Eger - hetilap, 1892
1892-08-23 / 34. szám
266 Szatmár. — (Aug. 18.) Az egri dalkör maradt legvégsőnek, de nem legutolsónak. Petőfi „Honfi-dal“-ára Lányi Ernő valóban költői és magyar kompoziczióját fölséges hatással adta elő. Nemcsak a közönséget, de a juryt is elragadta. Lányi pompás koszorút és óriási tapsvihart kapott. A megelégedetten távozott közönség pedig nem tudta eldönteni, hogy az egri és pécsi dal-egyesület közül diadal dolgában melyik az első. A „Pesti Napló“ aug. 18-áról: Utoljára hagyta a sors az egri dalkört, mely tegnap oly senzácziós sikert aratott Lányi Ernő vezetése alatt. Eger ma is kivívta az „egri“ nevet; gyönyörűen értelmezve karnagya: Lányi Ernő kitűnő szép karát, Petőfi „Honfi-dal“-át, mely minden eddig megkomponáltak közül magasan kiemelkedik. Hosszan tartó taps volt a jutalma. A „Pester Lloyd“ (aug. 18.) Az egri egylet kitünően iskolázott csapat, mely a fortékban és piánokban otthonos, valamint mindenben, ami e kettő közt van; sok üde, egészséges hanggal rendelkezik. A „Budapester Tagblatt“ (aug. 18.) ezeket Írja: Majdnem egyenrangúnak látszik az egri dalárda, melyben a pécsinek veszélyes versenytársa fejlődött. Hazánk legkiválóbb lapjainak a fönebbiekben egybefüzött bíráló nyilatkozatai a legékesenszólóbb elismerés hervadhatlan koszorúját nyújtják dalkörünknek, az általa kivívott süker- és diadalért. Részünkről azonban kötelességünknek tartjuk kiemelni, hogy mindeme fényes sükerek elérésében, — derék dalkörünk páratlan, kitartó buzgalma, soha nem lankadó lelkesedése, s odaadása mellett, — az oroszlánrész dalkörünk szeretve tisztelt karnagyát, Lányi Ernőt, a kiváló zenetudóst és zeneszerzőt illeti, ki határtalan ügyszeretetével, csudálatra méltó lelkesültsé- gével, és minden akadályt s fáradalmakat legyőző akaraterejével, rövid pár hét alatt, saját magasröptű szellemét dalköre tagjainak keblébe mintegy átihletve, az egri dalkört a fejlettség oly magaslatára emelte, melyet, az országos elismerés szerint, hazai dalegyesületeink egyike sem szárnyalt túl. De méltó s a legmelegebb elismeréssel kell ugyanitt megemlékeznünk dalkörünk egyik legrégibb s legbuzgóbb működő tagjáról, disz-elnökéről, Kapácsy Dezső tisztelt barátunkról, ki dalkörünknek e kirándulása alkalmából nemcsak lelkes vezére, hű, gondos és lelkiismeretes major domus-a, hanem valódi éltető, lelkesítő szelleme is volt egyszersmind, ki valódi atyai figyelemmel s testvéri gyöngédséggel gondoskodott, hogy dalnoktársai egész utazásuk s idegenben tartózkodásuk alatt semmiben hiányt ne szenvedjenek. Szóval igazi áldásos kapcsa volt közöttük a testületi összetartásnak. Dalkörünk fogadtatása. Koszorús dalkörünk ez újabb diadalutjából a múlt szombaton, f. aug. hó 20-án, Szent István király ünnepén tért vissza Az „EGER“ tárczája. Elégia. Ott ültünk a kert lugasában, Oztermetét én átölelve tartám, Nem törődve azzal, hogy ez a boldogság Lehet, hogy épen egy pár perczig tart tán. S a mint ott tartám karjaimba zárva, Csókkal borítván a kedves Idát, A szomszéd kertben egy otromba csacsi, Kezdett el zengeni rémséges „iá!“-t. S. V. Az ismeretlen művésznő. (Sarah Bernhardt életéből.) Catulle Mondás. Egy kisded faluban, a sikon, közel a tengerhez, egy tágas, nyitott csűrben ütötték fel Thália templomát. Akinek ez estén „Ruy Blas“-ban a királynőt kell vala játszania, nem volt más, mint — Sarah Bernhardt. — S miért ne? Miután Sarah a világvárosok legpompásabb színházaiban játszotta legjelentékenyebb szerepeit: „Donna Sol“-t, „Neubourg Máriát“, — Párisban, Londonban, Kopenhágában, Pétervárott, New-Yorkban, sőt még testületileg Budapestről városunkba. Diadaluk örvendetes hire, sürgönyök utján, megelőzte jövetelüket, s határtalan lelkesedést keltett összes közönségünk körében. Dalkörünk ez újabb fényes győzelmét utczáinkon falragaszok hirdették, melyek egyszersmind fölhívták Eger lelkes közönségét dicsőséggel visszatérő dalnokaink ünnepélyes fogadására. A makiári utón, melyen a dalkör elvonulandó volt, valamint a Széchenyi s más utczákon is, számos ház volt nemzeti zászlókkal, s üdvözlő feliratokkal feldíszítve. Lelkesebb polgártársaink köréből számosán Füzes-Abonyba rán- dultak a dalkör elé, s az ottani pályaháznál üdvözölték, nagy helyi közönség élénk ovácziói mellett, visszatért dalnokainkat. Ez üdvözlő csoport szónoka dr. Danilovich Pál megyei tiszti főorvos, dalkörünknek a közelmúltban még nagy tiszteletben s szeretetben állott elnöke, s úgyszólván megteremtő szelleme volt, ki az érte ma is melegen érző győzelmes dalnok-csapatot, szokott lelkesültsége őszinte hevével, s bensőségével, a következő szavakban üdvözölte: „Kedves szeretett Polgártársaink! Onnan jöttünk, honnan a vén Eged integet felétek, melynek lábánál olyan hősök ivadékai laknak, kiknél az anyák is megszokták a győzelmet. Diadalmas egri anyák gyermekei vagytok; . . tehát társatok a győzelem. Az egri dalkörnek már zsenge korában első versenyénél felös- merték ellenfelei az „oroszlán-körmöket.“ Azóta győzelemről diadalra lép, s nemes halántékát mindig friss borostyán köríti. Hazánk fővárosából most hozzátok az elsőség kitüntetését, titáni harczból ragadtátok ki a babért, dicsőséget hoztok nekünk; miért mi, Eger város polgárai nevében elösmeréssel, hálával és szeretettel adózunk, s kívánjuk, hogy lánglelkű karnagyotok vezetése alatt Eger dicsőségére és büszkeségére sokáig éljetek!“ Dr. Danilovics Pál üdvözlő szavaira Kapácsy Dezső, a dalkör disz-elnöke, következőleg válaszolt: Mély hála-érzet tölti el keblünket városunk polgárzatának azon gyöngéd s mélyreható kegyes intézkedéséért, hogy győzelmes Dalkörünket első helyen azon jeles tagja által üdvözöl- teti, ki eltekintve több jótékony intézményünknek általa történt létesítésétől, egykor Dalkörünk bölcsőjét is ringatá s feledhetlen példaadásával, fáradhatlan tevékenységével, oktató, bölcsen vezénylő szép szavaival, melyek lelkűnkben még most is édesen visszahangza- nak, az egri Dalkört több versenyen győzni tanitá; — s habár az utóbbi időben tőlünk látszólag távol áll, de mint egykori gondos, jó atyánk, kivel az igaz szeretet és őszinte tisztelet elvá- laszthatlanul összeforrasztott, — mint a jelen és sok más alkalom bizonyítja — híven kiséri lépteinket . . . köszönet, forró köszönet ez örök becsű hűségért neki s áldás, minden áldás e mélyen megtisztelő fényes fogadtatásért városunk polgáraira! — Éljenek! A mozdony, mely a szárnyvonatot dicsőségtől lelkesült dalnokainkkal, Füzes-Abonyból Eger felé röpítette (!), gazdagon s Yeddoban és Pekingben is, — mert aki Sarahnak japáni és chinai utazásáról semmit se tud, az nagyon fölületesen olvassa az újságokat, — s játéka által királyokat és herczegeket, bankárokat és szegégy ördögöket, yankeekat, és mandarinokat ragadott lelkesedésre, mi sem látszott előtte természetesebbnek, mint hogy művészetét egy szerény pusztai faluban is bemutassa. Ne higyjük, mintha Sarah e helyütt azért játszott volna, mert épen útjába esett. A művésznő egyenesen azért jött ide, hogy az együgyű pásztornépet, mely örömtelenül, nyomorban éli napjait, e szellemi szegényeket a legmagasabb művészet élvezetében részesítse. Mert Sarahnak missiója van, s ő bir ennek tudatával. Midőn ide s tova rohan, repül, s kalandoz, egy rajongó utazónőt látunk benne, aki maga se tudja, hová igyekszik, vagy mégin- kább azt hiszik róla, hogy számitó lélek, aki csupán arra törekszik, hogy minél több dicsőséget s aranyat halmozzon össze. Pedig nagyon csalódnak, akik ez utóbbit teszik fel róla. Előtte a legnagyobb ostobaságot jelentené, ha előrelátó, rendszerető nőnek, vagy épen harisnyafoltozó házi asszonynak kellene lennie. A „Comedie francaise“ addig vár, mig Sarah megőszül. De ő soha sem fog megőszülni, mert aki valóban fiatal volt, nem öregedhetik meg. Sarah jő, megy, szelleme terjed, megoszlik, amint hivatása, Corneille, Racine, Hugo, és Sardou — mert őt sem veszem ki, — követelik, a genie kedvéért, melyből dicsőséget arat. S ez az oka, amiért Sarah Thespis-szekerét a világ valamennyi expressvonatához odacsatolja. Építsetek vasutat Afrika belsejébe, s Sarah a legközelebbi vonaton oda fog sietni a legtávolabbi oázishoz, s ha még nincs odáig vasút, odamegy — gyalog. A kis faluban csak egy dolog tette az eredményt kétségessé: vájjon az emberek, kik nap nap után egy szál heringgel,
