Új Dunántúli Napló, 1994. február (5. évfolyam, 31-58. szám)
1994-02-08 / 38. szám
Kötelező közösségi munka A falvakban hiányzik az államnak megelőlegezett pénz (9. oldal) Szigorított ellenőrzés a délszláv határállomásokon A határőrség megszigorította a délszláv határállomások ellenőrzését a szegedi négyes gyilkosság óta. Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére elmondta: a hét végén Dráva- szabolcsnál személygépkocsival belépő három horvátnál két pisztolyt, míg Röszkénél egy belépő szerbnél egy pisztolyt találtak. Más utasok páncéltörő lőszerrel, illetve vadászlőszerekkel próbáltak beutazni. A határőrség illetékesei a fegyvereket, illetve a lőszereket természetesen elkobozták, és az illető „utasokat” átadták a rendőrségnek. (MTI) Nincs meg a felbujtó Határozottan cáfolja a rendőrség azt a Szegeden elterjedt feltételezést, miszerint a kecskeméti rendőrök elfogták a gyilkosságsorozatokkal gyanúsított Marinko Magda felbujtóját. A hír nem igaz - szögezte le az MTI munkatársának kérdésére Szőlőssy Gyula rendőrszázados, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásért is felelős titkárságvezetője. Ugyanakkor közölte azt is: amennyiben a változatlanul nagy erőkkel folyó nyomozás eredményre, vagy újabb fejleményhez vezetne, arról a sajtó képviselőit haladéktalanul tájékoztatják. (MTI) Jubileumi koncert A Nevelők Háza kórusa, a Pécsi Kamarakórus tavaly ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját, s a jubileumi koncertsorozat most ér véget. Február 9-én, szerdán a Belvárosi templomban este fél 8-kor lép fel a kórus. Műsorukon Lassus- tól Kodályig szerepelnek a ca- pella művek, valamint éneklik Ramirez Misa Criolláját. Közreműködik Komáromi Alice, Kunos István és Megyesi Schwarz István (ének), valamint Móró Beáta (cselló), dr. Kopjár Gábor (orgona) és a Szélkiáltó Együttes. Vezényel: Tillai Aurél. Pécsi színész a Sátántangóban Barkó György, a Pécsi Nemzeti Színház művésze egy öreg tanítót játszik a 25. Magyar Játékfilmszemle keretén belül a Kongresszusi Központban ma délután bemutatandó filmben, amely Krasznahorkai László Sátántangó című regényéből készült. A Tarr Béla által rendezett hét és fél órás filmet február 18-án a Berlini Filmfesztiválon is bemutatják. KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló V. évfolyam, 38. szám 1994. február 8., kedd Ára: 16,30 Ft Az idei első parlamenti nap Fekete György - eddigi művelődési minisztériumi helyettes államtitkár - képviselői mandátumának igazolásával vette kezdetét az Országgyűlés hétfői plenáris ülése. A törvényhozás mintegy másfél hónapos szünetet követően folytatta munkáját, amely előreláthatólag április közepéig tart majd. A plenáris ülés kezdetén meghozott első döntés annak a képviselői helynek a betöltésére vonatkozott, amely Antall József miniszterelnök halálával üresedett meg az MDF budapesti területi listáján. Az új honatya beiktatásával az igazolt képviselők száma 386-ra emelkedett, s ennek megfelelően a Tavaly májusban megszűnt a Penta Kesztyűgyárban a termelés, a még szalagon dolgozó 130 embert azonnnali hatállyal elbocsátották. A vezetők és a tulajdonos képviselője azzal indokolta a döntést, megrendelések hiányában, a kevés bevételből nem tudta kiegyenlíteni a jórészt örökölt adósságot, a hitelezők az adósságszolgálat fejében minden valószínűség szerint kérni fogják a vállalkozás A januártól érvényben lévő új munkavédelmi törvény értelmében akár 3 millió forint munkavédelmi bírságot is kiszabhatnak arra a munkaadóra, aki nem biztosítja a törvényben előírt egészséges és biztonságos munkahelyi körülményeket - hangzott el azon a tanácskozáson, amelyet Balatonföldváron rendeztek a törvény ismertetésére és a gyakorlati tennivalók megbeszélésére. A háromnapos eszmecsere határozatképességhez 