Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 5. szám - TANULMÁNY - Baranyai György: A születés emlékezete
A második, — intelme a németeknek, honfitársainak — attól a szabad attikaitól s peloponnészoszi kettőstől idézett, akik oly jól ismerték önnön különböző gyakorlatukból a szabadság ízét. A harmadik, — intelme a németeknek, honfitársainak — kemény saját szavakkal szól az individuális ész természetjogának (mely a legalizmus istenét az egyének daimonaként szekularizálja mássá) az uralkodó hatalom általi elvitatása, kisajátítása ellen, mert felismeri, hogy az ezzel védett természetjogú hatalom a felvilágosult abszolutizmus önkényes kegyeként gyakorolja az általa elvitatottnak az egyének számára való adagolt visszaadását és elzárását is. A negyedik, — intelme a németeknek, honfitársainak — „az egész”-ből spekulálván konstruált eszmejogról vall, mert felismeri, hogy az egyéni természetes észt az eszmejogú alany az eszméből származtatja vissza (ha tudja), így apriori sajátítja ki a mindig hasznos (bennük a hasznot mindig kimutatható) eszmék javára, ebből a tulajdonosok képviselőinek jogára s eszmejogban igazolt új természetjogú hatalomra. A tudás hatalom. Az ötödik, — intelme a németeknek, honfitársainak — az eszmékkel megáldottak és megáldok felelősségéről vall lapidáris durban. Kezdete az új Eroica-nak. (A régiből a zene nibelungi gyűrűbe is futott). AZ ELSŐ „Rara temporum felicitas, ubi quae velis et quae sentias dicere licet”, azaz „Ritka szerencsés korszak, amelyben szabad érezned, amit akarsz, és megmondanod, amit érzel”.5 E Tacitus-idézettel (a „szalamiszi pátosz”-tói és kincseitől eltelt periklészi Athénnek és az ugyancsak letűnt római köztársaságnak szabadságeszméire emlékező, a „sine ira et studio”-t hatalmas szenvedéllyel izmosító Tacitustól, a Napoleon által „az emberiség rágalmazójának” nevezettől vett idézettel) fejezte be „Egy rajnavidéki” aláírással a kilenohónapos bölcsész doktor, a 24 éves Marx 1842. elején az első olyan cikkét, mely hamarosan nyomtatásban is megjelenhetett. Ha nem is a születés évében és otthon — ahol a .földi elnemenyészők’ zavartalanul akartak mulatozni —, de a rákövetkezőben és Svájcban. A Megjegyzések a legújabb porosz cenzúrautasításról címűről van szó, „a legszebbnek” készítettről, mely, miként az Eris-dobta alma is, azért csak-csak a szellemvilág nagy vigalmába, Péleusz és Thetisz legújabb módi lakodalmába termett. Hivatlanul, de korántsem oktalanul. Mert egy alma is eltalálja még az istennyilát is, ha őfelsége Messzilövőnek éppen ez a kicsi a cél, az eszközében megnyilvánulón. (Hegelnek például Newton almája volt „alma”, de erről majd később szólunk). A MÁSODIK Tanult elméje teljes fegyverzetében robban ki belőle 1842. áprilisában ez is. Több szerencsével mint az előbbi, mert az „Egy rajnavidéki” ezen műve már a honi sajtóban s a következő hónapban megjelenhetett: Viták a sajtószabadságról. Hatalmas végszava: „A rettentően bölcs gyakorlati hivatalnokemberek azt gondolják magukról, amivel Periklész hangosan és joggal dicsekedett:, Olyan férfi vagyok, aki az állam szükségleteinek ismeretében és ezek kifejtésének művészetében bárkivel versenyre kelhetek’, a politikai intelligenciának ezek az örökbérlői a vállu- kat fogják vonogatni és az orákulum előkelőségével meg fogják jegyezni, hogy a sajtószabadság védelmezői üres szalmát csépelnek, mert az enyhe cenzúra jobb, mint a rideg sajtószabadság. Azt feleljük nekik, amit a spártai Szperthiasz és Bulisz felelt Hüdarnész perzsa satrapésznak: .Hüdarnész, tanácsodat nem fontoltad meg egyformán mindkét oldalról. Az egyiket, amit tanácsolsz, kitapasztaltad, a másikat nem tapasztaltad ki. Hogy mit jelent ugyanis szolgának lenni, azt tudod: a szabadságot azonban még soha meg nem ízlelted, hogy édes-e vagy sem. Mert ha megízlelted volna, 431
