Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Morvay Gyula: Ahol bölcsőn ringatták (Elbeszélés)
nők, kaszálógépek, traktorok. Ide készült öreg Gulogi báty, hogy megkérdezi, hogyan és mint győztes unokája? S mi az a Zetor? Miért hívják Zetomak, amivel unokája győzött? A máshonnan jött kovács, az egyszemű óriás fogadja Gulogi Menyhért bátyot. Kék nadrág, fekete trikó van a kovácson, vastag disznóbőr kötény csattog előtte, olajos sapkáját hátratoljia fején, leülteti Menyhért bátyot a szederfa alá, cigarettát ad neki, de visszakapja: Menyhért pipázik. — A Zetor ügyében jött, Menyhért báty? Azt hittem, hogy maga is vett egyet, és valami kis baj esett vele. — Fenét. Az onokám ügyében jöttem. Mi az a Zetor? — Ösméri a földrajzot? — Tanultam. Jártam egy keveset a nagyvilágban. — Tudja, hol van Brno. Helyes. Ott van egy gyár, az a neve, hogy „Zbro- jovka”, másképpen fegyvergyár. Jól jegyezze meg az első betűt — ,,Z”, ami csehül — „Zet”. — Helyben is vagyunk. Zet. Hozzá az „Or” — az oraty, szántani. Kész a Zetor, ami nem más, mint jófajta masina, amin a maga unokája ül. Jól dolgozik. a gyerek! — Most már értem — mondta csendesen az öreg. Az egyszemű kovács megmutogatta az öregnek a gépeket. „Ez szánt, ez vet, ez kaszál. Ez itt sarabol, ez le tudja szedni a kukorica-csövet. Ez a kombájn meg: arat, csépel, zsákol, kévét köt, gereblyéz, hazahozza a gabonát a földről.” — Csuda. Ilyent még nem láttam. Azt mondod — zsákol is? De hogyan, hogy beköti a zsák száját? Ügy, amint mutatod? Csuda. Guloginé két napig hallgatta a gépek leírását. — Érted? — kérdezte Menyhért. — Nem — felelte az asszony. — Nem csuda. Gyere, elmegyünk, és mindent elmutogatok neked, majd megérted akkor. — És elmentek, megnézték a gépeket. „Úgy beszélsz, mintha ott lettél volna Brno-ban.” — Pihent az agyam, asszony, sok mindent megtanul. Otthon sokáig hallgattak. Este, a lóbállódzó lámpa alatt mondta Guloginé: — Jobbról is, balról is hallom, hogy egészen más velág lett nálunk, de úgy is van. Egészen más velág lett nálunk, most már magam is láttam. — Még csak az elejét láttad — mondta Menyhért. — A többi még hátra van, majd arra is sort kerítünk. Apródonkint mindenre sort kerítettek. Lassacskán így lettek az új világ tanulói. * * * Forrástalan, víztelen, fátlan falu Tardoskedd. Ezen a nyárvégi éjjelen is nem akármilyen vihar volt. Nem villámlott — az egész égboltozat égett, lángolt, az orkán bömbölt, a fákat kicsavarta, s messzire elhajította. Élesen hallgat- kolóztak az emberek; már a kapuszobrok mögé húzódtak, várták a tüzet, melyet a hangos híradó be is mondott. A felvégen vágott le a villám; égett az asztag. Ez a falu rettegett és retteg a tűztől. Tudja, mi az, hiszen nincs vize. Házsorok, fél falu égett le nemegyszer a régi időkben. Magyarok, szlovákok rohantak az éjjelben, meztélábukon lötyögött a csizmaszár, kannát, villát, csáklyát vittek — és a tüzet elnyomták. Széttiporták, 18
