Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1967 / 3. szám - Pozsgai Zoltán: Eladó a Bozzay-ház (elbeszélés)

tinálatok jobban elfogy, mint itt! Tedd csak vissza! A felét döntbeted. — Tiltakozott még jóidéig, de Fréz betette a bort, meg az édességet a konyha asztalára, sok, elmosatlan edény közé; az egyik edényben már megszagosodott a tej. És a konyhaasztalt kerítő, öreg, támlás pádon rossz gúnyák gunnyasztottak egymáson, s nagy, fekete macska ült dorombolva rajtuk.

— Legföljebb egy fél litert! Minek így költségeskedni.

— Semmi az! Igazán ...

— Azt az édeset megenné talán az a kisgyerek, ha hazavinnéd.

— Majd szépen megeszi, papa. Van a kis Robinak is. Van.

— Ajjaj!

Fréz kijött, öreg Bozzay meg bement valahová; ment, mosolygott és pityer- gett. Az osztályvezető Gyura elnök mellé ült, s ő is mosolygott. A megkönnyebbüléstől. Hogy most nem kérdezgette az apósa, ahogyan szokta, ha a ház eladására gondolt: „Hát a nagy bab-rostával mi lesz? Az még egészen jó, nem lehet elkótyavetyélni! Egyik éven meg két új kaszát is vettem, azok a padláson vannak, ott nem rozsdásodnak. Olyan rézüstöt meg máma nem s lehet kapni, mint ami anyátoké volt. Azt majd be kell vinni, hogyha már menni kell, ha mégis bemegyek...” Fréz Ernő most nem törődött nadrágja vasalásával: egyik térdét átdobta a másikon. — Most már beleegyezik, szegény — mondta Fréz az elnöknek. — Nehéz lesz neki a válás. Most vált el örökre a feleségétől, most majd el kell köszönnie a házától, a falujától. Nem könnyű. De olyan gyámoltalan, nyomorult itt már, egyedül! Viszont nálunk tíz lépésre lesz az ágyától az illemhely. Ott a televízió, majd elnézegeti. És ott a leánya, az unokája! A kosztja, ruhája meglesz könnyen. Mi sem keresünk rosszul és ő is kap nyugdíjat. Van egy kis park a lakásunk mögött, ott találhat beszélgető társakat is. Megleszünk. Szépen.

— Szóval kilencvenezer forintot szavazott meg a vezetőség.

— Azt mondta, talán nem véglegesen.

— Talán nem.

— Nézze, elnök elvtárs: egy-két ezret én is engedhetek.

— Jó lenne.

— Csak ne húzódjon a dolog — mondta Fréz Ernő — mert úgy a papa hátha nehezebben válik. Az ilyen öregember egyszer így beszél, másszor meg úgy. Én megértem szegényt. Teljesen megértem. De könnyítsük meg neki a válást a háztól. Amennyire csak tudjuk. Emberek vagyunk, elnök elvtárs! Igaz? És a ház eladásából komplikáció semmiképpen sem lehet. A ház fele már rég a feleségem nevén áll. A másik fele kettőjüké maradt: az apósomé, meg az anyósomé. De most az anyósom része is a Margitkára szállt. Megvolt a hagyatéki tárgyalás. Okmánybélyeg, örökösödési illeték!... Minden kifizetve rendesen. Az apósom egynegyed részéből semmiképpen sem lehet komplikáció. Hiszen sokkal inkább az a rendelkező fél, akié a háromnegyed rész. Nem igaz? És ő itt, egyedül? Ö kotyvaszt egy kis ételt magának! Csodálom, hogy a gyomra még bírja valahogy. Pedig egyszer, régen fekéllyel operálták. Engem a termelőszövetkezetek szervezésekor kiküldtek egy hétre Marcalapátiba. Kosztunk volt, mert a tanácstitkár felesége főzött ránk. De néha azért csak szárazát ettünk: amikor kimentünk a pusztákra. Az alatt az egyetlen hét alatt úgy hiányzott a megszokott étel, hogy még aludni sem. tudtam rendesen .. . De mennem kell. Szóval a vezetőségnek megmondhatja, hogy kilencvenháromezret megér ez a ház ... Megyek, elbúcsúzkodok szegény papától. És nagyon örülök, hogyha ez a ház is középületté válhat...

— Mondom — szólt Gyura Mihály — nekünk kell egy ház.

58