Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei. 1993. Irodalomtudomány. (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis : Nova series ; Tom. 21)

Nagy Sándor: A tér és az idő egy magyar pikareszk regényben. Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci

már kifele irányítja hőseink figyelmét; közben megjelenik Kisfentőssy Gyula, és miután igazi úri passzióval fél-fél liter feketekávét megitat a cigánybanda ácsingózó muzsikusaival, hintóján az országútra, majd újabb kalandra viszi a bajba jutott "szusztársakat" (Kakuk Marci vadászkalandja). Ez a regényvilágot szervező anekdotikus montázstechnika szinte hibátlanul működik, és amint a sorozat következő darabjai is bizonyítják -- kiváltképpen a kor testit mozgalmas részletei —, a kalandregény esztétikumának egyik fontos energiaforrását biztosítja. Az anekdotikus montázsok atmoszférája egy térben és időben elhelyezhető életközeget hitelesít, amelyben földrajzilag és szociológiailag azonosítható emberek mozognak. A bihalgebbedi és a pockosremetei fekete-sárga választási komédia korteseivel, csendőreivel, nyakas függetlenség-párti parasztjaival, a kövér vendéglőssel és a kikapós csaplárosnéval ugyanúgy kizárólagosan a századforduló korabeli vidéki Magyarországon képzelhető el, mint ahogyan Galambosfa, Tótjegenyés és Fentős körzetében is a magyar valóságban élő csőszök, cigányok, parasztok, kocsmárosok, fináncok és szolgabírák között élik át mulatságos kalandjaikat vagy követik el csínyjeiket Tersánszky pikaró hősei. A kalandregény hagyományos toposzait eseményes életanyaggal megtöltő anekdotikus mozaikok részletrealizmusa mellett a regényvilág hitelét szolgálja az első szeméiyű előadásmód anekdotikus hangfekvése is

9. A sors megpróbáltatásait egészséges életösztönnel elviselő Kakuk Marci narrátorként történő szerepeltetése Tersánszky varázslatos önstiiizációja, amely -- bár az író minden alkalommal tiltakozott az ellen, hogy hőse az ő alakmása lenne — sajátos szubjektivizmusával minősíti környezetéhez fűződő viszonyát. Ennek lényege a társadalom peremvidékére szorult magányos útkereső erkölcsi különbségtudata, magasabbrendűnek vélt igazságérzete. Az én-formában megjelenő értéktudat azonban itt nem a lélektani regény lírai-meditatív elemzésével minősít viselkedés- és magatartásformákat, hanem az elbeszélés kedélyes, évődő, csipkelődő hangnemével és a cselekményes részeket felváltó rövid szentenciaszerű ténymegállapításokkal. Iróniája — sokszor öniróniája — abból az egyedi nézőpontból fakad, ahogyan a hétköznapi kalandokban megéli a maga mindenkori helyzetét: elemi biológiai szükségleteinek kielégítésére törekszik, egyszer képmutatóan ravaszkodik, máskor erkölcsös felháborodással ítéli el környezetét és abban a legtöbbször bevallottan gazember Somát, eszik, iszik, szeretkezik, kártyázik és pénz után koslat — a természetes létezés szintjén vívja önfenntartó szabadságharcát. A játékos nyelvi megoldásokkal — a szórend megváltoztatásával és új szavak alkotásával — is bátran élő anekdotikus, "komázó" előadásmód azt az ösztönösen megérzett, bár a szerző által nagyon is tudatosan vállalt igazságot sugározza, amit Jókai Mór a magyar néphumor adomázó jellegéről szólva felismert: a 89