Életünk, 1970 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Maros Dénes: Kószálás ipari partokon II.

- Elnézést, a vagongyárat keresem. Megmondaná. . .- Melyik részét, kedves uram? (Mégiscsak érdemes jóhiszeműen kezdeni a napot.)- A központi részét.- Mert tudja - magyarázza emberem jóindulattal -, nem mindegy. Teszem azt, ha a reptéri gyárba igyekszik, egészen más az ügy. így viszont roppant egyszerű. Méltóztassék néhány lépést megtenni a buszmegállóig, vagy inkább gyalogolni óhajt? Gyalogolni óhajtok. Végig az Árpád úton, amiről valahol olvastam, hogy a rmilleneum előtt Császár útnak nevezték. Az ezredéves ünnepségek emlegetése a va­gongyárral kapcsolatban egyébként is indokolt. 1896-ban alapították, mégpedig „Va­gonoknak, gépeknek és gőzkazánoknak gyári készítése, mindennemű villanyos tele­peknek és berendezéseknek előállítása, ezen gyárnak üzembehozatala, és ezen, nem különben a kapcsolatos, így egyéb iparoknak és melléküzleteknek folytatására. . miként az alapítók megszövegezték. Nem tudom, akkor milyen irányiból áramlottak a munkások a gyár felé. Ma az Árpád út műszákváltáskor megtelik kerékpárokkal. Fékező autók csikorognak, mivel az Árpád úton haladóknak kellene a kereszteződésben megállniuk, de mindenki siet. A halászcsárda előtt most nem állnak egymásnak (és a falnák támasztott biciklik. Gyakori vendég a kerékpárok számából megítélheti, van-e odabenn szabad hely. A sorompó előtt élelmes szövetkezet pecsenyesütőt állított fel. A portán némi magyarázkodás után túljutok. D. E. tájékoztat a Magyar Vagon- és Gépgyár fejlesztési kérdéseiről. Az alapkérdés természetesen az, hogyan illeszke­dik a győri gyáróriás a (közúti járműipari programiba. Győrött gyártják a Rába-MAN motorokat, a hátsó és mellső futóművet, itt valósul meg a camion-program, és besegí­tenek majd a buszgyártásiba is. (Itt érzem szükségét annak a kitérőnek, melyre már az írás elején álló idézet is utalt. A járműprogram célkitűzését röviden így foglalhatjuk össze: a magyar közúti járműgyártás és a kapcsolódó iparágak színvonalának általános emelése. Több mint tízmilliárd forintos beruházás teszi lehetővé a program megvalósítását. Az összegből részesült az Ikarus, a Magyar Vagon- és Gépgyár, a Csepel Autógyár, a Vörös Csil­lag Traktorgyár, a Hajtómű és Felvonógyár, a Kismotor és Gépgyár. A felsorolás egyúttal sejteti a végterméket is - autóbusz, tehergépkocsi és traktor. A legjelentő­sebb ezek közül az autóbusz. A várható igény 1975-re 12-15 ezer busz lesz évente. Európában az Ikarus lesz a legnagyobb buszgyár. Henry Ford meghatározásából azt hiszem világos, -hogy a busz gyártójának és vevőinek kapcsolata folyamatos, hogy hosszútávra szól, és hogy ennek alapvető feltétel-e a jó minőség. A MOGÜRT egy üzletkötőjével beszélgettem -a busz-eladás „titkáról”.- Nincs -titok - mondta, - tíz-tizenöt ib-usz eladása a legnagyobb cégeknek is üzlet. A versenytárgyalásokra nagy ellenfelék jönnek. A vevőnek pedig számtalan al­kalma van a jármű tulajdonságainak megismerésére. Csak ezután következik az ela­dási feltételek ismertetése. Nekem is akad dolgom, természetesen. Jó, ha személyes kontaktust tudok -teremteni. Én például teniszezéssel. Teniszezni üzletemberek is jár­nak. De rossz buszt nem -lehet eladni. A buszok minősége -nemcsak a mátyásföldi törzsgyárban és az Ikarus székesfe­hérvári gyárában alakul. Meghatározza a kohászat, a gépészet, az árnyókiparágák, mint például az üveg, műanyag, gumigyártás fejlettsége. Másként fogalmazva - a járműprogram igényes munkát a-d ezeknek az iparágaiknak. Kérdésem D. E.-hez:- Mi indokolja a vagongyár ragaszkodását a járműgyártáshoz? 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom