy neki méltatásának, hogy — egy melléálló szavait idézve — ezt a „megbecstelenített mondatot” írták le: Urbán darabjának vannak erényei és hibái.13 — Sarkadi Imre úttörő kísérletezésnek minősítette az Uborkafá-1. rendkívül rangos ellenvéleményekkel vagy fenntartásokkal szemben (őt Urbán az Út a tanyákról kapcsán 1952-ben súlyosan bírálta). Ma már — a jószándékú pártfogás egyik-másik változatán is túlhaladva — világos, hogy Urbán — alighanem eredeti céljától eltérően — a szocialista építés alapkérdéseit mérlegelte darabjában, s nem részproblémákat — bürokrácia, karrierizmus stb. — pécézett ki.14 A munkás-paraszt szövetséget, a párt, a kormány s a nép közötti bizalmat látta, s láttatta kockán forogni a Sántha Cézárok (pompás beszélő név), a Sólyom Aladárok, a Bolla Imrék, a Galavics Piroskák, Subaj da Gigik bűnszövetkezete miatt. A népi írók pozitív hagyományaira hivatkozó Urbán részben a Rokonok „folytatását” írta meg. A múlt pusztító örökségét föleleveníteni próbálkozókra utal már a drámakezdés szerzői-rendezői utasítása is: „A Szóménál kirendeltsége Ecsellő mezővárosban. Hatalmas, teremnek is beillő, emeleti szoba. Nyilván a helyi takarék igazgatója székelt itt hajdan.” Benne „szarkofágforma íróasztal, trónusnak is beillő székkel”.

Figyelmet érdemel a darabban egy olyan szereplő is, aki meg sem jelenik a színen, de aki az események akaratlan elindítója mégis, a Nagy Mozgató. Nem vette észre különösebben a kortárs kritika sem. A „nagy Holendá”-ról van szó. ö a „csúcsfőnök”; útba ejti az ecsellői kirendeltséget, de betérni nincs ideje (?), csupán félreértett elismerése jut be, s idézi elő Sántha karrierjét. Végül ismét a „nagy Holenda” befolyásolja — kívülről — az eseményeket (bár a helyi harag irányába): telefonja egycsapásra megbuktatja az ecsellői pünkösdi királyságot. Ez az arctalan, személyi valójában megmutatkozni rest, elidegenedett vezető az Uborkafa bírálatának fő céltáblája végül is: a személyi kultusz. Ezt azonban az 1953-as nézők nem vallották be maguknak, vagy nem is akarták bevallani. Az uborkafáról lepottyantak megszégye40