Új Dunántúli Napló, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-22 / 289. szám
6 Dünántúli Napló Kultúra - Művelődés 1996. október 22., kedd Középiskolás történelemverseny A második helyen végzett a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulói alkotta csapat Tatabányán, azon az október 20-ai történelmi versenyen, melyet az 1956-os eseményekről szerveztek. A Glória Victis, azaz „Dicsőség a legyőzötteknek” elnevezésű történelmi versenyt a Rákóczi Szövetség valamint a Haza és Haladás Alapítvány rendezte. A tudásfelmérőm 33 hazai és határon túli, háromtagú csoport vett részt. A legtöbbet a szlovákiai, érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnázium tanulóiból álló csapat tudta a magyarországi és nemzetközi eseményekről. A pécsi diákokat Koch Józsefné készítette fel a vetélkedőre. Természetvédelmi pályázat A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága és a Mattyi Madár Emlékpark Baráti Köre pályázatot hirdet Baranya felsőtagozatos általános iskolásainak a nemzeti parknak a megyéhez tartozó területein található természeti értékeinek írásbeli megörökítésére. A három-négy gépelt oldal terjedelmű pályamunkák szólhatnak a táj szépségeiről, értékeiről, károsodásának veszélyeiről, az ott élő állat- és növényvilág jellegzetességeiről, gazdagságáról vagy a területhez kötődő ősfoglalkozások - halászat, kosárfonás, teknővájás - napjainkban fellelhető nyomairól, művelőinek életéről. Egy pályázó csak egy dolgozatot küldhet be nevének, címének, esetleg iskolája címének feltüntetésével december 15-éig a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának címére: 7625 Pécs, Tettye tér 9. A nyilvános eredményhirdetés 1997 januáréban lesz. Népművelők tanácskozása Baranyai népművelők is részt vettek a hét végén Debrecenben az egyetemen negyven esztendeje elindított népművelőképzés alkalmából rendezett tanácskozáson. Elhangzott: az elmúlt tíz esztendőben a művelődési házak száma 20 százalékkal csökkent, de a változó viszonyokhoz is alkalmazkodni képes népművelők felkészültségének köszönhetően a művelődési intézmények többsége működik, s ez igaz Baranyára is. „Elsőképpen tanár vagyok!” Beszélgetés Pandur József festőművésszel-Nagyon megható dolog történt velem - meséli Pandur József festőművész, akinek november 6-ig látható kiállítása a pécsi Műhelygalériában. - Kaposvárott, a nagyszüleim lakásából, ott, a anyám kisgyerek volt, galériát alakítottak ki. Én ugyan annak idején sose jártam ott, a házat is rég eladták, de a sorsnak ez a gesztusa még öreg lelkemet is megmozgatta! Pandur József pécsi tárlata - amit egyébként a somogyi fővárosban is bemutatott - „utazás Délre”. A képeken Itália, Görögország, az egykori Jugoszlávia arcai, vagyis inkább azoknak hangulata, színei.-Ha valami szépre akarok gondolni, biztos, hogy ezek a vidékek jutnak eszembe. Sokat jártam-keltem itt, rajzoltam fotóztam harminc év alatt, és most ezt a hangulatot éreztem magamban a legbelsőbbnek. De tudom, hogy mindemellett a képekben benne van az én házam a Tettye utcában, ahol majd’ hatvan éve lakom, és a kertem, a környező falak - mert nem lehet soha megszabadulni attól, amiben élek! Ilyenformán sose konkrét helyeket festek, nem megnevezhető utcákat, házakat, hanem afféle eszenciát. Azt is a lehető leggyorsabban, temperával, akvarellel, és arra megyek rá a krétával; az olajhoz türelmetlen vagyok, inkább száguldozni szeretek.- Életének másik fő pólusa tanítás. Hogy fér meg egymással a két típusú munka?