Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Horváth Ottó: Falu hullámverésben

— Én tudok ordítani, én megtanultam ordítani ... — harsogott a terem, míg cipelték az ajtó felé.

Azt mondják róla: érti a mesterségét. Rendesen dolgozik, aztán váratlanul beállít a szövetkezeti irodába: „Két napig nem láttok” — mondja és elkezd inni. Ilyenkor nem beszámítható.

Valami eltörött benne.

A m a j o r b a n

— Telefonüzenet a vezetőségnek — nyújtom át a papírlapot az állattenyésztési brigád vezetőnek, akit egyedül találok az irodában.

— Köszönöm — mondja, s hellyel kínál.

A papíron ez áll:

„Az Állatforgalmitól telefonáltak, hogy a két darab selejtlovat hétfőn kilenc órára be lehet vinni, vagonba lesznek rakva, pontosan kilenc órakor. Járlatot csak irányítani kell. Kötőféket kell vinni. A járlat az állatokkal egyezzen.”

— Bjeloruszt kaptunk — magyarázza —, s most ezzel a kettővel együtt hét lovon adunk túl. Tegnap volt a licita, itt a majorban. Ötöt adtunk el. Kettőezerötszázra tartottuk darabját. Először senki se szólt hozzá, akkor összejöttünk és levittük kétezerre. Utána meg olyan kapósak lettek, hogy kétezerhatszázért meg kétezerhétszázért keltek el.

— Szép az idő. Mikor vetnek?

— Mifelénk azt tartják: Ha József-nap előtt nem vetetted el az árpát, akkor hagyd a magot a zsákban. Persze ez csak amolyan szólás-mondás, de tény, ha ilyen marad az idő, jövő héten, még Sándor-nap előtt, rámegyünk a vetővel a földre.

— Voltam a régi elnöknél, D. Istvánnál. Azt mondta: ha maguknak kenyerük lesz az idén, megeszi a kalapját.

— Akkor már kezdheti is — mosolyodik el. — Abban igaza van, hogy most is került búza gyönge földbe, de azért kenyerünk lesz. Attól ő ne féljen. Hanem az a baj, hogy magas a vetéstervünk. Ekkora területen sohasem termeltek itt kenyérgabonát. Így aztán rossz, gyenge földbe is került mag . . .

— Mert azt tudja, hogy sok nálunk a gyönge föld. Vízjárta, meg olyan, amelyik nyolc-tíz éve nem látott trágyát. Az ilyen földben csak nyolc-kilenc mázsa terem meg. Régen, az uraság idejében, nem volt ritka a tizennyolc-húsz mázsás termés. Negyvenötben például volt olyan tábla, amelyről huszonkét mázsát csépeltek el . . . illetve akkor már nem az uraság csépelt, csak még ő vetette el. Nem volt ritkaság az ilyen termés.

— Akkor a határ húsz-huszonöt százalékán vetettek kenyérgabonát, azt is jó földbe, megtrágyázott földbe. Most is az kéne: kevesebb területen, de jó földbe, erős földbe.

— Az rendben van, hogy kell az országnak a kenyér, de az lenne a kívánatos, ha azt a mennyiséget, amit most mi megtermelünk, a régi területen hoznánk ki . . . szóval, azon a nagyságon, a huszonöt százalékon. Akkor több jutna takarmányra is. Mert az itt a baj, hogy kevés az állat, kevesebb, mint a múltban volt.

105