Egyháztörténeti Szemle 5. (2004)
2004 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Kiss Gergely: A királyi alapítású bencés apátságok és az esztergomi érsek joghatósága az Árpád-korban
Kiss Gergely: A királyi alapítású bencés apátságok 69 Az 1397 és 1464 közötti források alapján érdekes kép bontakozik ki az exemptnek tartott királyi alapítású bencés apátságokról. A hét idézett forrás közül négyben (1397, 1400, 1454, 1464) a 13 királyi alapítású bencés apátság közül 10 szerepel, igaz változó összetételben.34 A másik három forrásban, amelyek szoros összefüggést mutatnak, egy alkalommal 8, illetve 6 (1449. november 19., 1450. február 18.), egyszer pedig (1449. október 21. — november 19.) négy ilyen apátság szerepel.35 Az első kettő lényegében egy ügyet takar: egyes bencés apátságok tiltakoztak az esztergomi székesegyház felújítása címén kivetett hozzájárulás ellen. Az itt szereplő apátságok területileg is jól megfog- hatóak, egy kivétellel (Szentjobb, 1449), mind a dél-dunántúli, délmagyarországi régióból kerültek ki. Fontos azonban megjegyezni, hogy az említett ügyben kelt pápai mandátum nem egyedül a pécsváradi apátnak, hanem rajta kívül a váci püspöknek és a kolozsmonostori apátnak is szólt. Elképzelhető, hogy a többi apátságnak azért nincs nyoma, mert nem is tiltakoztak a pápai rendelvény ellen. Hozzá kell mindehhez tennünk azt is, hogy a tiltakozás megléte vagy hiánya igazán nem is mérvadó az apátságok jogállása szempontjából, ugyanis maga a pápai rendelkezés fogalmaz úgy, hogy azt minden Esztergomnak alávetett egyház esetében az esetlegesen fennálló mentesség ellenére is végre kell hajtani. Összességében úgy tűnik, hogy az exemptioval bíró egyházi intézmények köre meglehetősen eltérően alakult az Árpád-korban, illetve a 14-15. században. A források tanúbizonysága alapján azzal számolhatunk, hogy a 14-15. században egyre több intézmény (apátság, társaskáptalan, plébánia és esperesség)36 nyert el ilyen kiváltságot, azaz a megyéspüspöki kormány1397-ben Pannonhalma, Garamszentbenedek és Tihany, 1400-ban, 1454-ben és 1464-ben Pannonhalma, Garamszentbenedek és Zobor nem szerepel a forrásokban. Pannonhalma hiánya érthető, hiszen eg)' csak az Apostoli Széknek alárendelt exempt apátság volt Garamszentbenedek és Zobor esetében az elmaradás oka az lehet, hogy az apátságok az esztergomi egyházmegyében helyezkedtek el. Egyedül Tihany 1397-es kimaradása maradt magyarázat nélkül. A dél-magyarországi apátok szekszárdi gyűléséről hiányzott Pannonhalma, Bakonybél, Garamszentbenedek, Kolozsmonostor és Zobor apátja. V. Márton oklevelében nem szerepelt még Tihany és Somogyvár apátja. Gergely püspök vizitádója nem terjedt ki még Zalavárra és Szentjobbra. A három forrás összecseng abban, hogy elsősorban dél-dunántúli, dél-magyarországi intézményeket sorol fd, azaz nem országos szintű, így nem is kérhető számon rajtuk a többi apátság kihagyása. Éppen ezért aligha vonható le az a következtetés, hogy csak az említett apátságok bírtak exemptioval. A plébániák és az esperességek exempdojának kérdését többen is behatóbban tanulmányozták: GÁRDONYI Albert: Városi plébániák kiváltságos állása a középkorban. In: Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére, 1933. október 7. Bp., 1933. 162-182. p.; JANKÓVICH MIKLÓS: Buda-kömyék plébániáinak középkori kialakulása és a királyi kápolnák intézménye. In: Budapest régiségei, 1959. 57-98. p.; KUBINYI ANDRÁS: Plébánosválasztások és egyházközségi önkormányzat a középkori Magyarországon. In: Aetas,