-Ha tanítok, nem is tudok festeni, csak csöndes időben. De itt el kell mondanom, hogy minden feladatom, munkám közül a tanítást szeretem a legjobban, és ha kérdezik, mi is vagyok én, elsőképpen azt mondom: tanár. Manapság, szabad nyugdíjasként már tényleg csak ennek a „hobbymnak” élek, és hirtelen azt vettem észre, már-már túl sokat vállalok. Hiszen dolgozom a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karán, a Hittudományi Főiskolán, a pécsi és kaposvári művészeti szakközépiskolában, egy magánalapítású Klasszikus Rajziskolában és vezetem negyedszázada a Medgyessy Ferenc Művészeti Műhelyt; mindebből számomra az is következik, hogy művészettörténet mind a mai napig elemi szükséglet az oktatásban!-Azt mondta, festészetében ez a mediterrán világ teljessé lett, kész, mint egy novella. Mi következik ezután?- Legközelebb intenzív munkáról januárban lehet szó. Voltaképp lenne egy feladatom, ami nagyon nehéz: megfesteni a pécsi öreg városrészt, ahol lakom. Nagy kérdés, van-e hozzá hangom, mint Martynnak volt, Kelle Sándornak volt? Ami sajnos, biztos, hogy ez a rész lassan elpusztul, és talán ez a mentőakció képes lesz megmozgatni! Méhes Károly Riport a felkelőkkel, egy francia önkéntes beszámolója Személyes történelmi hangtár Kívánságműsor telefonon és az Interneten A múlt idézésére készül a Petőfi Rádió a jövő kommunikációs eszközén, az Interneten! Ma este tíz óra öt perctől a maga nemében egyedülálló multimédiás vállalkozás fültanúi, illetve részvevői lehetnek a Petőfi Rádió hallgatói: elküldött kívánságaik alapján forognak le a Magyar Rádió hangarchívumának szalagjai a negyven évvel ezelőtti eseményekről. Néhány a választható 1956- os felvételek közül: Nagy Imre rádiószózata, riport a felkelőkkel, színészek kiáltványa, egy francia önkéntes fiatal beszámolója Magyarországról, Corvin közi harcosok üzenetei, Mindszenty bíboros hercegprímás beszéde, a győri rádió közleményei, magyar írók verseiket mondják, üzenetek a rádióműsorban, stb. Közben a korszak legismertebb zenei felvételeit, könnyűzenei slágerei szólnak. Bárki és bárhonnan eljuttathatja kívánságát, hiszen a hangfelvételek és zeneszámok listája megjelenik az Internet számítógépes világhálózaton a Petőfi Online Magazinban: http://www.pet0fi.enet.hu . A lista megtalálható a Teletext 470. oldalán is. Akik elküldik kéréseiket, írják meg, mondják el, hogy miért éppen azt a dokumentumot vagy zenei felvételt választották, milyen élethelyzetben hallották először, hogyan befolyásolta életüket a rádióadás? Akár elektronikus levélben, akár telefonon megkereshetők a rádiós szerkesztők, Jónás István és Hollós János. Telefon éjjel-nappal 138- 7973. Levélcím: 1800 Budapest, Petőfi Rádió, Elektronikus levél: jonas(a)iroda. radio. hu. A közös múltidézésben a stúdióban a forradalom átélői, szemtanúi, Wittner Mária és Mécs Imre lesz a szerkesztők mellett a telefonáló rádióhallgatók beszélgetőpartnere. Ha valaki rendelkezik olyan amatőr hangfelvétellel, amely valamilyen módon kapcsolódik az 1956-os eseményekhez vagy annak szereplőihez, akkor szívesen bemutatják a műsorban. Mivel a műsor az E-NET HUNGARY Kft. jóvoltából az Interneten is hallható lesz, a világban szétszórt magyarok kéréseire, jelentkezésére is számítanak a műsor készítői. Csorba Győző: Kétféle idő A Kétféle idő Csorba Győző válogatása életművéből, a kötet az Örökségünk könyvsorozat egyik kiemelkedő darabja. E sorozat sajátossága, hogy a nem feltétlenül lezárt életművekből mindig az „élő klasszikus” rajzolja meg önarcképét: olyan képet tehát, amelyet az alkotó föltétlenül hitelesnek és jellegzetesnek ismer el. Kossuth-díjas költőnk pedig