Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói

kinteni, munkahipotézisünkhöz híven, a kiválasztott szövegdarabra), hogy a Perzsia belső történetében, a Krisztina-epizódban egy az időben előreszaladó szövegrészlet során már hallottunk a fiú (a férfi ifjúkori énje) szokásáról: elviselhetetlen, tétlen, tűrhetetlen percekben kedves könyveivel, gyűjteményeinek elővételével próbálkozik. Ott a jogászlány banális éneklési rohamait igyekszik túlélni úgy, hogy újságkivágásokat tartalmazó füzetét lapozgatja. A fotókon a napihírek legszörnyűbbjeit, legextrémebbjeit gyűjtötte össze, nem beteges kíváncsiságból vagy perverzióból: „Mert a fiú többek között félt az éjszakától és a haláltól; talán ez volt az ok, hogy ezeket a képeket akkor otthon, albérleti szobájában tartotta, mint aki ilyen módon akar megszabadulni félelmeitől, szembenézni velük, tudomásul véve azt: ilyen dolgok is megtörténnek a világon.”(287) Erdődy Edit szavai jellemzik a Hajnóczy-hős („az extrémig elrajzolt férfiportré”, „önarcképgyanús portré”11) rémkép-gyűjtő- és felidéző lélekszituációját: „...nem a szorongást és félelmet elűzendő menekül a fél-ön tudatlanságba, éppen ellenkezőleg: rémképei felidézésével a veszélyeztetettséget akarja tudatosítani.. ”12

Aki ilyen okokból vág ki és gyűjt képeket; aki e képekre a fenti helyzetekben gondol mintegy mentsvárként a közhelyes léttel szemben; aki ilyen könyveket tart könyvespolcán - az számíthat rá, hogy a találomra levett és felnyitott olvasmány egy fenti mód autentikus helyen fog kinyílni.

Brasch Izidor cipőkanalára számíthat-e? Vagy az valóban véletlenül és ismeretlenül van ebben a - könyveket leszámítva - értékektől és érdekességektől megfosztott, lecsupaszított, sivár és sztereotípan szegényes, ingerszegény szobában? Ezt a szobát a férfi rémlátásai, tudattartalmai népesítik be. Brasch Izidor cipőkanala itt az egyetlen érdeklődésre számot tartható tárgy (a valóságos világból) - véljük most nem véletlen, hogy a férfi tekintete is erre esik majd.

Egyelőre azonban még csak lassan becsukja a könyvet. Feszült és tétlen, ugyanakkor tevékenységet keres magának, mely elterelje figyelmét arról, amit nem szabad megtennie - nem szabad innia. Innia nem szabadna, és írnia kell. „... miközben tehetetlensége feloldását a konfliktusra összpontosító, rögeszmésen tárgyilagos reflexiótól reméli, szükségképpen álcselekvésekbe bonyolódik, s a személyiség még inkább iránytalanná válik.”13 Az írás, e létfontosságú tevékenység volna hivatott legyőzni, pótolni, kárpótolni mindazért a hamis megkönnyebbülésért és menekvésért, amit az ital képes adni. Az írás az élet értelme, az organikus (nemcsak „kreatív”! lásd a Dinamit fájdalmas tirádái [692]) létezés záloga, az egyetlen ép feladat, amit az élet kínál, de ez a tevékenység, mint minden evilági tevékenysége, széttéphetetlenül összenőtt már az alkohollal, mely vadhúsként burjánzik sorsán. Inni és írni - az már a nyelv fintora, hogy a két szó hangalakja csaknem azonos. Egyfajta „párbajjá”14 alakul a történet az író és a megírásra váró vagy megírható, illetve meg nem írható szövegek között.

6