Új Dunántúli Napló, 1998. május (9. évfolyam, 119-148. szám)

1998-05-27 / 144. szám

1998. május 27., szerda Háttér - Riport DÜmántúli Napló 11 * A földön ragadt magyar űrhajós Az ötödik Interkozmosz repülés tartalék kutató űrhajósa volt 1980-ban. Az űrrepülés idején az irányító központban dolgozott. Az 1981-es kiadású Űrhajózási Lexikonban ennél alig valamivel több szerepel a kiképzett magyar űrhajósról. Magyari Béla hollétéről való érdeklődésünk a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya számára is fejtörést okozó kérdés volt. „Nem csodálom. Mint űrhajós, én tulajdonképpen 1989-ben meghaltam” - mondja Magyari Béla ezredes. Tizennégy évesen véletlenül ta­lálkozott a repüléssel.- Az első vitorlás repülés után elhatároztam, hogy a repü­lésből fogom megkeresni a ke­nyeremet. Tisztiiskolára jelent­keztem 1967-ben. Alkalmasnak találtak vadászrepülőnek. 1972-ben avattak tisztté.-Milyen rendfokozattal? A legkiválóbbak főhadnagyként kezdik a pályát.- Hadnagyi rendfokozatban avattak, noha vörös diplomával végeztem. Másfél év múlva vi­szont soron kívül léptettek elő.- Volt egy csiklandós ügy?- Apróság. A tisztiiskolán, amikor nem engedtek el ben­nünket hétvégére, orosz taná­runk kivitt minket a közeli presszóba sörözni. Az udvari mellékhelyiségben „összetű­zésbe keveredett” egy rozoga ' fallal. Mi is segítettünk neki ki- ■' dönteni. Az lett a fenyítésünk, hogy fel kellett építenünk a fa­lat. Ezek után nem voltam az évfolyamparancsnok kedvence. Utána viszont szép éveket töltött ifjú repülőként Pápán.-Három év alatt szereztem meg az első osztályú minősí­tést, és azután jó két évig a ma­gyar légteret őrizhettem. Ne­künk még megadatott - ami sajnos, a mostani pilótáknak már nem hogy 100-120 órát repülhessünk egy évben. Na­gyon biztosak voltunk a repü­lőgép-vezetésben. Ez nagy­szerű érzés. Az ember tudja: itt vagyok készültségben nagy ér­tékű technikával és nagyon erős fegyverekkel; bennem bízik az a pár száz ember, aki figyeli a légteret, hogy ha adódik va­lami, végre tudom hajtani a fel­adatot.- Éles helyzetbe került-e?- Németek repültek be kis­gépekkel, és ezeket a határsér­téseket kellett felderíteni. De volt egy másféle is, amikor sze­rencsére mégsem kellett fel- szállnom. Egy kiskatona meg­szökött egy T-72-es harckocsi­val, és nekiindult a határnak. Minket is riasztottak. A légvé­* delmi rakétákat ki kellett cse- | rélni a gépen tankelhántókra. f Ezalatt a kiskatona nekiment ' egy fának a tankkal, és nem tu­dott továbbmenni. Már a fel­szállási engedélyre vártam, amikor lefújták az akciót. A fiatal vadászrepülő életmódja aztán egycsapásra megválto­zott, amikor 1978-ban kiválasz­tották űrhajósnak.- Milyen körből történt a vá­logatás?-Akkoriban 100-120 szu­perszonikus vadászgépvezető volt Magyarországon. Mintegy ötvenen pályázhattunk. Farkas Berci és én voltam a legfiata­labb az első osztályú pilóták között. A többiek egészen apró okok miatt hullottak ki a rostán. Családommal együtt csodálatos két évet töltöttem kint Csillag­városban. Olyan emberekkel ta­lálkozhattam, akikről kisiskolás gyerekként még a rádióból hal­lottam, akik az űrhajózás úttö­rői voltak: Tyitov, a második, aztán Leonov, Bikovszkij, Nyikolajev, Popovics.- Gondolt-e rá korábban, hogy űrhajós lehet?- Még akkor sem, amikor repülőtisztnek tanultapi kint a Szovjetunióban. Akkoriban csak a két űrhatalom pilótái re­pülhettek. Egyéni szerencsémre olyan korosztályba születtünk, hogy kiválasztottként részt ve­hettem a programban. A ké­sőbbi generációnak ez már is­mét nem adatott meg.- Milyen volt a felkészülés?- Sűrűn voltak olyan pillana­tok, amikor a terhelés súrolta az emberi elviselhetőség határát. Volt, amikor egyfolytában húsz per­cig pörgettek a forgó­székben. Volt, amikor 8 G-n forogtam a cent­rifugában. Tudtam, előttem ilyent még ma­gyar ember nem csi­nált, de azt is, hogy előttem már mások igen. Azt mondtam magamban: akkor ne­kem is ki kell bírnom.- Pont 18 éve, 1980. május 26-án startolt a Szojuz-36, de rajta nem az önök kettőse volt, hanem Kubaszov és Farkas Bertalan.