Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

Jelenleg vizsgált szövegrészünknél az arány egyelőre fordított: a főszöveg testéberívegyetlen vendégszöveg áll. Majd a rémképek felburjánzásakor kerülünk A parancséhoz hasonló befogadói helyzetbe. Ugyanakkor most is, felismerve, hogy egy régi kivégzésmódokat taglaló szakkönyvből vétethetett az idézet (hogy Hajnóczy kedves szenvedő szerkezetével éljünk), úgy érezzük, nem elegendő ezt nyugtázni és lelkiismeretünket elaltatva olvasatlanul, hisz nem szerves részről van szó, átugorni a szövegrészt, hanem át kell adnunk magunkat a betét tartalmainak is. Azaz el kell képzelnünk Martinovics Ignác és Hajnóczy József, majd az aradi vértanúk idejének akasztófáit és akasztásos kivégzéseit. (A szöveg ez utóbbi időkre vonatkozhat; a jakobinusoknak fejét vették pallos által a Vérmezőn.)

„... reménytelenné vált, tragikus éleslátás, amely végül Hajnóczy egész látóterét elborította” - írja Nácsa Klára Hajnóczy szemléletmódjáról8, s szavaival eszünkbe juttatja azokat a sorokat, melyekkel Milena Jesenska jellemzi visszaemlékezésében Kafkát: „Sehová sem tud menekülni, nincs fedél a feje felett. Ezért bármi érheti, amitől a legtöbben védettek vagyunk. Olyan, mint a meztelen ember a felöltözöttek között... olyan ember, akit aszkézisre kényszerít iszonyatos éleslátása, tisztasága és képtelensége bármiféle kompromisszumra.”9

Ha rákényszerítjük magunkat, hogy figyelmesen olvassuk a tárgyilagosságukban rettenetes sorokat, két dolog is csodálatba ejt. A halálraítélt két csuklójának bal combhoz való kötése az egyik. Miért nem kötik mindkét kezet külön-külön a megfelelő lábhoz? Miért így, az egyik oldalra, aszimmetrikusan, létrehozva ezzel egy sajátos formációt, egy csaknem szív alakú idomot az elítélt testén, hogy körülvett, kiemelt s mégis fedetlen maradjon a szív, mely csakhamar megáll majd? Kevéssé praktikusnak, inkább drámainak/lírainak tűnik ez a megoldás, holott a cél nyilván nem ez. Nem el-, hanem fel- és kitakartatik így a szív, „az ember égi lakhelye”. Az ing feltépése itt teszi majd lehetővé, hogy az orvos regisztrálja a halál beálltát. Aki a figyelmes olvasás mellett dönt, s felismervén bár, hogy betét, hogy „zárvány”, mégsem ugorja át olvasatlanul a vendégszöveget, talán ezt a szív alakú, szívgödröt feltáró drámai pozíciót fogja legjobban megőrizni az akasztás leírásából. Másikként pedig azt a morbiditást súroló hitetlenkedést, amivel a halál közvetlen okát s létrejötte körülményeit fogadja. Előbb a kirúgott zsámoly s majd (ugyanabban a pillanatban? röptében? a levegőben?) az oldalt fordított áll, az elszakított gerincvelő ténye. S a kétkedés, hogy hogyan s mint lehet ezt - fizikailag - egyszerre megcsinálni (vagy fázisokban, de a másodperc tört része alatt... milyen „mesteri”, milyen „virtuóz” a hóhér munkája!). Hajnóczy is ezen gondolkozhatott.

A férfi pedig (e „búvárharang-novella lakója”10) feltöltekezett a véletlenül előidézett borzalommal (van véletlen? - erre számított, mi másért nyitotta volna fel a könyvet? hogy enyhülést keressen?). Nem feledhetjük (bár próbálunk zárt egységként te5