Egri Népujság - napilap 1921/2
1921-10-07 / 227. szám
Ära 2 korona, Eger, 1921. Október 7. péntek XXVIII. évf. 227. sz. /ÜCSixetésí dijsk postai szállítása Sgész és félévi előfizetést ueta fogadunk el. üe<r?ied évre 110 S. — Épp kő** 40 K. — SffiSvPOLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: B R E Z N ÄY IMRE. r Szerkesztőség% Ege?, Lief am Kiadóhivatalt liceami ngomi ?£!<*?«& szám íl. RA£> Egy őszinte szó. Eger, 1921. okt. 7. «Szólj igazat, betörik a fejed» — tartja a közmondás. A közmondásokban pedig sűrített bölcsesség van, mely milliók komoly ítéletén szűrődött át. Ezen az alapon el vagyunk készülve arra, hogy betörik a fejünket; de mégis csak kimondjuk, ami a szivünket nyomja. Kimondjuk a köz érdekében; kimondjuk, hogy okuljanak belőle mindazok, akiket illet, vagyis mindnyájan. Elmondjak The- mistoklesszel tartva: «Üss, de hallgass meg!« Egy nemzetnél sincs annyira divatban az egyesületesdi, mint nálunk, magyaroknál. Különösen mostanában vett tóbolyító méreteket az egyesületek alapítása és alakítása. Tartunk ünnepi gyűléseket, kivágunk hatalmas dikciőKat, választunk tiszteletbeli tagokat és tisztikart s akkor hazamegyünk — re bene gesta — aludni. így születik egyik egyesület a másiu után s igy hal meg rögtön, születése pillanatában egyik a másik után. Nem hisszük, hogy elég lenne az egyik kezünk öt újjá azoknak az egyesületeknek elszámolására, amelyek az idén alakúltak Egerben, de az alakuláson kívül semmi mást nem csináltak. így érthető azután, hogy talán sehol, egyetlen művelt városban sincs olyan szervezetlen társas- és társadalmi élet, mint nálunk. Igen, mert a sok egyesület mind összetett kézzel várja, hogy dolgozzék a — másik. Az egymásra utalásnak szomorú következménye azután, hogy semmi nem megy úgy, ahogyan kellene. Eszünkbe jut mindez október ható- dika alkalmából. Olyan színmagyar városban, mint Eger, amely büszkén üt a mellére «Én magyar Athén vagyok !» — olyan városban, mint Eger, amely szinte dicsekszik a hazafiságával: egyetlen tényezőnek sem jut eszébe, hogy ezen a napon tenni kell valamit. Annál is inkább, mert az aradi Tizenhárom egyike Egerben lakott valamikor s egri család leányát vette el. Eger, 1921. okt. 7. Az október 6. enyhe őszi napsütéssel köszöntött be Eger városába, amelynek társadalma a gyász komolyságával ünnepelte meg az aradi vértanúk mártiriumát. A Közigazgatási Tanfolyam hallgatói magyar szivük egész melegségével kapcsolódtak az ünnepségbe, amelyről következőkben számol be az Egri Népújság kiküldött munkatársa: Nem dicsekvésképen mondjuk, de tény, hogy október 4-én az Egri Népújság volt kénytelen kezébe venni az ügyet. Különben úgy jártunk volna, mint tavaly, amikor a Minorita-rendház hazafias főnöke hirdette ugyan a gyászmisét s el is mondotta, de csak 15—20 kegyeletes hívő jelenlétében. És nem szemrehányásképen mondjuk ezt, mert hiszen kötelességünk volt, ha már senki nem csinálja. S örvend a lelkünk, hogy ily lélekemelő módon sikerült. Kénytelenek vagyunk azonban nyíltan megmondani a sok-sok társadalmi és hazafias egyesületnek : ébredjenek már föl és dolgozzanak! Ez a mi őszinte szavunk. Háromnegyed tíz órakor gyászfátyolos nemzetiszinű zászló alatt vonúltak a Minoriták templomába a Közigazgatási Tanfolyam hallgatói. A Főreáliskola háromszínű zászlóval vonúlt a templomba. Az érseki tanítóképző és a polgári fiúiskola szintén részt vett a gyászistentiszteleten. A ciszt. főgimnázium a rend templomában mondott gyászmisét az aradi vértanúk emlékezetére. Október 6. ünneplése. A. gyászmise. — A tizennegyedik. — Ünneplés a Knézich emlék táblánál. — A táltos szava. Az aradi 14-ik vértanú. Irta: Hrabovszky Géza, nyug. pénzügyi titkár." (Negyedik közlemény.) Visszatérek most a Vág-vonal védelme utáni eseményekre. Görgey a Vág mentéről Kazinczy hadtestét a komáromi várőrséghez csatolta. »Ezt az intézkedést Görgey azért tette, hogy engem eltávolítson magától. És azt a vitéz dandárt, mely a tizedik, negyvennyolcadik, huszonharinadik, továbbá hetvenhatodik zászlóaljból, a Württem- berg-huszárok három századából, a Mik- lős-huszárok egy századából és a Hunyadihuszárok egy századából, azután egy ezred tüzérségből és kilenc kongróvrakéta- ütegből állott, — elvették tőlem és Görgey nekem azt ajánlotta, hogy maradjak ko- máromban, mint a vár parancsnoka. Ez nekem nem tetszett, hanem azt kértem, hogy maradjak az én dandáromnál, a működő hadseregnél. Ezt Görgey oda módosította, hogy egy kiadott rendeletével en- gemet magamat elküldött a lengyel határ szélén gyülekezett osztrák haderő szem- meltartása végett az ország északkeleti megyéjébe, hogy ón ottan szedjek újoncokat, csináltassak fegyvereket és öntessek ágyukat«. Kazinczy ennek a parancsnak kénytelen volt engedelmeskedni, de előbb, mint dilettáns, szemlélője volt a Komárom-Ács- falu mellett történt szerencsés, de nem nagy eredményű csatának, mint írja «és azért talán ón mondhatok felőle a leghelyesebb bírálatot«. Életírásának hátralévő részét ezek után szószerint az alábbiakban fejezem be: «Tudják meg tehát, kiket érdekel az utókorban. E csatával, mely késedelmünk miatt az ellenséget, mely ottan erős állást vehetett, onnan elűzni és a várat az ostrom alól felmenteni akartuk. Ez ugy-ahogy sikerült is ; ón, mint nem ténylegesen közreműködő katona, az egészben csak a felügyelő szerepét játszottam és minden ponton ott voltam egy. jő órai lovaglással, mivel az ottani harcvonal igen rövid volt. Ezzel a csatával a várat ugyan fölmentették az ostrom alól és az ostromló ágyú- ! kát és az összes ostromláshoz szükséges muníciót elvették az ellenségtől, de az a hiba történt, hogy a megtámadott és állásából kimozdított német hadseregből — az öregebb tiszteket kivéve — senkisem tudta a visszavonulást rendesen megtenni. Egyik része erre, másik arra vette vissza- vonúlási útját, minél fogva Görgey, ki a csatát személyesen vezette, a fejét annyira elvesztette, hogy nem tudta, mit tegyen, hanem ő is visszarendelte az embereit és pihenőre az egész hadsereget a várba vonta vissza. A másnapi támadásnál természetesen az ellenség újra az előbbeni állásban várta őket, amikor aztán ő akarta az összes huszárságot támadásra vezetni, ami neki nem sikerült, mert rövidlátó lévén, nem tudott annyira látni, hogy egy arcvonalban álló regementen végig tudott volna nézni. Ennélfogva azt sem látta, mit tesznek az emberei, azok pedig összevissza keveredve vágtattak előre, amikor valamelyik utána vágtató és kardjával hadonászó katonája a fejét hátul, a nyaka fölött megsebesítette, amit neki (t. i. Gör- geynelc) igen nagyra vettek, én pedig magamban ügyetlenségnek neveztem. A komáromi csata sorsa ugyan eldőlt és az lett az eredménye, hogy az ostromló szereket onnan el nem vihették a szaladó németek. Az egész hadsereg újra bement a várba és az éjszakát ottan töltötte, aminek az lett a következése, hogy másnap elkésetten történt az üldözés és ezt az ! esetet a németek felhasználták, erősebben menetelve annyira, hogy őket soha többé utói nem érhettük, sőt amikor Pozsony közelébe értek a mi hadaink, a németek megtámadtak bennünket és mi visszavonultunk azzal a kifogással, hogy nincs proviántunk. E csúf kifogást fogta Görgey szegény Dembinszkyre, mikor még Tisza- Fürednél átkelt a Tisza jegén, de e lángeszű ember nem akarta elárulni, hogy mit akar tenni, mert tudta, hogy elárulja a nyomorult Pasztelniknek, ki összeköttetésben Windischgrätzel és az ő tervét annak rögtön megüzente volna. Ezért nem mondta meg az okát senkinek, csak nekem, akivel együtt csinálta azt a nagyszerű tervet, — mely Görgey miatt nem sikerült, — mert ha ő a Tiszán átveti magát és ezalatt a szolnoki helyőrséget Dam-
