Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Szerdahelyi Pál: "…ámul széles ország, büszke lehet Csönge"
Emlékszem még Csis-zár Miklós mérnökre is, aki kőszegi tanító fia volt, és az állástalan diplomások szomorú éveiben egy telet töltött Csöngén is, mint Sándorka házítanítója és korrepetitora. Később Csepelre került. 6. özv. Bárdossy Kálmánná (szül. Weöres Irma, 1906) nyugdíjas, Veszprém Cinának a gyermekkoráról, Csöngén töltött éveiről a férjem tudna sokat mesélni, ha élne, mert ő igen meghitt barátságban volt vele. Az én emlékeim erősen családi jellegűek, unokatestvérek vagyunk. Cima diákkorában nyaranta sokszor együtt voltunk, mert őt a szülei minden vakációiban elküldték hozzánk, Kőszegre, viszont én is gyakran töltöttem a nyári iskolai szünidőt Csöngén, Cináéknál. Még élénken emlékszem arra, hogy egyik kőszegi nyaralása alkalmával, a kőszegi hegyekben kószáltunk, s az Öház alatt, a fűben üldögélve, nagy erdei hangyák másztak ránk. Én bizony kegyetlenül „gyilkoltam” a csípős hangyákat, mire Cina felháborodottan jegyezte meg: — Te azt mondod, hogy állatbarát vagy, hát akkor miért ölöd meg őket? Ezen aztán elkezdtünk vitatkozni, én azt állítottam, hogy az állatbarátság szerintem nem mehet odáig, hogy mindenféle élősködő, káros rovart eltűrjön magán az ember, hiszen akkor az állatok még az ember életét is veszélyeztethetik. Cina viszont azon az állásponton volt, hogy ha az ember következetes akar lenni, akkor az Élet tisztelete azt parancsolja, hogy mindenfajta állatot hagyjon élni. Cina téhát ugyanazt az elvet vallotta az Élet tiszteletéről, mint a nagy orvos és humanista Albert Schweitzer: Szombathelyi gimnazista korában elég rossz tanuló volt egyidőben, különösen a matematika ment gyengén, és ekkor írta a „Nem megy a szinusz-tétel, Sándor” című versét, a „Diáknotesz” részeként, melyet sokáig nem jelentetett meg, de én kéziratból ismertem már és kértem is tőle, hagy írja le nekem. Ezt a kéziratát ma is őrzöm. Az az igazság, hogy édesapja nem túl nagy megértéssel viseltetett fia költői munkássága iránt, édesanyja viszont teljes szívvel. Nos, Sándor bátyám, inkább azt szerette volna, ha Cina inkább a gazdálkodásban segít neki, mintsem hogy egész éjszaka verseket írjon, meg olvasson, aztán másnap délig aludjék. Ezért is kapott később egy külön kis házikót fent, a domb tetőn, és ott lakott ezentúl, nem a szülői házban, lent, a domb alatt. Édesanyja gyakran rábízta a tehenek legeltetését, ilyenkor ábrándozva elfeküdt a kertészkertbe vezető út mentén, s a tehenek tilosban vagy nem tilosban, ezzel Cina nem törődött, békésen legelésztek. Egy ilyen alkalommal írta ezit a kis epigrammát: Cigarettázom az árokparton, húsz fillér az összvagyonom, de az egész Föld a hamutartóm. Nyaranta sokat jártunk ki a Rábára fürödni, és itt rendszerint elég nagy társaság verődött össze, s igen jól éreztük magunkat. Egyik nyáron, úgy emlékszem, 1936- ban, a Molnár Ilonka néninél, aki a Bárdossy-ház mellett lakott, külföldi művész- vendégek voltak, többek között Ilonka néni veje, Kari Baltz, aki híres hegedűművész volt Mannheimben, Németországban, meg egy chilei zongoraművész, Nalo, akit nagyon szerettünk mindnyájan, Cina is nagyon megkedvelte. Nem egyszer nagy karéjban ültük körül a zongorát, és Nalo játszott nekünk, sőt ezen a nyáron a két művész a csönget evangélikus templomban is nagyon szép és emlékezetes hangversenyt adott. Ezek a nyári együttlétek, rábai fürdések, esti séták és nagy beszélgetések aztán a háborúval véget értek. A háború után már Cina is csak nagy ritkán jött haza. Édesanyja nagybeteg lett, Parkinson-kónbam szenvedett, s én szoktam őt a templomba eltámogatni vasárnaponként. Mici néni aztán hamarosan meghalt a szombathelyi kórházban, az ottani temetőben is nyugszik. Sanyi bácsi még egy ideig Bárdossy Déne- séknél élt, majd Cina elhelyezte apját a táplánszentkereszti szociális otthonban, ahol gavallérosan megfizetett érte, de így aztán már senkije és semmije nem maradt Csöngén, s egyre ritkábban látogatott haza. 205
