Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1963 / 2. szám - Morvay Gyula: Ahol bölcsőn ringatták (Elbeszélés)
MORVAY GYULA AHOL BÖLCSÖM RINGATTÁK (Tardoskedd) Ide kéklenek a hegyek hullámos vonalai. Messze vidéken nincs erre egy csipetnyi emelkedés sem. Ettől a helytől nyugatra és délre feneketlen mocsarak, erdők és nádasok sötétedtek; hányt halmok mutatták az utat az errefelé hömpölygő népeknek. Nyugat felől törtek a falura a kazalszóró orkánok, de sem az idő, sem a történelem viharai nem tudták elsöpörni ezt a földbe cöve- kölődött helyet. * * * Kertekalján, a hatos ekével felszántott földön áll a csálira dőlt kapu, mögötte két nagy istálló, amekkora a megyeri, vagy a komjáti grófnak se volt: istállók lámpái a távoli rónaság mélyébe ragyognak. A holdfényben az agacsfák poros lombjai még szürkébbek; egyik-másik kertalji parasztablakra vetett piros menyecskealsószoknya mint valami régi, gyulladt seb tüzel az estében. A kis- padon fekeíearcú parasztemberek ülnek, kupaktalan cseréppipájukba bal kezük kisujjával lenyomkodják a felkunkorodott dohánytörcsöt. Mákos Gergő kis noteszkájával bajlódik, szájába veszi kurta ceruzáját, meg is forgatja, mint kisiskolás korában, s a holdfényben számokat firkant. — Mennyit csináltunk ma? — kérdezi Urbán Antal. — Háromezer zsák búzát csépeltünk — mondja Mákos Gergő. — Holnap meglesz az ötezer zsák, csak így maradjon az idő. — Idő az jó lesz, csak gép legyen — teszi hozzá Vida József. Mákos Gergő kurta ceruzácskájával, mint karmesteri pálcával legyint: meglesz minden, hiszen annyi a gép, hogy az országúiról tovább kell őket húzni; az Üjvárból szaladó autók nem tudnak miattuk gyorsan közlekedni. A kispadon áll a szó. Urbán Antal dohog, hogy összeszólalkozott a „precedával”, az elnökkel, az öreg Bara Miskával. ,,Állok előtte, kérdezem, hová megyünk? Azt mondja, kimentek a 4-es parcellára: hat traktor, tizenkét ember.” Kérdem tőle, hol van a 4-es parcella? Rámnéz, pipáját áttolja szája másik szegletébe, és azt feleli, hogy hát nem tudod? Mondok — nem. Hát a négyes parcella — hajtogatja. „Talán nem érted, Antal?” — „Nem értem. Nehéz fejem van; nem tudom, hol van a 4-es parcella. Melyik dűlőben van most az a „parcella?” — „Dűlőben, dűlőben! Hol vannak már a dűlők, komám! A Becsalai dűlő — amúgy. Most már odatalálsz?” — „Odatalálni odatalálok, ha úgy mondod, hogy a Becsalai dűlő, de úgy, hogy a 4-es parcella — azt a fene se tudja.” — Mondta a preceda, hogy a Becsalai dűlőhöz hozzászántották az Űjföldi dűlő egy részét — vége van a régi határi elosztásnak, teljességgel vége van, egészen más a beosztás.” — Urbán Antal szavait hallgatják, bólintnak, és most már biztosak, hogy — eltűnt a tegnapi világ Tardoskedden, ebben a nagy faluban, új világ született itt. 15
