Életünk, 1966 (4. évfolyam, 1-3. szám)

1966 / 1. szám - HAZAI JEGYZETEK - Horváth Ottó: Falu hullámverésben

— Igaz, a szárnyasokkal most jobban állunk. Van a szövetkezetnek négy- 6zázhatvanöt rajnai lúdja. Azokat megnézheti.

— Jártam már arra.

— Szóval, látta őket. . . Akkor nem beszélek róluk, csak annyit mondok, hogy a tojáshozamunk elkerülte a négyezret. Százezer forintot akarunk kihozni a farmból. Meg is lesz.

— Azt mondom én magának, hogy a minőségen van a lényeg. Csakis azon. Nézze, azelőtt a paraszt még az udvart is összesöpörte, a tyúktrágyát is ki- hordta a földre. Most? Nem mondom, mióta bizalommal vannak az új vezetőséghez, mióta látják, hogy a háztájit is támogatják, azóta változik az emberek nézete. Van, aki megveszi a trágyát. A minap, az egyik, teherautóval hozatott magának.

— De ez még kevés. Az állatállományt kell fölszaporítani, mert hiába a gép, meg a műtrágya, az istállótrágyát nem lehet elhanyagolni.

— Egész életemben gazdálkodtam, az uraságnál dolgoztam, láttam én, hogy mi a nagyüzemi gazdálkodás. Tudja, az olyan, mint az üzem, mint a városban a gyár. Mindent pontosan és idejében köll elvégezni... és szakértelemmel. Csak így van meg a látszatja.

— Engem a beszolgáltatások ideje alatt se tudtak megszorítani. Helytálltam én akkor is! Aranykalászos gazda voltam, még kerékpárt is kaptam a járástól, a beszolgáltatásért.

— A felszabadulás négy holdat juttatott. Egy volt nekem, kettő meg a feleségemnek. Az összesen hét hold. Nyolcat meg béreltem . . . Jószágom volt: egy anyadisznó, de jó, öt-hat hízó, két ló, három tehén, meg négy növendék.

— Álltam a lábamon, bírtam a beszolgáltatást! Igaz, hogy cefetül sokat dolgoztunk az asszonnyal, meg a nagyobb gyerekkel — de bírtuk! Megvannak még a beszolgáltatási könyveim. Leadtam én mindent, amit követeltek rajtam. Le én! Mégis maradt hatvan-hatvanöt mázsa kenyérgabonám, meg húszhuszonöt zsák krumplim. Volt úgy, hogy a fél falut én láttam el burgonyával . . . meg olyan is, hogy százhúszdekás krumplit vittek be tőlem a tanácsházára — mutogatni.

— Szóval, ezért mondom én magának, hogy minden az állattenyésztésen múlik. Attól hízik a föld is.

— Itt született a faluban?

— Itten. Egyivású vagyok a párttitkárral, I. Lajossal. Ö is ötbeli, meg én is. Egy szobában nyomorgott a két család: az övöké, meg a mienk. Mi tizen voltunk gyerekek, ők heten. Egy levegőt szívtunk, egy asztalnál étkeztünk három-négy váltásban, és egy ágyban aludtunk: a túliban. így hívtuk azt az alkalmatosságot, ami fakerekeken gurult. Este kihúztuk az ágy alól, s abba feküdtünk mi, gyerekek: hárman, négyen, attól függően, hogyan fértünk el. Ügy mondjuk most is: egy túliba valók vagyunk. S lássa, akkor nem veszekedtek az asszonyok. Szépen megfértek egymás mellett.

— Szóval, ötben születtem, s tizennégyben már dolgoztam az uraságnál. Kötélterítő gyerek voltam. Sokszor kivágta a nyakamat az árpakötél.

— Negyvenötben meg a szovjeteknél dolgoztam. Én voltam a tejmester, mivel szakképzettségem van róla. összehordtak akkor ide a majorba hatszáz tehenet. Az asszonyok jártak ki fejni, én ügyeltem fel rájuk. A kifejt tejet lefölöztük, és vajat készítettünk belőle. A szövetkezet mostani házának pincéjé106