Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Molnár József: Novella egy régi közös ismerősünkről
kigondolt szerepéből. Észbe kapva visszatért a szenvedő hangnemre és úgy folytatta: — Innen vittem el Esztikémet 1925-ben, és vándoroltunk ki egyenest Amerikába. Ott halt meg szegénykém gyerekágyi lázban ... — És Sándor jól látta: az öreg csirkefogó szeméből fényes nagy cseppek peregtek le ráncos olajbarna képére. — Nincs senkim az ég világon; se szülém, se testvérem, se mostohám... Aztán arra gondoltam, hátha megtalálok majd valakit itt a Czapik családból — csak azért, hogy nekem is legyen valamilyen hozzátartozóm ezen a világon... Ehhez értett Éilátz; úgy forgatta a kegyes szavakat mintha püspöknek nevelték volna. Ezen az estén végre az öreg Szele Mihály meg tudta erősíteni fia előtt Filátz szavát. Csakugyan cselédeskedett 1925 táján vagy két esztendőn keresztül egy Czapik nevezetű az olajmalomban. Arról volt nevezetes, hogy kilenc lánya volt és egy fia se; a sok lányából — úgy emlékszik — valóban juttatott egyet Amerikának is. Az asszonynép hangulata ez idő tájt kezdett megváltozni Filátz irányába. Nem lehet rossz ember az, aki ennyire szerette a feleségét; lám még az emléke is visszahozta a faluba. Akadt olyan özvegy, aki Filátzot gondolatban tartalék - férjjelöltnek léptette elő. Ismét megindultak a dugott asszonyi ajándékok, de most már nem közbenjárás! díj fejében, hanem szánakozásból egy alapjában jóravaló ember iránt, aki szinte ritkaságba menő módon ápolta feleségének emlékét. — Hej, bár minden férfi ennyire becsülné meg élete párját... Filátz a lakáskérdést úgy oldotta meg, hogy beköltözött az ütődött Beke mellé a szegényházba. Igen, pontosan úgy, ahogy mondom: a szegényházba. Mert a hercegi hitbizomány kellős közepén ennek a megtollasodott, nagyzoló községnek futotta még szegényházra is. A műút és a herceg birodalmába vezető Miklós-majori földút elágazójánál állt a bikaistálló, egy hozzátartozó gondozói lakás és egy ugyancsak közpénzen épült, de semmire se hasznosítható hodály. Ezt nevezte ki még annakidején a városias életformát majmoló községi elöljáróság szegényotthonnak. Mert itt nem éltek ám olyan nyavalyásán az emberek, mint más falukban, mint más szegény helyen. — Az olajmalmos egyik fiát Pesten, a másikat Győrött taníttatta; a Rosenheim kisasszonyokhoz hetenként egy éltesebb asszonyság járt ki Kapuvárról zongorázást tanítani; minden valamire való házban tartottak rádiót; a serdülő lánykákat éves bentlakásra a soproni zárdákba íratták be. A kupeckedő falunak sok minden földi jóra tellett, mert a herceg sok százezer holdján lopni is lehetett és e holmik kitaposott ösvényeken itt találták meg legkönnyebben orgazdáikat. A nyálát folyató nagy mamlasz Beke és a görhes kis Filátz között rövidesen olyan viszony alakult ki, mint a vállalkozó és alkalmazottja között. Ha itt-ott segélyezés, ételmaradék fejében Filátzot favágásra, vízhordásra akarták befogni, ő rögtön koszorúérelmeszesedésre hivatkozott — ó, milyen előkelőnek hangzott ez a betegség új házasságot tervezgető tudatlan özvegyasszonyok előtt — és Filátz, hogy buzgó jóakaratát mutassa, előkerítette Bekét a kívánt nehezebb munka elvégzésére. Szele Sándornak — később, mikor már csak egy kicsit is tisztult a helyzet — nem kellett Filátzot a pártba való belépésre biztatnia; ő volt a falu egyetlenje, aki invitálást se várva jelentkezett párttagnak. Sándor bizony még az apját is csak többszöri nekigyürkőzés után tudta rábeszélni a belépésre. Még nehezebb37