194 szavazatra van szükség. Napirend előtt kért szót Csépe Béla, a KDNP frakcióvezetője, aki a 68 emberéletet követelő szarajevói gránáttámadás kapcsán sürgette, hogy a nemzetközi szervezetek, a nemzetek közössége fogjon össze, s tegyen végre hathatós intézkedéseket a délszláv válság megoldására. - Meg kell akadályozni azokat a törekvéseket, amelyek egyes etnikumok, kisebbségi népcsoportok megsemmisítésére irányulnak - mondotta a kereszténydemokrata politikus. Ugyancsak napirend előtt kért szót Rózsa Edit szabaddemokrata képviselő, aki - a dél-mafelszámolását, s ha ez a procedúra lezajlik, tiszta lappal, új névvel indulhat a kesztyűgyár a boldog jövő felé. Az ígéretek között az is elhangzott, a meglévő készletek, alapanyagok eladásából mindenképpen fedezni tudják a felmondási időre járó bért, optimális esetben - ha a megrendelt és a leszállított kesztyűk vételárát kifizeti a vásárló - még a (Folytatás a 2. oldalon) hétfői megnyitóján elmondották: az ellenőrzéssel megbízott szakemberek általános tapasztalata, hogy az utóbbi években csökkent a munkahelyi balesetek száma. Ez azonban csak részben magyarázható azzal, hogy jobbak a munkafeltételek, s hogy elővigyázatosabbak a dolgozók. Szerepe van benne annak is, hogy sok esetben egyszerűen nem vesznek fel jegyzőkönyvet a munkahelyen történt baleseteiről. gyarországi gyilkosságsorozat, különösen a szegedi családirtás kapcsán - a közbiztonság erősítésének fontosságára hívta fel a figyelmet. A képviselőnő ennek kapcsán hiányosságként említette, hogy továbbra is késik a rendőrségi törvény megalkotása, s egyúttal jelezte: az SZDSZ javaslatot fog előterjeszteni annak érdekében, hogy - a BTK módosításával - emeljék fel az emberölés esetén kiszabható büntetési tételt. Rózsa Edit felszólalása két miniszteri reflexiót is kiváltott. Kónya Imre belügyminiszter örömmel nyugtázta, hogy az ellenzéki pártok is igenlik a rend- (Folytatás a 2. oldalon) Újabb áldozatok Legkevesebb öt tüzérségi lövedék csapódott be hétfőn a Szarajevótól északnyugatra fekvő Zenica városába, amelyet a muzulmán kormányerők ellenőriznek. A támadásban két asszony és egy 14 éves kisfiú életét vesztette. A város polgári védelmének a parancsnoka szerint a lövedékeket a horvátok lőtték ki a Zenicától 12 kilométerre lévő Busovacából. Radovan Karadzic, a boszniai szerbek vezetője elfogadta, hogy először Szarajevó demilitarizálásáról és a város ENSZ-ellenőrzés alá helyezéséről tárgyaljanak a polgárháborús felek, mivel az általános rendezést a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé - jelentette be hétfőn Genfben Lord Owen és Thor- vald Stoltenberg. A tárgyalások erről csütörtökön Genfben kezdődnek, a három szembenálló fél már korábban kitűzött találkozójának keretében. A közleménye konkrétan egy közös politikai-katonai bizottság létrehozását említi, amely a szarajevói repülőtéren működne a nemzetközi Jugoszlá- via-értekezlet elnöksége alatt. A Pentából elbocsátottak egy fillér nélkül Se pénz, se felszámolás Jobbak a munkafeltételek Az elmúlt héten a Baranya Megyei Közgyűlés 74,6 millió forintot szavazott meg középületek felújítására. Ebből az összegből javítják ki a nagyharsányi szoborparknál lévő, az itt dolgozó alkotóknak szállást adó Gyimóthy-villa tönkrement homlokzatát, az elöregedett nyílászárókat. Fotó: Szundi György Vizsgálják a felelősséget Mohácson Elnapolták a döntést Heves kirohanással kezdődött tegnap Mohácson a rendkívüli közgyűlés. Dr. Olt György jegyző tételesen sorolva utasította vissza azokat az állításokat, amelyeket a sok gondot okozó Baumeister Kft. által felhagyott belvárosi építkezés nyomán kialakult helyzetért a felelős személy kérdésének tisztázására a lapunkban szombaton megjelent interjúban dr. Heim Gáspár képviselő megemlített. Az