Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-29 / 28. szám
10 uj Dunántúli napló Irodalom - Művészet 1994. január 29., szombat Az igénytelen irodalom diadala A könyvterjesztés lehetőségei és buktatói A könyvterjesztés gondjairól a rendszerváltás előtt is lehetett hallani. A rendszerváltást követően ezek a gondok részben súlyosabbá, részben más jellegűvé váltak. A problémákról megkérdeztünk egy kiadót és egy terjesztőt. A Jelenkor Kiadó elsősorban a kortárs irodalom megjelentetésére vállalkozott, jelenleg a hazai könyvkiadás egyig legigényesebb, legszínvonalasabb művelője. Csordás Gábor igazgató elmondta, hogy az ideális az volna, ha léteznének könyvnagykereskedők, akik összegyűjtik a megrendeléseket a könyvesboltoktól, annak alapján megvásárolják a könyveket a kiadóktól, és valamilyen árréssel továbbadják. Fizetési problémák A Jelenkor olyan nagykereskedőkkel áll kapcsolatban, akik már jónéhány csődeljáráson és felszámoláson keresztülmentek: a Művelt Nép és az Állami Könyvterjesztő utódaival. Ezek előnyei, hogy a régi, bevált szakembergárda dolgozik itt, a hátrányuk ugyanez, hiszen egy részük képtelen az új piaci törvényekhez alkalmazkodni, ugyanakkor ezek a kiadók adósságokat és egyéb terheket hurcolnak magukkal. A Jelenkor Kiadó új magánvállalkozásokkal is együttműködik, azonban ezek nagyrésze szintén fizetési problémákkal küszködik. A fentieken kívül lehetőség az is, ha a kiadó maga vállalja fel a terjesztés feladatát, közvetlenül tart kontaktust a könyvesboltokkal. A Jelenkor Kiadó harminc bolttal tart kapcsolatot, mely tevékenység rengeteg munkát jelent, hiszen erre nincs külön apparátusuk, ez lényegében reggeltől estig tartó csomagolásokat és postázást jelent. Mindezek ismeretében természetes volna a nagykereskedelmi szervezetek létrejötte, hiszen erre óriási az igény a könyvesbolt és a kiadó részéről is; nagyon megkönnyítené mindkettő munkáját. Hogy mégse jönnek létre, annak nyilvánvalóan komoly okai vannak, mondta Csordás Gábor. Alacsony könyvárak A költségekhez képest ugyanis - s nem a vevők igényeihez - nagyon alacsony a könyvek ára. A teljes árrés a kiadótól a könyvesboltig 40 százalék, amely túlságosan alacsony ahhoz, hogy á költségeket fedezze. Olyan országokban, ahol ezek a nagykereskedelmi hálózatok jól működnek, hat-nyolcszoros a könyvek ára az itteninek. Az igaz, hogy a vásárlóképesség sokkal alacsonyabb nálunk, de a szállítási, raktározási, adminisztrációs és postaköltségek ugyanazok. Ezért állnak a terjesztők állandóan a csőd szélén, s legtöbben régóta azt csinálják, hogy az új könyvek eladásából fedezik a régiekkel kapcsolatos adósságaikat, vagyis késve fizetnek. Tehát a könyvárak emelkedése be fog következni, mert nincs más megoldás. Ma egy kétszázforintos könyv után a terjesztő nyolcvan forintot kap. Ahhoz, hogy egy könyvet föladjon postán, ennek több, mint a felét kifizeti, s ehhez hozzáadódnak a terjesztési hálózat költségei. Az adórendelet Nehezíti a terjesztést a magyar adórendelet egyedülálló sajátossága, hogy a társasági vállalkozási formáknál nemcsak a tényleges bevétel számít az eredménybe, hanem a raktárkészlet is. Tehát ha a könyvesboltos megrendel például egy klasszikusból kétszázat azzal, hogy három év alatt eladja, s ennek csupán töredéke fogy el egy év alatt, az első év után úgy adózik, mintha mind a kétszázat eladta volna. Ez