Életünk, 1996 (1. évfolyam, 1-22. szám)

1996-02-21 / 8. szám

Denes Laszlo A faklyavivokhoz Szetbomlik immar reszeire az osszefuggni latszd mult. Terkep. Lam, ott log szetterftve az egbolton, mely rankszorult. Minden percben szaz egi lampa villog, mint vegso intelem: ki emlekeit szetzilalja, nem ovja azt a vegtelen! Hazug, ki nem hisz alkalomban, mely holtiddben osszehoz, felsot azzal, aki alant van, pazaridval azt, ki beoszt, ellent ellennel, kar a karban, megvivni majd a holnapot. Balint V. Agnes Rolunk es a halakrol Ha talalkozunk, halak szuletnek a labunk elott. A porban. Szinekhez szokott szemunk issza a gorcsds vonalat. A kisvaros foteren ebredunk ilyenkor. Mosolyod, komor hadsereg, vegigvonul az arcodon, szakalladrol tetovan lecsuszik. Hova indultunk, kiabalsz, mi a tenet kepzeltunk magunkrol, hogy ide mertunk allni szobomak? Es eltunik a por, eltunnek a halak, galambok lesik mozdulatainkat menekulesre keszen. (A verseket a „Menedekjog 1995” cimu antologiabol valogattuk) Irod a Imi pletifKdK indoklAs Molnar Ferencet egyszer felkertek, hogy irjon kritikat egy ifju szerzo akko­­riban bemutatott elso vigjatekardl.- Nem vallalom! - mondta Molnar. - A darab rossz, a szerzo ketszer olyan eros, mint en vagyok, es amint a vi'gja­­tekabol kiderul: Nem ismer trefat! PECHES KEGYENC Heine egy forrd nyari napon setalni indult a kozeli parkba egy baratjaval, s meglatta, hogy egy rozsalugasban Mo­ritz Hartmann, a galans, de tehetseg­­telen kolto fenyes nappal nyiltan olel­­geti a varos megkozelrthetetlennek tar­­tott, gyonyoru ifju primadonnajat.- Fantasztikus! - csovalgatta meg a fejet Heine. - Ezt a Hartmannt minden nd kedveli, csak a muzsa nem. UJ LEHETOSEG Mark Twaint egy ismeros holgy meghivta az operai paholyaba, aztan az egesz eloadast vegigfecsegte.- Remelem, legkozelebb is eljon! - mondta a bucsuzasnal. - Mit szolna jovo pentekhez? A Carment adjak.- Boldogan eljovok! - igerte az iro. - A Carmenben meg ugysem hallottam ont. SZOBORMODELLEK Goethe es Schiller egyutt setaltak egy ligetben.- Nezd azt a kis tisztast - szolalt meg Goethe. - Eskudni mernek ra, hogy egy szep napon a te szobrod fog allni ott.- Tulzol! - mosolygott meghatottan Schiller.- Nem en! - erdskodott Goethe. - Szep, nagy szobor lesz. Az emberek, akik erre jamak, kibetuzik majd rajta a nevedet, es azt kerdezgetik egymas­­tol: „Ki az ordog volt az a Friedrich Schiller?!” EGYSZERU ESET Rejto Jeno ele odapattant egy izga­­tott ferfiu a pesti Koruton:- Meg tudna mondani, kerem, ho­­gyan jutok a leggyorsabban a rendorsegre?- Egyszeru eset! - valaszolta a mo­­kara mindig kesz iro. - Csak be kell tomie a legkozelebbi ekszerbolt kira­­katat, es perceken belul a kapitanysa­­gon lesz. KARDOSKODAS- Olvasta a legujabb novellamat? - kerdezte egy ifju titan Karinthy Fri­­gyestol.- Olvastam! - biccentett az iro. - Es tudja mi jutott rola eszembe? Napole­on kardja.- Miert? Milyen volt Napoleon kard­ja?- Hosszu es lapos. ARENGEDM6NYT! Karinthy Frigyesnek hi'resse valt agymutetje elott sokszor kellett or­­voshoz fordulnia gyotro fejfajasai mi­­att.- Borzaszto, hogy ennyit koltok mos­­tanaban patikara - panaszolta egy iz­­ben a doktoranak. - Nem lehetne rair­­ni a receptre, hogy adjak olcsobban a gyogyszert, mert betegnek lesz? PARDON, T£VED£S Heltai Jeno torzskavehazaban epp a reggeli ujsagot olvasta egy kapuciner mellett, amikor valaki nyitott tenyerrel jokorat csapott a vallara.- Nahat, oregem! Te meg elsz? Ezer eve nem lattalak. Az iro felnezett az ujsagbol, es egy vadidegen, bozontos szakallu arcot la­­tott maga elott.- On kicsoda? - kerdezte merge­sen. A bozontos elcsodalkozott.- Hogy-hogy nem ismersz meg? Hi­­szen harom evig egy padban ultunk az iskolaban.- Itt valami tevedes lesz, kerem - mondta Heltai. - En semmifele szakal­­las gyerekkel nem jartam iskolaba. CSAK EHGYOMORRA NE!- Es mi a munkamodszere, mester?- faggatta egyszer egy ujsagird Molnar Ferencet.- Hogy soha nem dolgozom reggeli elott - hangzott a felelet. - De ha meg­­is reggeli elott kell hozzafognom, akkor elobb feltetlen megreggelizem. EMBERISMERET A mar iddsodo Jokai Mor a Svab-he­­gyen setalva talalkozott egy hozza ha­­sonld koru baratjaval.- Hat hogy vagyunk, hogy vagyunk?- kedelyeskedett a barat.- Nem panaszkodhatom! - igy Jd­­kai. - De hat telnek az evek, oreg­­szunk, butulunk.- Butulunk? - dobbent meg a barat.- En nem veszem eszre. Jokai halvanyan elmosolyodott:- Mi nem vesszuk eszre, komam. De a tobbiek eszreveszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom