Az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Tud. Közleményei. 1973. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 11)
II. Tanulmányok a nyelv-, az irodalom-és a történettudományok köréből - Dr. Kávássy Sándor: Latinca Sándor útja a forradalmakig
szerte hősként ünneplik. 1906. február 13-án a tanulóifjúság fáklyás zenét ad lakása előtt, ahol Latinca mond az egykori híradás szavai szerint szívhez szóló búcsúbeszédet- Ugyanaznap este a tanári kar búcsúvacsorát rendez, február 19-én pedig a város polgársága ugyancsak díszvacsora keretében búcsúzik. Amikor pedig február 21-én vonatra száll, hogy elhagyja Lippát, valósággal tüntetnek mellette, s addig harsog a lelkes diákság éljenzése, míg a vonat el nem hagyja a pályaudvart 1 2. Lehetséges tehát, hogy Tóth igazgató többet mondott október 6-án diákjai előtt, mint amennyi számára megengedett volt, vagy talán vonakodott rebellis diákjaira kiszabni a büntetést, nem tudjuk. Mindenesetre a Szegedre való áthelyezés olyan büntetés, amit akár jutalomnak is el lehet fogadni. Nem tudni, hogy Latincát hogy érintette az eset. Biztosan csak anynyit tudunk, hogy most már nem csupán szavalóként, hanem tollforgatóként is kitünteti magát. Textiliparunk című munkájáért az önképzőkörben dicsérő oklevelet kap. Tudomásunk szerint ez a munka első alkotása, sajnálatunkra azonban nem áll rendelkezésre. Forrásaink egyebekben hallgatnak róla, csupán annyit tudunk megállapítani, hogy 1906. június közepén megfelelt eredménnyel érettségizik 1 3. Az érettségi után leszolgálja az önkéntes évet, és tisztivizsgát tesz. Ezt követően Németországba, Mittweidába megy, hogy elvégezze a gépészeti és elektrotechnikai főiskolát. Tervét azonban nem válthatja valóra, mert nincs rá pénze, a nyolchónapi ott tartózkodás után haza kell jönnie. 1908-ban Budapesten Molnár Béla műszaki és szabadalmi irodájában vállal munkát. 1909-ben három hónapot tölt Párizsban 1 4, s itt kapcsolatba kerül Gustave Herve mozgalmával 1 5. 1910-ben tagja lesz a Szociáldemokrata Pártnak. A következő évben, 1911-ben kilép a Molnár-cégtől, s egy ideig a Kisiparosok Lapját szerkeszti, majd a Sebők Gyula-féle fővárosi sajtóirodán dolgozik, mint parlamenti tudósító. 1912-ben a Molnárirodához megy vissza, s ennek később cégvezetője lesz 1 0. Hírlapírás-szerelmével azonban ezután sem szakít, ír, dolgozik, publikál, és később Somogyban is az újságírótoll az, mely először támaszt szélesebb körű érdeklődést személye iránt. Még 1912 februárjában tagja lesz a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetségének 1 7. És még ugyanez év júliusában megismerkedik Manz Erzsébettel, akivel később, 1916. december 26-án házasságot köt Budapesten 1 8. Nagy utat hagy maga mögött ezalatt szellemének fejlődése is, mely — mint láttuk — korán fordult határozott irányba, s találta meg érdeklődésének fő területeként az irodalom mellett a történelmi, politikai és társadalmi kérdéseket. A század eleji Arad megye a szociáldemokrácia élénk tevékenységének színhelye, napirenden vannak a sztrájkok, élénk a mozgalmi élet. Feltehetőnek kell tartanunk tehát, hogy politikai érdeklődésének kialakulásában ez a tény is fontos szerepet játszott. így jut el már fiatalon a korabeli szocialista irodalom és a magyar polgári radikálisok műveinek olvasásához, miként azt 1919. szeptember 16-án történt kihallgatása alkalmával tett, s számunkra már az út végéről hangzó nyilatkozatában is olvashatjuk: „Társadalmi kérdésekkel foglalkozó, történelmi, továbbá szocialista könyveket kora ifjúságomtól kezdve olvas262-