Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 2003. Sectio Culturae. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 30)

KÖDÖBÖCZ GÁBOR: Kányádi Sándor költészetszemléletének ala-kulása, a lírai személyiség formálódása

ezáltal válhat léttöbbletet hordozó igazsággá. A költői képben rejlő gondolatot nem a szem, hanem elménk ragadja meg. A képben megjelenő s a valóság egy metszetét adó gondolat „vagy a világban van, vagy önmagunkban. Tehát észrevétlenül minden hermeneutikával foglalkozó, akár tudatában van, akár nincs, metafizikai pókháló rabja".

2

1 A Kányádi-vers formarendjében (a saját szöveg három részre való tagolása) és szemantikai hálózatában is kitüntetett szerepet játszik a hármas szám. Az örök minőségeket és ideákat tükröző számok között is különösen szakrális a hármas szám, amely „azt szimbolizálja, hogy az ég és föld egyesülése létrehozta az embert, s ezzel teljessé lett az isteni megnyilvánulás. így lehet a három a totalitás, az isteni rend és tökéletesség szimbóluma."" Talán ezzel is összefügghet, hogy Kányádi müvében a „hármasban" öt alkalommal fordul elő; ebből négyszer múlt idejű igealakokkal („lépdeltünk", „maradtunk", „voltunk", „átkocogtuk"), egyszer pedig a „mindig hármasban" szintagmában. Ez a jelzésértékkel bíró makacs ismétlődés arra készteti az olvasót, hogy a többi hármasságnak is utánanézzen. Ennek során kiderül, hogy a hármas szám a következő esetekben jelzi a számszerű előfordulást: „házsongárd", „keres(te)lek", szép duna, hiába, sír (önállóan és szóösszetétel előtagjaként), szó(la). A háromszorosan szent hármas, az angyali karok és a múzsák számával megegyező kilenc is figyelemre méltó szerepet tölt be a műben. Számszerűen ennyiszer fordul elő a „vers", a néven nevezett költők (írók) is kilencen vannak, mint ahogy a Rilke-versfordítás is kilenc sorból áll. A kozmikus egyensúly száma, a világmindenség rendjét szimbolizáló nyolcas azért érdekes, mert ennyiszer történik utalás Don Quijote „rozoga" lovára, továbbá a Rilke-vers Kányáditól való fordításában a „hull" alakváltozataival együtt szintén nyolcszor fordul elő. A Kányádi-lírában relatíve hosszúnak számító kompozíció szintagmatikus és paradigmatikus tengelyében az elmúlásképzetek (házsongárdi temető, ősz, lehullás) és a keresés-motívum dominanciája figyelhető meg. Az utóbbi nemegyszer a hiábavalóság árnyékába vonva: „már apád sem találta", „sírod a házsongárdban nem lelem". Az életmű más darabjaiban is hangsúlyos házsongárd-motívum (Egy csokor orgona mellé, Visszafojtott szavak a Házsongárdban) érzelmi, hangulati és gondolati szempontból rendkívül komplex tartalmakat sűrít magába. Lászlóffy Aladár Házsongárd című könyve is azt példázza, hogy Kolozsvár nevezetessége a szent helyek között is talán a legelső. Házsongárd tehát nem szimpla temető, nem egyszerűen sírkert, sokkal inkább kultúrhistóriai jelentőséggel bíró különleges zarándokhely és nemzeti panteon, amely méltán lehet múltunk, jelenünk és jövőnk 1 Joós Ernő: Milyen értelemben lehet költői igazságról beszélni? A hermeneutika és a metafizika viszonya. In: Uö: Isten és Lét. Pali West Kiadó, Bp., 1991. 93-94. 2

2 Hoppál-Jankovics-Nagy-Szemadám: .Jelképtár. Helikon Kiadó, Békéscsaba, 1990. 194. 237