Új Dunántúli Napló, 1994. január (5. évfolyam, 1-30. szám)
1994-01-29 / 28. szám
1994. január 29., szombat Irodalom - Művészet új Dunántúli napló 11 Szép magyar vers Gellért Oszkár: József Attila emlékezetére Mióta megkínzott testeden a végzet Vak kerekével keresztülrobogott: Hány költőtársad érzi azóta, Hogy az ő szívében A te szíved kiomlott vére csobog. Mert nincs olyan mozdony, melynek dobogását Minden időn át te túl nem dobogod. Hány költőtársad hallja azóta: A te ütemedre Verik a győzelmi marsot a dobok. És hány költőtársad látja a te célod: A végső állomás lángja lobog ott. Egyenes úton, irányt nem vesztve Hánynak a szemében Vet a te szemednek visszfénye lobot. Van, aki megtévedt s elhagyta a pályát. Van, aki máig is egyhelybe topog. S van, akinek a költői verseny Kopogó rímekkel Napi feladat csak s kényszerű robot. De vannak még, vannak, fiatalok, újak, Akik átvették a staféta-botot S varázs-szavadra magát megrázta Egy-egy öregebb is - És tehozzád vissza fiatalodott! Kultúrák kölcsönhatásában Horvát néprajzkutatás Pécsett Begovácz Rózsa, a Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője Fotó: Szundi György- Miért választja valaki hivatásul a nemzetiségi néprajzot? - Begovácz Rózsa a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője válaszol.- Mindig is érdekelt a népviselet, hiszen az mondja el a legtöbbet egy emberről: milyen korú, dolgozik-e, ünnepel vagy gyászol. Mindezt a szülőföldemen, a Dráva menti horvátok körében ismertem meg, ahol ugyan a háború után elhagyták a híres magasított derekú női ruhát, de a hiedelmek, a népszokások éltek még tíz éve is. Nagyanyám volt a ezeknek a legfőbb tudója a családban. Minden ünnepet, hétköznapot a régi rítusok szerint éltünk meg. Ebből a hiedelemvilágból írtam a főiskolai, majd szülőföldem viseletéből az egyetemi diplomamunkámat.- Hol tart ma nálunk a nemzetiségi néprajzkutatás?-Fellendülés tapasztalható a fiatal nemzetiségi értelmiség körében. Pécsett ma 3-4 fiatal tanul ezen a szakon. Többen kutatnak, publikálnak, mint korábban, és remélem, nemsokára mind a hat horvát etnikai csoportnak meglesz a maga kutatója. Kihagyásokat kell pótolnunk, mert pl. a magyarországi horvátságot a két háború között kutatták, aztán nagy szünet. A legutóbbi időkben Mohácson Sarosácz György illetve itt, a pécsi múzeum foglalkozik gyűjtéssel, kutatással. Gyűjteményünk s benne a horvát anyag is a Zsolnay-nővérektől ered. A Felvidéktől az Adriáig, Burgen- landtól Erdélyig gyűjtött motívumokat használták fel a porcelánfestésben. így van nekünk olyan horvát anyagunk, hogy Zágráb is megirigyelheti. A horvát mellett természetesen foglalkozom magyar néprajzzal. Imre Mária kolléganőm például ugyanakkor a német nemzetiségre is figyel. Nem zárkózhatunk be egy-egy népcsoport kultúrájába, hiszen ezek a népek itt élnek ma is egymás mellett, és kultúrájuk kölcsönhatásban áll.- Nemrég horvát népi imádságokból jelentetett meg egy kötetet. Ez hogyan született?- Gyűjtőútjaimon találkoztam ezekkel az imákkal, ráolvasásokkal, amelyek ötvözik a népi keresztény és az ősi pogány hitvilágot. Nekem különösen a vándorló népek védőszentjéhez fohászkodó Kata- lin-imádságok kedvesek. Mind a hat magyarországi horvát népcsoportnál gyűjtöttem, bár a fő kutatási területem a Dráva-menti horvátság tárgyi és szellemi néprajza.- Az otthonról hozottak mennyiben segítik a munkáját?- Olyan néprajzi szigetről származom, amilyen a magyarság számára a csángóvidék. A Dráva mellett, Somogy és Baranya határán élő horvátok az ötvenes évekig el volt vágva a világtól. Az ott élők magukat orvainak nevezik, nyelvük rendkívül közel áll az irodalmi nyelvhez. Mindezt és a más népek kultúrájával való találkozást úgy éltem meg, mint a világ hihetetlen gazdagságát, szépségét. A másság bennem sohasem az elutasítást, hanem a csodálatot váltja ki. Szomorúan figyelem, ahogy a világ uniformizálódik, másrészt pedig politikai csoportok felelősségéből háború dúl azok között, akik nemzedékeken át egymás mellett, egy