Dunatáj, 1979 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1979 / 3. szám - Fodor András: Bartók szép hídja

hangzik immár a keserű mindentudás kinyilvánítása Vörösmarty fennkölten távoltartó, mégis megrázóan formált szavaival?

Sötét és semmi vannak: én vagyok, a fény elől bujdokló gyászos Éj. —

Mint említettük, Bartók operája 1911-ben készült. Szerzője 1907 óta ismeri a székely népballadákat, s gyűjti az erdélyi népzenét. Egy évvel A kékszakállú herceg vára komponálása előtt írta meg Négy siratóének-ét zongorára. Ezek közül a második számút Melódia címen zenekarra is feldolgozta (s középső, lassú tételként alkalmazta 1951-ben, abban a Magyar képek sorozatban, melynek zárótétele éppen a témája szerint Tolna megyei eredetű Ürögi kanásztánc). Sajátosképpen ez a kitüntetett siratóének is azzal a la-mi-re-mi dallammenettel kezdődik, amivel A kékszakállú. . .

Mindenképpen nyilvánvaló tehát, hogy a? 1907-es Három csíkmegyei népdal, az 1910-es Két román tánc, sőt, az 1908-as Vázlatok-ban szereplő Komán népdal és Oláhos, meg az ugyancsak teljességgel erdélyi ihletésű zenekari mű, az 1910-ből származó Két kép után — Bartók színpadi művét is áthatotta az erdélyi folklórral, Transzilvánia szellemiségével való, egész további életét, érdeklődését befolyásoló találkozás.

Kodály, aki az opera (születéséhez képest hét évvel későbbi) bemutatója alkalmából ír először Bartókról a Nyugat 1918. június i-i számában, joggal állapítja meg: ,,Az új magyar zenéből egy más, mélyebb gyökerű, elhasználatlan Magyarország szűzi tiszta levegője árad, olyan, mint a székely fenyveseké, amelyek közé szorultan megmaradt valami, egy, valamikor országot átfogó, monumentális erejű élet-áradatból. Ennek csíráin nőtt nagyra, egy egész rendkívüli alkotó erő vulkanikus munkájában Bartók zenéje...”

Vegyük ide még Bartók saját népzenegyűjtő munkájára vonatkozó közismert vallomását: „. . .elmondhatom, hogy ezen a téren kifejtett fáradságos munkánk nagyobb örömet szerzett minden másnál. Életem legboldogabb napjai azok voltak, amelyeket falvakban, parasztok között töltöttem.”

Közismert tény továbbá, hogy Bartók mindössze hét év alatt 30 helységben 740 erdélyi magyar népdalt gyűjtött, teljes magyar gyűjtésének csaknem 1/4-ét. Román gyűjtése pedig — hiszen a Román Akadémia előbb adta ki gyűjtéseit, mint a budapesti, lévén ő az ottani zenefolklórnak is tudományos megalapozója —, 150 faluból 3500 dallam!

Bár a szlovák és román népdalgyűjtést az I. világháború után nem folytathatta többé, a hangversenyező és alkotó, s a már lejegyzett népzenei anyagot rendszerező Bartók mindvégig hű maradt hármas zenei anyanyelvéhez. A belső elköteleződés jellemző példája, hogy a már 1930-ban elkészült Cantata profanát évekig azért nem akarta előadatni, mert a kompozíciót eredetileg román—magyar—szlovák balladaszövegekre írt triptichonnak tervezte.

Bizonyos, hogy az általa kitágított kelet-európai hazán belül is Erdély, az ottani román és magyar népzene volt az, melytől a legmélyebb, legtartósabb inspirációkat kapta. Még 1944-ben, Szigeti Józsefnek. írt levelében is az onnét szerzett elementáris élményekről ad számot.

5