mindenkit arra szorít, hogy ne készletezzen, olyan könyveket rendeljen meg, amelyek idényjellegűek, pillanatok alatt eladják őket, s a kiadó is, a boltos és az olvasó is gyorsan elfelejti. Ez az igénytelen könyvek forgalmazását segíti elő. A sikeres vállalkozó Matyi Dezső, a Direkt Bt. tulajdonosa három könyvesboltot működtet a megyében: Szigetváron, Mohácson és Pécsett egyet-egyet, ezenkívül kiterjedt az utcai árus-hálózata is. 1990 májusában kezdte ezt a fajta tevékenységet: a Kossuth Kiadó könyveit árulta az utcán, miután a felesége ott dolgozott. Aztán néhány kiadótól vásárolt könyveket s eladta, ekkor jött rá, hogy ebből meg is lehet élni. Arra a kérdésre, hogy miért mennek mások tönkre ugyanilyen tevékenységgel, Matyi Dezső elmondta: csak a magánszférában oldható meg a könyvterjesztés, de itt is fontos, hogy a tulajdonos ne csak tulajdonos legyen, hanem aktív részese a tevékenységnek. A bestseller Az igényes irodalomra kicsi az igény, mondta, ha megmarad, megpróbálják leárazni, az így is eladhatatlan pedig gyűlik a raktárakban. Vannak abszolút eladhatatlan könyvek, olyanok, amelyek egy húszasért sem kelnek el, ilyenek például a politikai irodalom kötetei, amelyek senkit sem érdekelnek ma már. Tapasztalatai szerint a legjobb üzlet a bestseller, amely a megjelenés után egy hónapig nagy példányszámban fogy, elsősorban az utcai árusoknál, utána le lehet őket írni. Ma élő, ismeretlen, pályakezdő szerző helyzete, ha csak nem karolja fel valamely ismertebb kiadó, reménytelen. Húsz darabot, kísérletképpen átvesznek tőle, de ha nem fogy, itt abba is marad a terjesztés. Alexandra A Direkt Bt. egy éve létrehozta az Alexandra Kiadót. Az eltelt egy év alatt számos könyvet jelentettek meg, az ő esetükben a kiadás és a terjesztés meglepő módon harmonizál. Néhány a sok kiadvány közül: A lovak világa, a Barátaink sorozatból Az egerek, A kacsák, A mókusok, azán a Biblia gyermekeknek, a Több izmot!, A természetfeletti világ, Az állatkerti állatok, Lőfegyverek könyve, és a nemsokára megjelenő Zöld legelő dalai, amely a Frankfurti Könyvvásáron bemutatott angol nyelvű könyv magyar változata. Matyi Dezső elmondta, hogy a kiadást egyelőre kizárólag üzleti szempontok motiválják, de úgy gondolja: előbb-utóbb elkerülhetetlenül bekövetkezik majd az is, hogy egy-egy könyvet önmagáért, a megtérülés esélye nélkül is megjelentetnek. Cseri L. A könypiac forgalmának jórészét az utcai árusok bonyolítják Fotó: Vincze Barbara Szamosi Mátyás November A vénasszonyok nyara hosszúra nyúlt, de az őszi napokon korán alkonyúl, s ólomszürkés fellegek várják, hogy hózacskóikat kilyukasszák. Úrnak ereszti rakoncátlan kölykét a hegyek csúcsáról meginduló szél, és összeszaggatja a fák levelét, csaholva hajtja őket szanaszét. Meztelen bokor díszíti a kertet, utolsó napjait számláló november. Fáradt ködbe kúrkolózik az út. Ráncos bőrű kéz teszi be a kaput. T udnivaló, hogy a hírlapírók előszeretettel hivatkoznak a hírszerzés szentségére, amikor információk után koslatnak, és a hírlapíróknak igazuk is van, amikor akkora fülekkel járnak a világban, hogy a fülkagylóban egy dagi angyal is elheverhetne. Csakhogy a világ néha olyan csöndes, mint ükpapa a fűcsomók alatt. A világ nem szereti, ha minden kiderül róla. A világ szereti a titkokat, arejtélyeket, a hangsúlyok tologatását, a világ nem magát szereti, hanem önnön ideáját, és