Egyháztörténeti Szemle 13. (2012)
2012 / 3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Gergely Ferenc: A Jehova Tanúi vallási közösség és a pártállam viszonya (1950-1970)
102 Egyháztörténeti Szemle XIII/3 (2012) Az 1961. februártól júniusig tartó, Konrád János és tíz társa ellen indított, a felső vezetők végérvényes visszavonultatását és az ezzel szervesen összefüggő célok elérését szolgáló akció nem végződött bírósági tárgyalással, mint ahogy az 1964-es sem. A hatóságok által célba vett személyek némelyikének adatait már ismertettük, a többiről pedig nem tesznek említést - egy terhelő tanú kivételével - az iratok. Az 1945-ben alig pár száz jehovista létszáma 1950-re már 6.000 körülire emelkedett, és a fővárosi központból^’ szervezett, irányított vallási közösség az ország egészét átfogó nyolc, majd tíz körzetre oszlott. Két adatcsoportot találtunk az ország felosztásáról. Egy 1950-ből való szerint: Budapest, Kispest, Balmazújváros, Hajdúszoboszló, Debrecen, Szeged, Kiskunhalas, Kaposvár, Dunaegyháza és Győr volt egy-egy kerület csomópontja. Az 1961-ből való adatsor szerint: Budapest és környéke, Borsod és Heves megye egy része, Zemplén és környéke, Nyíregyháza és környéke, Szeged és környéke, Veszprém és Pécs környéke, Debrecen és környéke, Kiskunhalas és környéke, végül Zala és környéke alkotott egy-egy kerületet. Egy-két körzetszolgai havi jelentés azt is sejteti, hogy egyeseket kisebb egységekre (például I/b. körzetre) osztottak fel, másokhoz viszont (mint például a VI. körzethez) tizenkilenc helység is tartozott, köztük megyeijogú város is. Az országos szervezet kiépülését nyilván a létszám alakulásán túl a közösség üldözöttségének mértéke, valamint az illegalitás követelményei is befolyásolhatták. Konrád János méltán hangoztatta vizsgálótisztje előtt, hogy ő lefogásakor egy erős, jól szervezett közösséget hagyott utódaira. A további kutatásoknak tehát az egész közösség vizsgálatára kellene irányulnia, az előzőekhez hasonlóan, esetleg még körültekintőbben. Egy a sok közül A közösség létszámának, anyagi, szervezeti és erkölcsi erejének, akcióképességének mértékéről és minőségéről, ezek alakulásáról egyik szembenálló fél sem hagyott hátra megbízható adatsorokat. A belügyi szervek hatalmas és szervezettnek látszó adatgyűjtő és rendszerező munkája, a feladatok nagysága és sokrétűsége, valamint a precizitástól való idegenkedésük indokolhatta ezt a helyzetet. Az üldözöttek viszont helyzetüknél fogva igyekeztek minden kompromittáló tényt megközelíthetetlenné tenni. Néhány szórt adat jelzi csupán, hogy mekkora „erő-csoportosulást” jelentett a Jehova Tanúi vallási közösség a tárgyalt időhatárokon belül. A Bétel-házban működő országos központban csak néhány fő dolgozott. A kerületszolgák 8- an, 10-en, a további bővítés megtörténte esetén talán 12-en lehettek. A gyülekezetek száma 1950-ben kb. 250-300, egy 1955-ös adat szerint 320 volt. A tagság összlétszámút „több ezer főben”, 6.ooo-ben, vagy 6-10.000- ben jelölték meg. Ebből aktív agitátor 2.300-3.200 lehetett. Egy körzet általában 20-28 gyülekezetből állt, egy gyülekezet pedig az illegalitás előtt kb. 50-100 fő is volt. Áz üldözés évtizedeiben 2-4 fő alkotott egy alapközösséget. Volt település, ahol mindössze 1-2 jehovista élt. Tudunk olyan „tanúról”, aki 10-15 kilométert is gyalogolt, hogy ezeket a „szórványban” élőket meglátogassa, bennük a hit lángját élesztgesse. Erejüket a fanatikus hit, a központi irányítás, a rendszeres hitélet, a szigorú életvezetési elvekhez való 3° Székházuk a Gvadányi u. 8. sz. alatt volt, az ún. Bétel-házban.