családban éltek. G. O. Juhász Gyula válogatott aforizmái A hol születése óta élt, olyan kerítés volt, melyen nem fért ki, így az utcára csak akkor került pár percre, ha gazdája után kiszaladt a nyitott kapun. Olyankor rákiabáltak, hogy menjen visz- sza, és előfordult, hogy nem fogadott elsőre szót. Szeretett volna kint futkározni, az utca olyan izgalmasnak látszott. Idegen szagok, más kutyák nyomai, emberek, akiket ugyan szívesebben elkerült, mert még az sem lett volna jó, ha belebotolnak. Morzsi vörösszőrű tacskó volt, jellegzetes fajtajegyeivel együtt is kecsesebb, kisebb termetű társainál. Úgy alakult, hogy éldegélt abban a kertben bezárva, csak gazdáival érintkezett, és soha nem ismert nőstényt sem. Néha, tavaszi éjszakákon valami álomszerű, áhitatos hangulat fogta el, vágyakozott valami után, és nem tudott aludni. Más szomszédos kertekben élő kutyákkal sem kommunikált. Hallgatta az ugatásukat, de inkább csak akkor kezdett rá ő is, ha valaki megállt a kertkapunál. Idegen volt, tehát ellenség, és teljes mértékben átérezte, hogy neki el kell onnan riasztani. N em sok fogalma volt arról, hogy gyakorlatilag egyáltalán nem látszott félelmetesnek, az emberek, ha meglátták, átléptek rajta, és azt mondták:- Jaj, de aranyos kiskutya! így mentek az évek. Nyarak és telek múltak el, Morzsi meg csak élt sajátos öntudatlanságban, minden idegével a gazdájára figyelve. Azt tudta, mikor szokott elmenni és hazajönni, reggelenként elkísérte a kapuig, néha ki is szaladt az utcára, ahol az idegen kutyák nyoma és az idegen emberek mellett még járkáltak valami lények, melyek sem egyikhez, sem a másikhoz nem hasonlítottak. Büdösek voltak, és sebesen közlekedtek, de Morzsi valahogy úgy volt velünk, hogy lenézte őket. Nem sok fogalma volt arról, hogy az emberek autónak hívják ezeket, és arról sem, hogy veszélyesek lehetnek egy ilyen gyanútlanul a gazdája után téblá- boló kiskutyára. A baj ott kezdődött, amikor a gazdi új házba költözött. Ott a kerítés alatt ki lehetett mászni egy helyen, és hiába volt csukva a kapu, Morzsi több ízben is szerét ejthette, hogy amikor a gazdi elment valahová, gyorsan kibújt a lyukon, és utána kocogott. A fiatal férfi nemegyszer a buszt késte le miatta, mert nem vette észre, hogy a kutya követi. Mire a busz odaállt a megállóba, Morzsi is ott feszített a gazdi lába előtt nagy büszkén, és teljesen úgy látszott, hogy elsőnek akar felszállni. A gazdi mérgelődéseire nem nagyon adott. Egyenesen élvezte, hogy hazafelé indul vele, előre is szaladt, mintegy utat mutatva, és a sarok után kíváncsian hátranézett, jön-e utána már. A kerítés alatta lyukat betömték, de Morzsi talált egy új helyet. Tulajdonképpen jól érezte magát új otthonában. Füves, fás kert volt ez, és oda szaladgált benne, ahová akart, senki nem szólt rá, hogy nem szabad. Egy másik kutya is lakott ebben a kertben, nagy, fehér kuvasz, melynek olyan mélyről jött az ugatás, mint egy üres hordóból. A házőrzést így megosztották ketten, legalábbis Morzsi így képzelte. Ha Caster, a kuvasz ugatni kezdett, ő is kiszaladt nagy szigorúan a ház melletti járdán, a kapu elé. A zt azért észrevette ilyenkor, hogy a kuvasz megvetően méri végig, mintha azt kérdezné: mit akarsz te itt? Olyankor méltóságteljesen visszakocogott a házba, mint aki elvégezte a ház nyugalma és védelme érdekében amit tehetett. S remélte, hogy a gazdi nem vette észre a másik kutya undorító fennhé- jazását. Morzsinak egyik elbűvölő tulajdonsága volt, hogy ha este, tévénézés közben elaludt, olyan beleéléssel tudott fortyogni, mint egy fáradt öregember. Nagy jóérzés volt benne ilyenkor, előfordult, hogy hanyatt feküdt, rövid mellső lábait behajlítva. Békesség és nyugalom áradt szét ezeken az estéken, amikor a tévé előtt ült a család, teljesen úgy érezte, hogy közéjük tartozik, hogy maga is egy ezek közül az emberek közül. M orzsi kicsit túlfino- mult és túlcivilizált volt, és miután megfigyelte, hogyan feküsznek a gazdiék betakarózva az ágyban, a saját vackán őket