ennyiben neki is igaza van. A világ folyton szebb és jobb akar lenni, mint amilyen valójában, és ezrét mindenre képes. Ezért ameny- nyiben a világ diktátor, úgy a hírlapíró forradalmár. Ám minden forradalomnak vannak alaptörvényei, melyeket illik megtartani. Az történt tehát, hogy Szív Ernő egy napon bukott forrdalmár lett, és tökéletesen rászolgált a sorsára. Szív Ernő bukása Majorka kollégája szomorúságával kezdődött. Majorka ugyanakkor nem szokott szomorú lenni. Majorka elszántan és vadul extrovertált típus. Ha Majorka késztetést érez a szomorúságra, inkább hangosan kiáltozik, leissza magát, vicceket mesél, lekacagja a kocsma cserepeit, de sohasem ül magába ros- kadva, nem bámulja a redakció parkettáját, és főképpen nem sóhajtozik keservesen. Szív Ernő forradalmi bukásának délelőttjén Majorka magába roskadva ült, bámulta a redakció parkettáját, és keservesen sóhajtozott. Szív Ernő döbbenten ült Majorka mellé.- Mi baj? - kérdezte halkan.- Na nem - pillantott fel Majorka.-Mit nem, Majorka?! - hökkent meg Szív Ernő.- Neked nem mondom el - sóhajtotta Majorka.-Nem mondod el?! - kérdezte Szív Ernő.- Nem - sóhajtotta Majorka.-Mit nem mondasz el? kérdezte Szív Ernő.- Hát azt, hogy .. . Nem, Szív Ernő, nem! Engem nem ugratsz be! A múltkor is, amikor a csaló bíróról meséltem, másnapra ott virított a cikk az újságban. Elírtad a történetenem, soha ilyen szomorú nem voltam. Ennél rosszabbul nem kezdődhetett volna a nap. Szív Ernő a hírlapíróknak ama kiveszőiéiben lévő fajtájához tartozott, akik kizárólag az emberi életet figyelték. Ezek a hírlapírók sorsokat és történeteket lesnek el, hogy nyomban megírják őket, és amikor írnak, meg vannak hatva a saját érzékenységüktől és szépérzéküktől, könnyeznek és sóhajtoznak, s eszükbe sem jut, miféle kellemetlenségeket és kínos pillanatokat okoznak az írásaik. Ezért Szív Ernő hírlapíró végtelenül hálás volt minden szerkesztő úr, ő, mármint a vékony hangú úr, a legjobb időben jelentkezik újra, igen, szól, ha a történet a szenátor szomszédról publikálható, mitöbb, hazafiúi kötelesség azt megjelentetni.- Örül, hogy elmondtam magának? - búcsúzkodott a vékony hangú úr. - Csak maga tudja, Szív úr, csak maga.- Végtelenül hálás vagyok - mondta Szív Ernő, és már tudta, hogy a vékony hangú úr húsz szerkesztőséget hívott fel 'aznap. Liehet, hogy az összes magyar redakciót fölhívta. De tényleg hány magyar redakció van? Száz? Ötszáz? Szív Ernő szórakozottan bontogatta a lelamely dologról, úgy az a dolog nincs, nem is létezik. Szív Ernő tehetségtelen fráter lett volna, ha nem veszi észre a tendenciát. Mert valami tendencia, nos az tényleg volt. Hogy a világ ... de nem, ezt még nem merte kimondani. Hátha téved. Szív Ernő végiggondolta, és sajnos nem tévedett. Néhány napja a barátai, közeli és távoli ismerősei feltűnő visszafogottsággal kerülték. Ha Szív Ernő kérdezett valamit, igent vagy nemet motyogtak, vagy inkább semmit se mondtak, csak elnéztek az arca mellett, zavartan toporogtak, aztán váratlanul továbbsiettek. Darvasi László Szív Ernő, a bukott forradalmár met, másfelől pedig alaposan belekevertél. A feleségem, a két nagyfiam nem szólt hozzám. A barátaim elkerültek. Az újságíró büfében nem szolgáltak ki. Szeretlek én Szív Ernő, éppen ezért több történetet nem mesélek neked. Ez a te érdeked is. Azt akarod, hogy megutáljalak?- Nem akartam rosszat, Majorka - suttogta Szív Ernő.