Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Molnár József: Novella egy régi közös ismerősünkről
feleségének rejtélyes okokból úgy adta elő, hogy családjuk Nyírségből való és a pincérmesterséget Debrecenben tanulta ki. Persze, Rosenheimné Nyírségből származott a faluba. Kónyáéknál azt mesélte, hogy apja az első világháborúban fogságba esett, ott orosz nőt vett feleségül és hazahozta később Magyar- országra; ő anyjától tanult meg oroszul. — A parancsnokság tolmácsa bizonykodott, hogy Filátz nem is tud oroszul; olyan keverék nyelven beszél, amelyben több a szlovák, meg a lengyel szó, mint az orosz, és néha neki is találgatnia kell, hogy mit is akar mondani. Ha volt Filátzban egy kis bor, mindig más és más változatban sorra kerültek történetei: hogyan dolgozott Fordnál öt évig Amerikában, milyen kalandjai voltak hajópincér korában. Dicsekedett azzal, hogy indián nőtől is született gyereke, és látta szemtől szembe az abesszin császárt. A szovjet parancsnok valószínűleg nem azt nehezményezte, hogy Filátz ilyen gyanút keltő változatossággal adta elő élete történetét; más disznóságo- kat is elkövethetett az öreg, mert vasárnapi hatállyal kitiltották a parancsnokságról. Bárhogy titkolta is ezt Filátz, kegyvesztettségének híre szétment a faluban; ettől kezdve nem hívogatták vendégségbe és elmaradtak az udvarló ajándékok. E vasárnapot követő kedden beváratlankodott a községbe egy emberekkel megrakott nagy teherautó, de a sok rajtalévőből csak egy: a Szele Mihály fia, a Sándor szállott le. Ez a Sándor Kapuvárott tanulta ki a kovács-mesterséget, némi ügyeskedéssel Pestre került; a háború időszakában jól ment sora Csepelen, de amikor Szálasiék katonának akarták vinni — bujdoklásba indult. Otthon hiába kurrentálták a csendőrök; szülei se hallottak róla semmit. Búj dokió korában — maga se tudja hogyan — bekapcsolódott az illegális munkába, röp- matokat szórt, plakátot ragasztott és most fiatal fejjel azt a megbízást kapta — mintha eddigi életében szüntelen csak ezt gyakorolta volna — hogy alakítsa meg szülőfalujában a pártot, meg a földigénylő bizottságot. Sándornak már másnap feltűnt a céltalanul lődörgő Filátz és a falusi illem szerint megkövetelt közömbös előkészítő beszélgetés után feltette neki a kérdést, hogy mi járatban van a faluban. Filátz nyelve hegyén volt a visszakérdező válasz: mi köze hozzá, ecsém?... de idejében meggondolta magát. Akkor még úgy számította — a rövid időre, amíg itt maradnak a szovjet katonák, úgy lehet, hogy hatalmat kap ez a túlbuzgó kiskorú a faluban. Aztán Szele szeméből rendíthetetlen nyugalmat olvasott ki, márpedig tapasztalatból tudta, hogy az ilyen emberekkel tanácsosabb szőr mentén bánni. — A hozzátartozóimat keresem — felelte némi szünet után engedékeny, barátkozást kereső hangon. Szele elfogadta a választ, de este megkérdezte apját, ugyan miféle hozzátartozókat kereshet ez a széllelbélelt a faluban. — Apja nem tudott magyarázatot adni. Vagy két nap is eltelt, amikor megint összeakadt a borotváltképűvel és nyomban tudakolta, hogy megtalálta-e a hozzátartozóit. — Tudja, szaktárs — kezdte részvétkeltő hangon — az igazság az, hogy csak a múlt emlékét keresem. Innen vettem feleségül Czapik Esztert, Czapik József lányát. Ismerte őket? Szele ingatta a fejét és vallatta tovább: ki volt az a Czapik József? — Már pedig Czapik itt cselédeskedett az olajmalomban — vágta ki hetyke biztonsággal Filátz. Az igazság erőt és öntudatot ad és majdnem kiesett előre 36
