Életünk, 1967 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1967 / 3. szám - Pozsgai Zoltán: Eladó a Bozzay-ház (elbeszélés)
— Papa! Hol van? — Ó, fiam, hát anyátokhoz kimész-e most a temetőbe? — Igen. A Margitka tett szent György virágot a táskámba; kocsival kiugróm. Muszáj is mennem, papa, lehet, hogy a hivatalban már húszán is várnak. Kezét csókolom, papa. Merre van? És igya azt a kis bort! — Öreg Bozzay előcsoszogott valahonnan a szoba mélyéről. Fréz a konyhaajtóban megcsókolta az öregember arca közepét. Muszáj mennem! Fréz. még bement a kamrába. Margitka mondta neki, hogy ott van egy véndől zsír, abból vigyen. De ne a fehér véndölből, ami a kékben van, az jobb. Húsz tojást is hozzon. És dió is van egy kosárban. A mákot meg nézze meg a teknőben. Ha nagyon megavasodott, vigye hátra és a kerítés mellett öntse ki. Krumpli most nem kell... És mindezt végezte. Mondta is apósának, mit, hogyan kell. Az csak mosolygott, meg körülcsoszogta. Aztán, hogy Fréz ment a csomagokkal az utcára, az autóhoz, az öregember utána igyekezett. Egy kanna mézzel. Hogy ezt is vigye. Csak vigye, jó méz. Fréz eltolta magától a kannát: azt csak fogyassza a papa. Egészséges! Csak fogyassza. Az apósa nem engedett. Végül a sofőr elvette és berakott mindent az autó hátuljába. Fréz még visszaszaladt és kezet rázott Gyura elnökkel. — Akkor ahogy megbeszéltük, elnök elvtárs! Rendben lesz? — Jó. Rendben. — Minden jót! — De, mondom, a vezetőségtől is kell határozat még! — Minden jót! A Volga fölbúgott a templomdomb előtt, s nagy port csapva átbillent a szekércsapáson, amelyet a traktorok jócskán kimélyítettek és kiszélesítettek. Gyura elnök már elindult a szövetkezeti irodába, de a Volgától visszatérő öreg Bozzayba ütközött. Megálltak egymással szemközt; az öregember sokáig csak nézett rá. Furcsán mosolygott. Megértő mosoly és keserű sírás volt az, egybeáradva. Aztán már csak sírás. Az elnök a vállára tette kezét. És megnyugtatóan beszélt hozzá. Nézze: ez az élet! Mit tehetünk ellene? Nem pusztulhat el itt egyedül. És ha most nem adják el ezt a házat, minden évben legalább háromezret veszít az értékéből. Mert romlik. És mindig több az eladó falusi ház. A vezetőség vehet akár ötöt is. Akár holnap. Öreg Bozzay bólintott. És azt mondta: Hat eladó parasztház van. Hat! Noiszen, én csak azt kérdezném tőled, Mihály, hogy mikor vennétek meg? Hogy mikor? Én mást nem kérdezek tőled, Mihály. Ezt is csak azért kérdezem, mert én addig maradok itt, amíg meg nem veszítek. Érted-e? Énnekem tudnom kell. Akkorra fölmondom az állatok etetését a szövetkezetnek. Mert fölmondás nélkül nem lehet elmenni. És ha én nem tudom, mikor veszitek meg ... És írásban kell a fölmondás, Mihály? — Nem. Majd elintézzük. És nem holnap lesz ez a vétel. — Hát? — Később. — Később? — Az a fölmondás csak ne izgassa magát. Nem is kell az! — Ö! Nem? — Pihenjen! Aztán majd elbeszélgetünk mindenről. — Később lesz a vétel? Azt mondod? És nem is tudod még, hogy mikor lesz? Abban igazat hagyok neked, hogy az ilyen adást, vételt fölfújni nem lehet. Én valamikor, ha vettem egy lovat, tízszer is megnéztem. Még akkor is, hogyha ismertem. Ha úgy is tudtam, hogy jól húz, nem fél az autótól, föl hagyja venni 59
