Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Péntek Imre: Hogyor József regényéről
TSZ-REGÉNY AZ ÖTVENES ÉVEKBŐL? " • • • olyan esetekben, amikor nem szükségszerű morális jó és politikai helyesség divergenciája, a morális rossz tartalom (cél és eszköz) lerombolja, semmissé teszi a politikai helyességet is. (ELTE bölcsészkari etikai jegyzet) Hogy or József — bár egyes szám első személyben ír — valódi regényt alkotott. Műve nem önéletírás, hanem teljesség igényű, vérbő, cselekményes, bonyolult jellemeket mozgató realista mű. Minden egyenetlensége, egysíkúsága ellenére. Hőse Nagy János paraszt fiú, jó káder, mezőgazdasági mérnök, aki az Akadémia steril dogmatikus jelszavakkal telített légköréből egyszerre belecsöppen az ötvenes évek közepe táján egy kis dunántúli falu zárt világába. A tsz _agronómusa lesz. Hamarosan rádöbben: nem fogadják díszkapuval és énekszóval,'mint azt az egyetem ígéretei után várhatta volna. Ismét kiderül az örök igazság: az élet azért más... A kiábrándító, elkeserítő élmények hatására már-már a szökésire gondol, de látva az emberek nyomorúságos erőlködését, a tsz elhanyagolt állapotát elszánja magát a maradásra. A virtus is dolgozik benne: majd ő megmutatja, mire képes a közös gazdálkodás. Bebizonyítja példájukkal a falu egyéni gazdáinak: lehet másként is eredményesen dolgozni, mint ahogy ők: a földre görnyedve, önmagukat kiuzsorázva. Igen ám, de a Rákosi-féle parasztpolitika éppenséggel más módon kívánta jobb belátásra bírni az egyéni gazdákat: nyílt vagy burkolt erőszakkal, törvénytelen kitelepítésekkel, tönkrenyomorító adókkal, kulák-listákkal, padlást lesöprő begyűjtéssel, tagosítással, transzferálással. Nincs más út, csak a szövetkezet! Hogyor József agronómusa hisz abban (kissé naivan is), hogy a meggyőzés, a sikeres gazdálkodás vonzó példája beláttatja az emberekkel: a tsz új energiákat szabadít fel a tulajdonszerzésbe beleszűkült életekben. Be neki is számolnia kell azzal, hogy a „támogatás” erőszakos lehetősége minden pillanatban készen áll a beavatkozásra. Bárkit elvitethet, kitelepítethet, csak szólnia kell. A tanácstitkár számtalanszor felkínálja segítségét, de Nagy János tudja: ez az ő elbukása lenne, elvei és erkölcse megcsúfolása. Ha megtenné, a falu előtt örökre elveszítené becsületét. Már pedig ezt őrzi minden áron. Ebben a saját erkölcsi normái által megszabott, meglehetősen szűk térben kell bizonyítania: érdemes dolgozni, áldozni, tűrni, érdemes megadni a munkának azt, ami megjár. El kell fogadtatnia magát a tagokkal, a faluval. Be kell illeszkednie, ha meg akar maradni, ha néhány arasszal előrébb szeretne jutni. Még akkor is, ha mind egyértelműbb: fel fogja forgatni gyökerestül a megszokott, ősi rendet, a tulajdonra, a földre, a birtokra emel kezet. Egyedül, magányosan birkózik mindennel és mindenért. Az erőszakos „támogatás”-ból nem kér, a falu bizalmát sem tudja megszerezni. Mindegy! Nekilát a rendcsinálásnak. A szegényparasztok, a volt cselédek, a tsZ- be verődöttek, lassan belátják: ez az ember értük szakítja meg magát. Melléállnak. Hisznek neki. Megfogadják a szavát. S valóban, megszületnek az első sikerek. Kitakarítják a szörnyen elhanyagolt majort, az ólakat, az istállókat. Aratnak, csépelnek. Takarmányt gyűjtenek a lesoványodott állatoknak. Ez a háttér ad erőt Nagy Jánosnak, hogy szembeszálljon, a tsz-be furakodott ku- lákkal, életet verjen a lelkileg összetört tsz-elnökbe, s igaz szeretőt is találjon magának. 120
