Életünk, 1968 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1968 / 1. szám - Szergej Antonov: Fehérnép (elbeszélés, fordította: Keresztúry Kálmán)
csüccsent a földre, s csak üldögélt. Kiugrik Grigorij a fülkéből, megemeli, s nehéznek találja. Dása megjegyzi: — Ugyan! Majd éppen te! A másfél tonnás gépkocsi nem bírt velem. Te még kevésbé! Ketten — a sofőr segítségével — mégis csak elcipelték az árok mögé, átkötözték a sebét tapintatosan, annak rendje és módja szerint. Közben pedig Körös-körül minden elcsendesedett. Irányzékot változtatott a német, és kezdett valamerre előre veretni, mintegy kilométernyire a 4-es tábor mögé. — Hallod-e, hová veret? — mondja Dása. — A doronggal padlózott szimpla járatra. Ha engedtelek volna titeket, most te ott is csak vesztegelnél. Különben is onnan erre kell jönniök a gépkocsizóknak. Bizony, ha szembetaláltátok volna magatokat velük, forgalmi torlódást okoztatok volna. A német meg úgy csépelt volna titeket, ahogy akar, s töltelékké aprított volna benneteket. Most aztán sokáig már nem veret. Bizonyára csak ijesztget, hogy minél több gépkocsit rátereljen a szimpla járatra. — Dehát miért nem mondtad ezt korábban? — érdeklődik: Grigorij. — Felolvasást tartsak talán nektek pergőtűz alatt? . . . Gépkocsizók masinái vonultak el mellettük. A német tüzet szüntetett. Grigorij odaszól a sofőrhöz: — Te csak hajts tovább, én meg segítek majd itten neki. Ha nem okoskodtunk volna, sértetlen marad a leányzó lába. Mindketten vétkesek vagyunk. — Senki se vétett — szólt közbe Dása. — Ti végeztétek a magatok dolgát, én meg a magamét. Induljatok! Az őrhelyen idegen személyek nem tartózkodhatnak. De legalábbis illetéktelenek vagytok. Grigorij mégiscsak ott rekedt, s ezzel keveredtek bele a szerelembe. Dása hamarosan felgyógyult könnyű sérüléséből, és elfoglalta a 4-es tábor melletti őrhelyét. Itt olykor-olykor találkozhattak is. Érthető lesz Önök előtt is, hogy ez sokkal inkább volt gond számukra, mintsem szerelem. Grigorij sietett katonáihoz az arcvonalba, mint ahogy igyekszik bármelyik törzsőrmester. Dása pedig óvta őt, s eltessékelte a veszélyes útszakaszokról. Gyakran megesett, hogy a viszontlátásból csupán fej biccentésre tellett. Az, hogy ilyen körülmények között hogyan szereztek értesüléseket egymásról, rejtély előttem. Dása ugyanis annyira részletesen ismerte Grigorij életrajzát, minthacsak együtt üldögélt volna vele valahol egy csendes kiskertben, ölelkezve egész éjszaka. De még ennek a kevésnek is hamarosan befellegzett. Tavasszal a mieink megkezdték az előkészületeket a támadásra, az ellenség meg kezdett annál inkább gorombáskodni. Ilyen körülmények között a parancsnokság elrendelte a fehérnép front mögé történő átirányítását — távolabbi, zajmentesebb helyre. Férfiakból álló táborparancsnoksági szakasszal helyettesítették őket. Dásáékat a nyugalmas Sztárája Ladoga—Putyilovó útszakaszra helyezték át. Pompás élet virradt rájuk. Termelőszövetkezeti' parasztok házaiban szállásolták el őket. Szabadidejükben segítettek a gazdaságban. Tehenet fejtek, és reggelire aludttejet ettek. Itt találkoztam első ízben Dásával. Ott álldogált az ellenőrző-áteresztő állomáson. Katonákat és tiszteket ültetgetett fel az éppen arra haladó gépkocsikra, igazolványokat ellenőrzött, terelgette az üres gépkocsikat a kőfejtőbe, hogy homokot szállítsanak az útvonalra. Amikor pedig nem volt dolga, el-elábrándozott Nyugat felé — oda, ahol visszamaradt a 4-es tábor. Az ellenőrző-áteresztő állomáson mesélt is nekem a saját élete soráról, nem titkolva és nem restellve semmit. Kitárult teljesen a lelke. Bámulatos dolog volt hallani 28
