Életünk, 1964 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1964 / 2. szám - SZEMLE - Szabó Pál: Kék ég alatt (Hegedüs Ferenc)
— szociográfiai adatfelvételeknél megbízhatóbb adatokat sorjáztatnak az ő széles medrű, jóízű elbeszélései. Erői és kísérletező kedve töret- lenségét mutatja az is, hogy a hetven éves korában írott regénye új színtérre vezeti az olvasót. Eddigi regényeinek kivétel nélkül a falu volt a színhelyük, a „Kék ég alatt” az első mű, amelynek a cselekménye városban történik. Még pedig az egyik legnagyobb ipari központunkban, Csepelen. Téved, aki valamelyik nagy csepeli termelő üzem regényét, életének megjelenítését várja. Szabó Pál a nagy munkásváros lakóinak életéről ad képet két, viharos gyorsaságú partnercserével végződő szerelmi bonyodalom rajzában. A szerelmi bonyodalom persze munkáslányok és a motorkerékpárgyár egyik brigádjának két tagja között szövődik. A fiúk is, lányok is érettségizettek s a lányok „valami hallatlanul édes-bús rutinnal” tudnak nyilvános helyen szem előtt lenni, viselkedni. Kedvesek, fiatalok, szépek, az utolsó lépéseket teszik az érett életre. Egy nyári vasárnap délelőttjén külföldiek jönnek abba a kerthelyiségbe, ahol a lányok lovagjaikkal szórakoznak. A svédek, vagy hollandok úgy néznek rájuk, mintha görcs állott volna a nyakukba és nem tudták többé visszafordítani. A brigád együtt nézi meg „Az ember tragédiájának” előadását a Nemzetiben és utána a kultúrház- ban nyilvános beszámolót rendez. A vitában még olyan aggodalom is megszólal, hogy a mai lakásépítési irányzat nem szolgálja-e akaratlan is a falanszterizálást? Bemutatja a nagy munkásgócpont nyugdíjasainak életét is. A legtöbbjük nehezen szokja meg a tétlen életet. Szeretne tovább dolgozni: a pénz is jó lenne, az idő is könnyebben múlnék. Kertészkedés, horgászás, nyugdíjas klub tölti ki az idejüket, de van, aki műgilisztát készít, hogy agyonüsse az idejét. Az italnak is megvannak a szolgái. Még a mérnökök között is akad, aki részegen keveredik haza. Felesége úgy szoktatja le a részegségről, hogy papagájokat vásárol, amelyek így fogadják: „Már megint részeg vagy? Szégyeld magad!” Talán e pár, sebtiben összekapkodott utalás is mutatja, hogy Szabó Pál a valóságot, sőt a valóság gyors változásaiban is a legfrissebb arcát ábrázolja. Az ábrázolásban azonban nem elégszik meg sem a naturalista, sem a szociografikus ábrázolás eszközeivel. A legtöbb olvasó bizonyára emlékezik még a Talpalatnyi föld címmel összefoglalt regénytrilógiájára, amely egészen más társadalmi viszonyok között ábrázolta a szegényparaszt Piros Góz Jóska és Juhos Marika szerelmét. Szabó Pál már akkor leszűkítettnek érezte a naturalista ábrázolást, pedig a szegényparasztság helyzete és jövője abban az időben szinte reménytelenül nyomasztó volt. Az író mégis majdnem idillt írt a fiatalok közös életénél: indulásáról. Azóta is így van: írásai szinte idillnek hatnak, pedig nem azok, nem is annak szánja őket. Honnan van hát az idill íze? Onnan, hogy nem elégszik meg a hagyományos ábrázolás eszközeivel, hanem segítségül hívja a lírát is. Belehallgató- zik embereibe, kitapogatja érzéseiket, vágyaikat, szenvedélyeiket, gondolataikat, aztán alakjait, mint mindezek szövevényét beszélteti, mozgatja. A táj is élővé válik a tolla alatt. Folyóparti füzesek friss lélegzetét szippantja fel az olvasó könyvei lapjáról. Máskor meg júniuseleji rétek száradó sarj újának a szaga vagy falusi kiskertek rózsáinak illata 162