-Tudom - bólintott Majorka. - Rettentően szomorú vagyok, de nem árulom el az okát, mert minden fogadkozásod ellenére, mondom, megírnád. Az fjedig végzetes lenne. Pedig - sóhajtotta Majorka - milyen megható történet. Istetörténetért, és természetesen addig volt hálás, amíg nem írta azokat. így aztán akkor is hálás volt, amikor egy vékony hangú úr személyesen őt hívta, majd pedig elmondott neki egy történetet a szenátor szomszédjáról, amely történet ugyancsak szívszorító és tanulságos volt, és bővelkedett az emberi faj jóságának és aljasságának mindenféle fokozataiban. Szív Ernő boldogan hallgatott, mitöbb, már fogalmazta a mondatokat, s csak akkor keseredett el, amikor a vékony hangú úr megjegyezte, hogy azért e történet megírására még, úgymond, nem alkalmas az idő, szóval váljon még a velet, melyet pszichiáter barátja küldött egy laktanyából. Szendi doktor megírta, hogy jól van, azt is megírta, hogy hiányzik a szabadság, továbbá írt egy történetet arról, hogy nőgyógyász kollégájának miféle mondatokkal tett ajánlatot egy hölgybeteg - vizsgálat közben. Ez is tanulságos, úgymond klasszikus formátumú glossza- téma volt, igazi hírlapírói csemege, csak hát Szendi doktor odaírta a történet végére, hogy „Ernő, kérlek szépen, adatvédelem, ezt tartsd szem előtt, bármennyire is nehéz!” Szív Ernő hírlapíró maga elé meredt. Ha a hírlapíró nem írhat .vaSzív Ernő állt az utcán, embereket bámult, akik egyszerre megfenyegették, abbahagyták a kukázást, a nagymonológot, vagy a szépségesen vad csókolózást. A buszon vagy a vonaton ránéztek Szív Ernőre, és elhallgattak, és úgy bámultak rá, mint ahogy kémre, spiclire, besúgóra szokás. Egyik este Szív Emőné is megfenyegette hajcsavarás közben, hogy meg ne írja, amit az imént mondott, mert az az ő kizárólagos története, copyright by Szív Er- nőné, mondta Szív Emőné, és a forró sütővassal jelentőségteljesen Szív Ernőre mutatott. De hiszen Bakó András, a költő is mind óvatosabb lett a hírlapíróval. Amióta az álomgyűjtő altatóorvost elírta előle, azóta csak úgy mesél a hírlapírónak, hogy előtte szelíd határozottsággal szól, a történet, melyet mindjárt elmesél, védett, Szív Ernő vegye figyelembe, hogy Bakó András is ír tárcákat, és minden tárca pénzmag, ebből következőleg Szív Ernő megkárosítja őt, forintokat vesz ki a zsebéből, ha elírja az ő történeteit. Ó, pedig a világ hányszor és hányszor odasündörgött Szív Ernőhöz, rimánkodott neki, hogy ezt írja meg vagy amazt, és Szív Ernő rendre megírta ezt is és amazt is. A világ azonban hálátlan volt. A világ folyton szemrehányást tett neki, már- hogy ő nem is olyan, ahogy Szív Ernő megírta, meg nem is úgy történt, és Szív Ernő hiába bizonygatta, hogy éppen olyan a világ, és épp úgy történt, ahogyan az közre lett adva. Ha tehát olykor hálátlan volt a világ, most súlyosabb dolog történt. Az volt a tendencia, hogy a világ el akarta söpörni Szív Ernőt, a forradalmárt. Meg akarta buktatni, lehetetlenné akarta tenni. A világ le akart számolni Szív Ernő hírlapíróval. C sakhogy Szív Ernő, ha momentán bukott forradalmár is volt, még élt, még lélegzett, és reménykedett. Szív Ernő felvette a harcot, és súlyos, véres csatákban visszavágott. S mivel e harcnak roppant sok tanulsága és megfontolandó momentuma szám- láltatott utóbb össze, hamarosan a győztes forradalom fejezeteit is közre fogjuk adni.
