Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 3. szám - Szerdahelyi Pál: "…ámul széles ország, büszke lehet Csönge"
7. Dr. Nagy Imre (1898) nyugalmazott állatorvos, Szombathely Csöngőn működött annak idején a repcelaka Staufíer-sajtgyárraak egy sajtfeldolgozó üzeme, a Szalay-féle házban. Itt mi is gyakran összejöttünk beszélgetni, szórakozni a sajtmesternél, Zsirai Lajosnál. Ügy emlékszem, 1933-ban, — Cina 20 éves volt akkor — október utolsó estéjén is együtt poharazgattunik és beszélgettünk hármasban, Cina, Zsirai és jómagam, és bizony, már éjfélbe nyúlt a beszélgetésünk. Mikor éjfélt üt az óra, Cina hirtelen feláll és búcsúzni kezd ezekkel a szavakkal: Most már itt van a november, Isten veled sajtos ember! Cina állandóan és művészien tudott rögtönözni. 1934 Októberében egy kórteremben feküdtünk két héten át a szombathelyi kórházban. Cina — mint ő diagnosztizálta — jólfejlett neuraszténiával, én meg ischiással. Cina azt kérte dr. Strancz főorvostól, hogy őt pszichoanalitikus therápiával gyógyítsa, de a főorvos természetesen ebbe nem engedett beleszólást. Sándor még itt, a kórházban is verseket írt. Egyik hűvös őszi estén az orvos éppen anamnézist 'készített róla, utána az orvos alig hagyta el a kórtermet, Cina odaült az asztalhoz, gondolataiba temetkezett, majd hirtelen a kórházi ágyra vetette magát, hasra feküdt, aztán újból felkelt, visszaült az asztalhoz, és elkezdte írni a verset: Hűvös és öreg az este, Remeg a venyige teste, Elhull a szüreti ének, Kuckóba bújnak a vének ... Ezen az estén, a kórház csendjében, a kórterem asztalánál, így született meg „Valse triste” című verse... Kissé vidámabb történetre is emlékszem. Cina unokatestvére, Bárdossy Kálmán udvarában szoktunk tekepartira összejönni. Egyik parti alkalmával Cina hirtelen megszólalt, és már megint improvizált: Ha nincs gyereke, neveljen fel egy lelencet, de ha kugldziik, dobjon mindig kilencet... 8. Molnár Dezső (1915) nyugalmazott zeneiskolai igazgató, Celldömölk Volt főnökömtől, Szabó Dezső igazgató-tanítótól tudom, hogy Cina harmadikos elemista korában írt egy színdarabot, A kutyák szakszervezete vagy valami ehhez hasonló címen. Cina sokat járt apósomhoz, néhai Kovács István csöngei evangélikus lelkészhez is, aki matematikából és fizikából korrepetálta. A többi tárgyból Berda József költő foglalkozott vele, aki több nyarat is töltött náluk Csöngén, házitanítói minőségben. Berda József igen nagy „haspárti” volt, s egyszer, amikor liba volt ebédre, elszavalta a terített asztalnál az Óda a libacombhoz című költeményét. Cina egyetemista korában már nem a szülői házban lakott, hanem fent, a dombtetőn épült s a tulajdonukban volt cselédházban, az úgynevezett „piros görbében”. Itt rendeztek be neki egy szobát, konyhát és előszobát, és nagyon jól érezte magát ebben az önálló, független környezetben. Többször is meglátogattam itt. Egy alkalommal felolvasta nekem erről a legénytanyáról szóló versét: A falu fölött lakom én, egyedül, a kilátó domb tetején. Alattam él a határon a zöld, a pir száz ház fedelén. Kakas kukorékol, bőg a tehén, s elringok a fák ütemén. 206
