Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1979 / 3. szám - Fodor András: Bartók szép hídja
FODOR ANDRÁS: Bartók szép hídja Miért kezdődik hasonlóan, éjszakából fénybe tapogatózó, lassú, komor intonációval az 1911-ben íródott A kékszakállú herceg vára és az 1943-ban alkotott Concerto? Nem lehet szó véletlen egyezésről, hiszen az Amerikában komponált zenekari muzsika legbensőségesebb részletében, a kínzó honvágyat — a fájdalmas meditációtól a gyötrelmes panasz hangján át — egész a sikoltásig kifejező Elégia-tételben, ismét fölbukkan a harminckét évvel korábban keletkezett opera talán legmegindítóbb mozzanata, a Könnyek tavát idéző hárfafutomok borzongatóan szép muzsikája. A Kékszakállú bevezető dallammenete, arányos, „négy sorban” tagolt pentatóniája, mintha ősi népdalt, népballadát idézne. A melódia valójában Bartók szerzeménye. A hangoknak ehhez a kimért, szomorú lépéseihez volt szüksége a sötétből fénybe, rtiajd fényből újra sötétbe hulló misztérium játék (Balász Béla eredetileg Kodály-nak ajánlott szerzeménye) zenébe szólításához, az egész mű méltó intonálásához. Lendvai Ernő Bartók dramaturgiája című könyvében meggyőző leleménynyel találja meg ennek a fény-árnyék játéknak az irodalmi előképét Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde drámájának híres Éj-monológjában: Sötét és semmi voltak: én valék, kietlen, csendes, lénynemlakta Ej,... A monológ hangulatilag, szerkezetileg csakugyan rávetíthető a komor sötétségből bontakozó zenedrámára. Hiszen ha fölidézzük a hét csukott ajtó történetét, a Kékszakállú új foglya, Judit a megnyíló titkok növekvő fénye láttán sem talál nyugtató boldogságot. Minden örömre véres árnyék hullik. A ,,Lásd, ez az én birodalmam!” büszke, wagneri megtárulkozására is csak ez a válasz: „Véres árnyat vet a jelhő.. Indokolt hát Lendvainak az a föltevése is, hogy a Bartók-mű csúcspontja, mely után már csak a gyász, a könnyek tava, a teljes lemondás veresége következhet, ugyancsak analógiába vonható a monológ fordulópontjával. Hogyan is 4