szigorú ítész volt: szigorú akkor is, mikor másról, de akkor is, mikor önmagáról volt szó. Ez a kötet pedig a már egyszer megrostált anyag rostájának tekintendő: egyfajta szellemi hagyatéknak, művészi testamentumnak. A Vissza Ithakába (válogatott versek), a Szavak bolyhái és a Szemközt vele című kötetekből 151 költeményt emelt ki szerzőnk. Az életmű foglalatának címadó darabja Csorba lírájának egyik alapvonását rögzíti. Mert kétféle (bár egylényegű) időt tapasztalnak meg a létezők: az egyik a külső világban érhető tetten, a másik már sokkal bonyolultabban érzékelhető, mivel az „Idő-Király” - rettentő kerekeit pergetve - belül működik, s pusztít megállíthatatlanul. Régebben nevezték „őt” Sorsnak, Fátumnak, vagy éppen Isten folyamatos megnyilatkozásának. Csorba „Isten pólyása” szeretett volna lenni, vagy - hasonlóan Adyhoz - hozzá „hanyatló árnyék”, máskor meg úgy vágyott volna átesni az elkerülhetetlen ismeretlenen, ahogy a halhatatlanul pontos Radnóti megfogalmazta: „mint egy álmon”. Tagadhatatlan, hogy Csorba költészete egyfajta halál-költészet, ám ugyanilyen joggal nevezhetjük élet-költészetnek is, hiszen minden írói megnyilvánulás egyúttal az élet tiltakozása a halállal szemben, még akkor is, mikor a kötelezőnek felismert elfogadás gesztusa Arany János-i, bölcs rezignációval itatódik át. Csorba költészete nem a kényszerű korosodással ko- morult el egyre jobban: 50 évvel ezelőtt is ugyanazt mondta, persze, nem ugyanúgy. A híd panasza című versben, amely a költő meta- forája-allegóriája, így beszél: „Fekete földből nőttem, keserű földből nőttem én ki / fekete ereimben keserűség kerengett ... jobb volna a puha iszapba térni, / hogy fodrozódás nélkül, folyjék rajtam a víz keresztül”. Ebben az alapvetően tragikus lét-költészetben azonban ott a humor, az önirónia, az önlefokozás is. Gyakran szinte csak úgy odabiggyesztve: zárójeles szerkezetben: „Az ember / én / mindenfélét remél”. (Csorba sokszor élt ezzel a mellékesfontos írásjellel.) És az is önironikus, ahogy magát abszolút monarchának láttatja kertjének közepén. Azért azt sem felédhetjük, hogy ez (is) kétélű gesztus: egyszerre arisztokratikus (Én-Isten ill. Éden- Privátkert) és önironikus. A súlyos költészet is lehet játékos, gondoljunk Kosztolányira vagy József Attilára. Rájuk emlékeztetnek a következő „leleményes” megfogalmazások: „Hatodik unokám - / De én nem unom ám! /, „Három fiú, három lány .. ./ Engem meg már Kháron vár.”, „Nap süt nap éles mint a kés:/ kései égi tévedés”. És akkor még nem szóltunk a versformák változatos sokaságáról; a Weöreshez hasonlóan csak a maga kedve szerint megszólaló költő az antik formáktól a középkori haláltáncig és vagáns-dalig, a klasszikus szonettől a magyaros formákon át a legoldot- tabb szövegekig: mindet poéta doctushoz méltóan művelt. Próza-lírai darabjai sem kevésbé emlékezetesek, bennük is a fenyegetett idillről beszélt. Csorba Győző ifjabb költőtársainak is üzent, ám ez az üzenet mindannyiunkhoz szólt és szól: „persze a költészet szent mást nem vallók ma se még / de úgy ahogy szent az ember a föld meg az ég”(Trikolor Kiadó) Mihalik Zsolt Makay Ida Kévében dől Megállsz a hársak illatában, Kimerevítve az idő, mint állókép a fdmeken. Már nem mozdul a pillanat. Kévében dőlt a déli fény: Nagy nyár, kiolthatatlan nyár van. Forró napok a pártvezetésben Ahogy a jegyzőkönyvvezető, Ságvári Agnes emlékezik Ságvári Ágnes jóvoltából nemsokára szenzációs dokumentumok kerülnek nyilvánosságra. Ő volt ugyanis 1956. október 24-28. között, tehát a „forró” napokon a legfelsőbb pártvezetés tanácskozásainak hivatalos jegyzőkönyvezője, szem- és fültanúja a forradalom kimenetele szempontjából meghatározóan fontos döntések születésének. Följegyzései alapján sok olyasmit is megtudhat az utókor, ami szigorúan zárt ajtók mögött zajlott, s aminek élő tanúi már-már alig akadnak.