Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2004. Sectio Scientiarum Economicarum et Socialium (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 31)

Grétsy László: A mai magyar sajtónyelv

mérlegelve, serpenyőre téve én nem féltem a magyar nyelvet, legalábbis a magyarországit nem. De azt fontosnak tartom, hogy mindenki, minden ma­gyar ember érezze felelősségét anyanyelvünk iránt" (Grétsy 1994: 48). Most az akkor leírtakhoz, azokat továbbra is érvényesnek tartva hozzáfű­zöm: kiváltképpen fontosnak tartom, hogy minden újságíró is érezze felelős­ségét. Értse és érezze meg, hogy jóval nagyobb gondosságra, az írás becsü­letének megerősítésére, visszaszerzésére, a számítógépes ellenőrzés lehető­ségeinek még jobb kihasználására, az újságokban - és általában a hírköze­gekben - az anyanyelvvel foglalkozó cikkekre, rovatokra, műsorokra van szükség, hiszen legnagyobb nemzeti kincsünkről, sőt legfőbb nemzetössze­tartó erőnkről van szó, amely ráadásul 2004 nyarától már az Európai Unió­nak is egyik hivatalos nyelve lesz. S ha már előadásom eddigi tárgyilagos hangnemét épp a végén egy ilyen, az érzelmeknek is teret engedő megnyi­latkozás váltotta fel. befejezésül, hogy ne az enyém legyen a záró hang, az elmondottakhoz gyorsan hozzáteszek még egy idézetet: három sort abból a Prológusból, amelyet Jókai Mór írt 1865-ben a debreceni színház avatására. A Prológus így kezdődik: „Egy kincse van minden nemzetnek adva Míg azt megőrzi híven, addig él. E kincs neve: az édes anyanyelv." Hivatkozások Balázs Géza 2000. Lehetséges nyelvi szabványok. A-Z Kiadó, Budapest. Bárczi Géza 1974. Nyelvművelésünk. Gondolat, Budapest. Derne László 1982. A nyökögés dolgában. Édes Anyanyelvünk 1: 11. Grétsy László 1994 Anyanyelvünk, anno 1994. In: Biztonságunk záloga, a nyelv. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, Budapest. Grétsy László - Kemény Gábor 1983. Címek a mérlegen. Jel-kép 2: 106-15. Kiss Gábor - Pusztai Ferenc 1999) Új szavak, új jelentések 1997-ből. Tinta Könyv­kiadó, Budapest. Kovalovszky Miklós 1974. A cím stilisztikája. In: Jelentéstan és stilisztika. Nyelv­tudományi Értekezések 83. sz., Budapest. Sebestyén Árpád 1994. Értsünk szót! Útvesztők és útjelzők mindennapi nyelvhasz­nálatunkban. KLTE Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Debrecen. Szalai Tünde 2000. Az írott sajtó nyelvi kultúrája (szegedi nézőpontból). In: Balázs Géza és Grétsy László (szerk.): Anyanyelvünkről - anyanyelvünkért. Válogatás a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma anyanyelvi pályázataiból. 173-8. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom