Életünk, 1965 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1965 / 1. szám - TANULMÁNYOK, KÖZLEMÉNYEK - Cs. Nagy István: Weöres Bóbitája

tömege haladt ezen az úton. Ezek témában vagy földhöz tapadtak, vagy elszakadtak a valóságtól, pedagógizálásuk erőszakolttá vált, nyelvi egyszerűségük gügyögéssé. Weöres Bóbitája azért csúcs, mert mindezzel szakítani tud, s a század nagy elődei — Móricz, Móra, Szép Ernő, Szabó Lőrinc, József Attila, Radnóti ■— után új szintézis. (Tehát: a tematikát kitágítja a gyermek mindennapi, megszokott élményein" túlra, új összefüggéseket tár föl, a tanító szándék sokkal bonyolultabban jut érvényre: esztétikai gyönyörben, érzelemhullámzásban, bár akad közvetlen tanulságra poentírozott vers is; formai megoldásai a legmagasabb művészi igényt is kielégítik a népköltészetből táplálkozó ritmikával, a legmodernebb rímtechnikával, a nyelvi egyszerűség meghökkentő változataival, az alakzatok zsonglőr-kezelésével, sejtető jelképeivel, a zenei hatások kifogyhatatlan ötletességével. Weöres készenléte több mint gyermeklélektani, lelki- állapota egyszerűen gyermeki. Az alapállás a gyermeké: ez határoz meg mindent, terjedelmet, látást, hangot, nyelvet, képet és ritmust. Ezek az általános jellemzői a weöresi gyermekversnek, mégis: ahány vers, annyiféle meglepő kivitelezés, semmi sablon, mindegyik valami először feltárt világ üdeségével hat.

Maga Weöres is nyilatkozik a gyermekversekről (Élet és Irodalom, 1964. aug. 29.): „olyan ritmikai, zenei strukturális anyagot kapjanak, ami lelkűkben osztódni, sarjadzani kezd.” Ez a nyilatkozat megerősíti: a Bóbita egyik hatás- titka a Magyar etűdökből átmentett ritmika. Sajátos dalritmus ez, ahogy Hajdú András meggyőzően kifejti (Csillag, 1956. okt.), s ahogy most maga Weöres is igazolja interjújában: főleg Kodály-dallamokra írt versekről van szó. Pl. a Ha vihar jő a magasból és az Arany ágon ül a sármány, a Hej, Vargáné káposztát főz dalunkra üt. Weöres ezzel új ritmus-elvet teremt: a hangsúlyos verselésen belül az időtartamnak is funkciót biztosít:

Paripám csodaszép pejkó,

Ide lép, oda lép, hejhó!

Hegyen át, vizen át vágtat,

Nem adom, ha ígérsz százat.

A háromszótagú ütemekben az első két szótag időmértékes értelemben vett saját-hossz értéke (két-két rövid szótag) felgyorsítja a tempót. Ez a szaporázó gyorsulás biztosítja a Bóbita-ritmika dinamizmusát. És a gyorsulás mindig a szöveget élteti a végsőkig átgondolt versben: nincsenek rutin-elemek, holt-sejtek az egész kötetben, az élet árama járja át az utolsó betűt is. Ritmusa nemcsak mérhető, hanem érezhető és élhető is. Pl. az előbbi versben nyilvánvalóan a paripavágtatást érzékeltetik a felgyorsuló mozzanatok. A Mi volnék? címűben viszont kiemelő elkülönítést szolgál a négy rövid szótag zenéje:

Tűzben fa parazsa volnék,

Vízben puha moha volnék,

Szélben jegenyefa volnék,

Földön apám fia volnék.

Az első három sor aprózó középrésze megnevezi a szerepet, a negyedik sorban az „apám fia” lassítással feloldja a szerepjátszást, visszahoz a földre. Ez a vers — mint a többi is — a zártság, a szerkesztettség tökélye, mégis úgy hat, mint valami gyermeki improvizáció: a helyhatározóragos kezdőszók megjelölik a beleélés közegét, a zeneileg fölerősített közép a válaszokat adja, a sor71