- Szinte fej vagy írás döntött, hogy melyik páros megy fel. Azt viszont mindketten tudtuk az elejétől, hogy csak az egyi­künk repülhet. Nekem itt meg­szakadt a szerencsém. A sor­rendek eldöntése néha olyan apróságokon múlik, amiket az ember utólag sem tud meg, vagy olyan sablonos a döntési módszer, mint például annál volt, hogy az Interkozmosz- programban azért volt az ötödik a magyar űrhajós, mert az orosz ABC szerinti sorolásban Ma­gyarország neve az ötödik. A balszerencsém inkább később jelentkezett. 1985-86-ban volt még sansz, hogy legyen egy második kör, és akkor talán én következtem volna, mint ki­képzett űrhajós. Csakhogy ak­kor már megalakult a Szovjet­unióban az az intézmény, ame­lyik 10 millió dollárt kért bár­milyen országtól egy-egy űrre­pülésért. Ennyiért Kelet-Euró- pában senkinek nem kellett. Akkor, 1986-ban indították el a Vega-programot, amelyben az űrszondával magyar műszerek mentek az üstökös közelébe, , majd a Vénuszhoz. Ezzel lehe­tett volna kompenzálni a beug­rót, de elmaradt. Az űrrepülé­sem így végképp kútba esett. 1987-ben én robbantam le: szívizomgyulladást kaptam.-Alighanem eléggé vattába voltak Önök csomagolva 1980 után Gagarin esete miatt.- Bercit sokkal jobban óvták, mint engem. Én megkaptam azt a lehetőséget, hogy 1981 és 1987 között évente 20-25 órát repülhessek. Igaz, MiG-21-es, kétkormányos gyakorló gépen, de mégis hangsebesség felett. Edzettem magam: ha adódna még egy esély, akkor készen álljak. De közben azt a lehető­séget is megkaptuk mindketten, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem nappali tagozatán ok­levelet szerezzünk. A szívizomgyulladással a pi­lóta pályája is befejeződött.-Majdnem egy évig gyen­gélkedtem, de befejeztem az egyetemet, mérnök lettem. Elő­ször tudományos munkával foglalkoztam az űrrepülés terü­letén. Szép időszak volt. Épp a magyar-szovjet űrrepülésre vit­tek fel először két minikohót. Fenn megolvasztották a féme­ket, majd azt vizsgálták, hogy ötvözve miként alakul-a kristá­lyosodási folyamat a mikrogra- vitációs körülmények között. Én később anyagtechnológus lettem: ebből írtam az egyetemi doktori értekezésemet.- Ezek szerint kijár a doktori titulus Önnek?- A névjegykártyámon is büszkén viselem: dr. Magyari Béla mérnök-ezredes. A Mis­kolci Nehézipari Egyetem fém- tani tanszékén részese voltam annak a programnak, amelyben egy űrkályhát terveztek.-Mi történt Önnel a rend­szerváltás idején ?- Büszke vagyok arra, hogy 1990 és 1992 között a Szovjet Csapatkivonások Titkárságán osztályvezetőként dolgoztam a Pénzügyminisztériumban.-A személyes motívum elle­nére miért vállalta a feladatot?-Magyarországról volt szó. A kivonulás technikai részletei­ről és az elszámolásokról kel­lett tárgyalni, továbbá meg kel­lett volna oldani az itteni szov­jet katonai repülőterek haszno­sítást. Az utóbb feladat máig nem sikerült igazán, de a többi igen. Ámbár sikerülhetett volna jobban is. Ez a történelmi pilla­nat olyan embereket igényelt, akit tudtak tárgyalni, akiket is­mertek a másik oldalon. Az oroszok szépen ki is mentek. Sajnos, a politika nálunk el­mozdult közben, és az oroszok csúnyábban hagyták itt az or­szágot, mint ahogy lehetett volna. Ez tőlünk is függött. Ne­kik is sietős volt az indulás, hi­szen akik későn értek haza, azoknak lakás helyett sátor ju­tott. Sok felszerelést, üzem­anyagot, például kerozint fel­ajánlottak megvételre, hogy könnyebb legyen a „csomago­lás”, ám nálunk a legfelső szin­ten kimondták: nem lehet semmit megvenni. Fáj a szí­vem, hogy a magyar földet úgy beszennyezték távozáskor. Első felesége volt vele Csil­lagvárosban. Ez a házasság 15 évig tartott.-Rádöbbentünk, hogy még­sem illünk össze. Huszonegy éves nagylányom vendéglátó­ipari főiskolán tanul. Ezüstko­szorús vitorlázó repülő szak- szolgálati engedéllyel. Középső lányom harmadikos gimna­zista. Sportlövészetben légpus­kában korosztályos ma­gyar bajnok és utánpót­lás-válogatott. A máso­dik házasságom tízéves. Ebből született kisfiam nemsokára kilencéves, a kislányunk nemrég múlt hét. Feleségem jogász a Honvédségnél. — És Ön hol van most? Volt, aki azt mondta, már leszerelt.