- Azokban a napokban szinte folyamatosan napirenden volt a kormány személyi összetételének változtatása. Milyen nevek kerültek be jelöltként a különböző tárcák élére?- Sok név forgott, sok potenciális jelölt került szóba. A kulturális tárca élén például többen Lukács György fdozófust látták volna szívesen. Helyetteseként felmerült Tamási Áron és Kardos László neve. Tildy Zoltáné pedig miniszterelnökként. Kardos mellett az szólt, hogy népi kollégista. Tildy a régi kisgazda-, valamint a református hagyományokat személyesítette meg. De különböző miniszteri posztok várományosaként emlegették például Bognár Józsefet és Erdei Ferencet is.- Milyen volt az ülések hangulata?-Ideges. Ez persze érthető, hiszen a Komintern, a Komin- form és a Varsói Szerződés hagyományai szerint szinte mindenütt ott voltak a szovjet vezetés emberei.- Mi volt az egyes kormánytagok véleménye a forradalomról, illetve ki milyen megoldást tartott helyesnek?- Alapvetően két álláspont ütközött. Az egyiket Donáth Ferenc és Losonczi Géza képviselte. Ennek az volt a lényege, hogy Budapesten népfelkelés zajlik, amelyben széles néprétegek vesznek részt. Ennél fogva az egyedüli megoldás az lenne, ha a párt a mozgalom élére állna. Ugyanakkor tele voltak aggályokkal, hogy miként szélesedik ki a mozgalom. A másik álláspont szerint valamilyen módon le kell verni a felkelést. Talán a legradikálisabb ebben a kérdésben Kovács István volt, aki egyértelműen a fegyveres „rendcsinálás” mellett voksolt. Ezt az irányvonalat képviselte még Gerő Ernő, Kiss Károly és Apró Antal is. Fock Jenő, Köböl József és Gáspár Sándor képviselte a munkástanácsokkal, szakszervezetekkel való együttműködést. Egy harmadik csoport a népi szerveződéseket tartotta fontosnak, s ebből a szemszögből vizsgálta és értékelte az eseményeket. Kádár János akkoriban egyértelműen egyfajta nemzeti vonalat képviselt.-Hogyan értékelték a Rá- kosi-korszakot?- A többség afelé hajlott, hogy az ügy lezárult 1953-ban, amikor a párt önkritikát gyakorolt, s nem szavazott többé bizalmat Rákosinak. Nagy Imre ezzel szemben azt mondta: ez nem elég, igenis elemezni kell a Rákosi-éra hibáit. S az sem volt egyértelmű, hogy a pártvezetőknek, vagy a párttagoknak a felelősségét kell-e megvizsgálni. Hiszen a tagok szavaztak egykoron bizalmat Rákosinak, így ha közvetetten, de ők is felelősek a párt és a munkások elidegenedéséért.- Ki döntötte el a szovjet tankok bevonulását?-Elsősorban a szovjet pártvezetés. Ezt szeretném hangsúlyozni, mert az utókor szereti a felelősséget egyértelműen a magyar párt vezetőkre hárítani. A valóság azonban ennél sokkal prózaibb volt: nem nagyon kérdezték meg a magyaroktól, jöjjenek, vagy sem. A szovjet belpolitikai változások befolyásolták a magyarországi fejleményeket.- Nagy Imre sorsáról ki döntött?-Azt hiszem, erről is elsősorban a szovjet pártvezetés. Az más kérdés, hogy míg 56- ban Kádár egyértelműen igen gyenge politikai lábakon állt, ez nem biztos, hogy igaz 1958-ra is. Lehet, hogy kieszközölhette volna Nagy Imre számára a kegyelmet. Ennek eldöntése azonban nem az én feladatom.- Hogyan foglalná össze, amit akkor a pártvezetőségi üléseken tapasztalt?- A Központi Bizottságról kiderült, hogy semmilyen kapcsolata nincs az egymillió párttaggal és a valós élettel. Szalóky Eszter
