Életünk, 1963 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1963 / 2. szám - Morvay Gyula: Ahol bölcsőn ringatták (Elbeszélés)

Pákász Márton másképpen járt az elnökkel.

— Bemegyek hozzá, én is kérdezem, hogy ma merre leszünk — „A 6-oson” — „Merre van az a 6-os?'’ — „A Szélesiek dűlőben” — „Mér nem mondod, hogy a Szélesiekbe megyünk?” „Az a régi dűlőnév csak olyan »földrajzi taktika«, komám”, mondja Bara Miska, én meg azt mondom neki, hogy rendben van, kimegyünk a 6-osra. Igen ám, de az irodában azt mondja Borbély András, hogy a térkép szerint, ami a falon lóg, a hatos dűlő nem más, mint a Gyöpiek dűlő. Kimentünk oda, elvégeztük a munkát. Este kérdi Bara Miska:

— Rendben végeztetek?

— Rendben, de lesz még munka a Gyöpiekben.

— Hogyhogy a Gyöpiekben? A hatosra, a hatos parcellára kellett mennetek, koma!

— Oda mentünk, a hatosra; a Gyöpiek dűlő ez, nem a Szélesiek.

— Dehogy is, dehogy is a Gyöpiek. A Szélesiek.

— Az csak olyan földrajzi taktika, komám, hogy a Szélesiek, mikor a Gyöpiek. Maradjunk ebben.

Bara Miska zsebeit tapogatta, ceruzáját kereste, valamit áthúzott a térképen, más számot írt.

* * *

Bal kéz felé van a vasútvonal. Nem messze piros és zöld szemaforok hunyorognak a nyári estében, messze gyorsvonat szünet nélkül sípol, mivel váltókon, állomáson robog keresztül. Mákos Gergő kis noteszében lapozgat, s hallgatja a pádon ülő embereket. Mikor a gyorsvonat sípolása szinte itt süvölt mellettünk, megszólal:

— Ez már sípol, de a legelsőbe még belefojtották a szuszt.

A padonülők nem értik.

— Itt van ez a sárga kacat. Megtaláltam a sublótban. Még az apám neve is rajta van, meg még 29 név, akik ide a Nádérbe lerántották az első mozdonyt 49-ben.

Az emberek egyike-másika emlékszik, hallotta, de Gergő még egyszer summázza az eseményt, mint a 3 ezer zsák elcsépelt búzát.

— Itt bal kéz felé van a Nádér, harminc parasztember ide rántotta az első gőzmozdonyt, itt van a „kvétanczia”, hogy leülték a 30 napi börtönt az újvári áristomban.

— Mutasd csak, mutasd! — fordulnak hozzá az emberek. És a nyári holdfényben forgatják a négyrét szakadt, sárga papírost, amely tanúsítja, hogy mind a harminc tardoskeddi parasztember leülte az áristomot. Mákos Gergő olvassa neveket, miközben úgy forgolódik, hogy a hideg holdfény legjobban essék a papirosra:

— Borbély András, Savó György, Mákos Gergő, Gulogi Menyhár, Morvay Márton, Boros Péter, Urbán Antal, Pákász Márton, Hegedűs Pál, Vida József. És még húsz név.

Az emeletes, új magtár mellett a fiatal májfák levelei cseregni kezdenek az esti szélben, a gyors elrobog, a szemaforok hunyorognak, Mákos Gergő belső zsebébe teszi noteszkáját, s azt mondja:

— Ez régen volt, de ha nincs vonat, meg gép, hát még nem tudom, hol vagyunk. Tizenkétezer hold a határunk, arra kell a gép.

— Sok is van — mondja Urbár. Antal.

— Sok földre sok gép kell — mondja Gergő. — A pajtákban állnak az ekék,

16