- Én még a Honvéd­ségnél vagyok és aktív. Mindig összekevernek Bercivel. Őt saját kéré­sére valóban egy kicsit idő előtt nyugdíjazták. Én korábban a Műszaki Egyetem keretében a honvédelmi csoportot vezet­tem, a műszaki tiszti gárda to­vábbképzését. Most nincs be­osztásom: felsőfokú intenzív angol nyelvtanfolyamra járok.- Szokott találkozni az űrha­jós kollégákkal?-Az Interkozmosz Tanács 1990-es felbomlása óta űrkuta­tásban nem vettem részt, és amióta az Űrkutatási Iroda megnyílt, külföldön nem vol­tam. 1994-ben visszavettek az Űrkutatási Tanács szakértői bizottságába. Ha jön Magyar- országra űrhajós, akkor talál­kozunk. Egyébként én 1989- ben mint űrhajós, meghaltam. A román kollégával, Pranarin- nal azért találkozunk rendsze­resen, mert az ő felesége dip­lomata nálunk. Ha megláto­gatja, a második útja hozzám vezet. Elbeszélgetünk a régi szép időkről, mert manapság már nem nagy szám űrhajós­nak lenni. Pedig a világon mindössze ezer ember kapott eddig űrhajós kiképzést, és négyszáz járt az űrben. És mégis: ma már csak az szenzá­ció, ha valamelyik űrhajóval vagy űrhajón valami baj van - borong a világ furcsaságán.- A hajdani vadászrepülő szeret-e sportosan vezetni?-Lehet, hogy szeretnék, de örülök, ha öreg Skodámból ki­hozom a 80 kilométert. Érde­kes: pont abban az évben, 1980-ban gyártották, amikor én lemaradtam az űrutazásról. Dunai Imre Lendvai Dávid jegyzete Kreatív tehenek Ilyen tehenet még Mehemed sem látott, pedig ő aztán akár török tehénügyi miniszter is lehetne, annyiféle jószággal volt dolga: látott fehéret, feke­tét, tarkát, végül megfogta a tehén farkát, amire aztán jó nagyot kapott a hátsójába, de ez egy másik történet. Mehe- medünk maga tehet róla, hogy nem ismeri az összes létező tehenet, mivelhogy nem nézi a televízióban látható igen kreatív magyar reklámokat. Ezért hát, hogy eleddig még csak nem is hallott a lyu­kas tehénről. Pedig ő (akinek neve is van, de ezt ehelyütt most mellőzni szíveskedünk) itt él közöttünk, oltári lyukas, az ember keresztülnéz rajta, és láthatja az egész magyar rónaságot. Ennek tejéből készül a te­hén nevét viselő sajt, aminek leírásától továbbra is tartóz­kodunk. Ezen a sajton is jó nagy lyukak vannak, bizo­nyára a tehén mián. Tekint­sünk most el attól a nyilván­való párhuzamtól, ami egy bi­zonyos csokoládé csomago­lása és reklámfigurája között kínálkozik, annál is inkább, mert esetünkben nem a cso­magolás a lukas, hanem maga a termék. Annál inkább érde­kes lehet, ha a különféle saj­tok hasonlóan kreatív teheneit képzeljük magunk elé. A camambert sajt penészes tehén tejéből készül, a füstölt sajtot adó jószág kormos, a parenyica tehene össze van tekeredve, a kockasajtot há­romszög alakúra nyomorított tehén tejéből készítik, a pál- pusztai tehénnek pedig ember legyen, aki a közelébe bír me­részkedni és megfeji. Ha tudná a lyukas tehén, mit csinált belőle a kreatív reklámszakember, úgy bánna el vele, mint harcos rokona Mehemeddel, pedig az csak a farkát húzta meg. Elkelnek-e mire jön a busz? fotó: tóth László A legnagyobb zenekar Kétezer-negyvenkilenc muzsikus játszotta Beethovent A Pittsburghi Szimfonikus Zenekar több száz gyerek se­gítségével a világ legnagyobb zenekarává duzzadva adott elő nemrég Bemstein, Beet­hoven és Mozart műveiből a Civic Arena baseballstadion- ban. A 2049 muzsikus valóban a világ legnagyobb zenekarát alkotta: az előző rekordot 2023 zenész állította fel Ang­liában 1996-ban. A nagyze­nekarba történő felvételre tar­tott próbajátékon mintegy 5000 ifjú muzsikus jelent meg, s a legifjabb mindössze 6 esztendős volt. A pályázóknak a fele ke­rült be az együttesbe. A mű­sort Edward Cumming, a Pittsburghi Ifjúsági Zenekar karmestere és Mariss Jan- sons, a pittsburghi szimfoni­kusok zeneigazgatója vezé­nyelte. ^Iü^> Ha legalább olyan gyors vagy, és legalább annyira elbűvölő akarsz lenni, mint egy cinksárga KA, most még a Tiéd lehet... ... az elektromos ablakemelő, a szervokormány, a központi zár, a bor i Van aki mindentől beKa ttan kormánykerék, a bőr váltógomb, a krómozott kipufogó, a szuper hátsó spoiler... ... plusz egy különleges érzés, azaz egy különleges Ford KA! Mindez csak Neked, most 1999 000 forintéit! Csak 150 példányban! jövőbe vezet * J I s

Next

/
Oldalképek
Tartalom