újságcikkben írtakat az ülést vezető polgármester is úgy értékelte, mintha az napirend előtti felszólalása lett volna a képviselőnek és viszontválaszra adott módot dr. Olt Györgynek, aki állította: nem ő terjesztette a testület elő annakidején, hogy a kft. legyen az Átrium-ház beruházója; minden kérdés és vita nélkül fogadták el a képviselők Hegedűs Tamás ajánlatát; a szakmai konzultáción éppen dr. Heim Gáspár szorgalmazta a telek eladását; továbbá az említett szerződés 10-es pontja alapján nem állíthatta le az alapozási munkát, mert ugyanennek a (Folytatás a 2. oldalon) Még nincs felelőse az Ó utcai tragédiának Mindaddig nem lehet biztosan tudni, kit terhel a károk megtérítésének kötelezettsége, amíg nem derül ki kétséget kizáróan: mi okozta az elmúlt pénteki, Ó utcai tragédiát. Ezt Seiler Tibor, Terézváros polgármestere nyilatkozta az MTI-nek azt követően, hogy hétfőn megbeszélést folytatott az ügyben a Belügyminisztérium, valamint a biztosítók képviselőivel. A polgármester elmondta: vizsgálják, hol vannak a kerületben olyan szabad lakások, amelyekbe beköltözhetnének az Ó utca 24. szerencsétlenül járt lakói. Közülük azok számára, akik nem vásárolták meg lakásaikat - vagyis a 29-ből összesen 7 lakás bérlői -, változatlan feltételek mellett végleges otthonról fog gondoskodni az ön- kormányzat. A többieknek viszont valószínűleg be kell érniük egy ideiglenes otthonnal. Ezt persze lehet, hogy 1-1,5 évre is rendelkezésükre bocsátja az önkormányzat. Ez függ a vizsgálat eredményétől, valamint attól, hogy a régi ház helyén új épül-e vagy csak helyreállítják azt. Komlón kezdte kampányát a FIDESZ Komlón kezdte országos választási kampány körútját a FIDESZ. Tegnap este a helyi színház- és Hangversenyteremben mintegy háromszáz érdeklődő előtt Orbán Viktor és a párt vezető tisztségviselői vázolták a fiatal demokraták választási programját, majd válaszoltak a jelenlévők kérdéseire. (Emlékeztetőként: a párt országos választmánya a hét végén Pécsett tartotta ülését, ahol döntöttek a megyei és az országos lista helyeiről is.) A Baranya megyei listát információink szerint a FIDESZ megyei elnöke, Mikes Éva vezeti. Az országos listán, amelyet várhatóan egy hónap múlva hoznak nyilvánosságra, baranyaiak is szerepelnek, ha nem is az első tíz között. A tegnapi lakossági fórumot sajtóbeszélgetés előzte meg. Orbán Viktor elmondta, hogy pártja ezen a választáson elsősorban az egyéni választókerületekben induló jelöltekre összpontosít, az első helyszínnel kapcsolatban megjegyezte, hogy a „leszakadó térségekre” külön programja van pártjának. Lapunk kérdésére a pártelnök cáfolta, hogy az alakulóban lévő liberális blokk legnagyobb problémája a szakszervezetekkel való í együttműködés körüli nézeteltérés lenne. Orbán Viktor szerint hasonló fontossága van ennek a kérdésnek az SZDSZ és a FIDESZ megítélése szerint is. Hangsúlyozta viszont, hogy a két legnagyobb liberális párt gazdasági ügyekben folyamatos konzultációkat tart. B. L. Balázs (csíkos mezben) a pécsiek egyik legjobbja volt ezen a mérkőzésen. Fotó: Szundi György. Női kézilabda Magyar Kupa Erről a fordulóról lemaradtunk Nem sok szerencséje volt a Magyar Kupa sorsolásánál a Pécsi MSC NB I-es női kézilabdázóinak, hiszen országjáró túrának betudható programot voltak kénytelenek „végigszenvedni”. Mindezek ellenére becsületükre legyen mondva - bár így történjen ez a bajnokságban is - a legjobb nyolc közé vere- kedték magukat. Ott azonban kifogták a legnemesebb ellenfelet, a Debreceni VSC-t. S bizony itt kell azonnal elmondani: akárcsak a bajnoki mérkőzésen, most is ők kínálták fel „torkukat” a vendégeknek, s kishitűségük - no és több apró, de fontos hiányosságuk miatt - ablakon kidobott pénz Debrecenbe, a visszavágóra utazniuk. (Részletes tudósítás a 16. oldalon).