utánozta, amikor fogaival ugyanúgy a nyakáig húzta magára a takarót. Fogalma sem volt arról, mennyi derű forrása ezekkel a cselekedeteivel, vagy esti békés hortyogásaival, amikor a család már nem is a filmet nézte, hanem egymásra pisz- szegve rajta nevettek. Az önbizalmát soha nem törte meg semmi, hacsak a kuvasz undok fennhéjazása nem, de úgy tett, mintha nem venne arról tudomást. Ennyi kis keserűséget még el lehetett viselni. Morzsi boldog volt, és védettnek érezte magát, amíg egy nyári délután meg nem történt a baj. A gazdi elment valahová. Morzsi kutya azidőtájt kapart egy új, helyes kis lyukat a kerítés alatt, és rögtön fel is avatta. Kitolta magát rövid kis lábaival, és vígan aprózott a gazdi után, akinek fogalma sem volt arról, hogy kísérete akadt. Csak ment előre eltűnődve a nyári délutánban, kiskutyája meg utána nagy boldogan. A kanyarig a járdán futott utána, de azután letérült egy kicsit az úttestre, tekintet nélkül az egymás után száguldozó valamikre, amelyek büdösek, és nem kutyák, nem emberek. S akkor történt, hogy váratlanul az egyik ilyen száguldozó elkapta Morzsi jobb oldalát. Az ütéstől nekirepült nagy erővel a járdaszélnek. Még fel akart ugrani, de visszaesett. Pillantásával a gazdi távolodó alakját kereste, nem sírt fel, nem nyöszörgött. Feküdt csendesen és kábultan, egész kis testében reszketett. Gyerekek találtak rá, s mert tudták, melyik kertben lakott, hazavitték. Bent letették a konyha műanyagpadlójára, és nézték, hogy a háziasszony könnyekkel küszködve lemossa szegénynek a sáros orrát, és végigtapogatja óvatosan, hol törhetett el valamije. Morzsit életében először érte baj, és eleinte az sem volt biztos, hogy életben marad. Két napig úgy feküdt a puha vackában, hogy a fejét sem emelte fel. Nem evett, nem ivott, szép tekintete megtört, szinte vakon nézett a világba. Aztán az ápolás hatására lassan magához tért. Először a vizet fogadta el, és ivott, sokat. Aztán megetették, és ő először ernyedt el a baleset okozta sokk után. Úgy aludt, mintha heteken át ébren kellett volna lennie valamiért. És ez az alvás gyógyító erejű volt. Másnap már kikéredzkedett az udvarra, hogy szükségét elvégezze, és orrába édesen nyomultak be ismét a kert illatai. A nagy kuvasz odasompolygott valahogy bűntudatosan, mintha oka lenne valamiképp az ő szerencsétlenségének, és amióta együtt éltek a kertben, először tanúsított igazi érdeklődést iránta. Ahogy ott három lábon állt egy pünkösdirózsa bokor árnyékában, Caster nyalt rajta egyet, éppen a legfájósabb helyen, a bordáinál. Morzsiban akkor annyi érzelem sűrűsödött össze, hogy felemelte a fejét, és valamit mondani akart. A kkor nyüszített először, amióta megsebesült. Valahogy mélyebb lett a tekintete a szenvedéstől, attól, hogy megérintette a halál szele. És hálát érzett a gazdiék iránt, Caster iránt, és az egész világ iránt, amiért ismét érezheti a kert illatát, idegen kutyák szagát, hogy ott állnak körülötte a gazdiék és szeretik. Neki is úgy megtelt a szíve szeretettel, hogy mindenképpen ki akart mondani valamit, és ebből lett az a nyüszítés, ami nem a fájdalom, nem a panasz szava volt, sokkal inkább a szereteté. A szeme, szép, fényes, barna szeme megköny- nyesedett.- Azt mondják, az állatok nem tudnak sírni - mondta a gazdi fojtott hangon. - És nézzétek, ennek a kutyának köny- nyes lett a szeme. Nyár volt, az égen bodros kicsi fehér felhők úsztak kelet felé. Morzsi kutya ott lent, a pünkösdirózsa bokor tövében most többet értett a világból, mint valaha, eddig életében. A népre lőni könnyebb, mint a népet boldogítani. De ez utóbbi mégis sokkal szebb dolog. Né A látók többnyire vakok. Homérosz is az volt, Teireszi- asz is, és Milton is. Sajnos, a legtöbb államférfi szintén. Né A rossz színész, ha szálfatermetű is, eltörpül a színen az igazi művész mellett. * * Nincs szomorúbb, mint egy rossz komikus. Né A jó színésznőnek külön szépítőszere a művészet. Né A kalandor nem a zászló színét nézi, hanem a nyelét. Né A gondolatok vámmentesek. Sajnos, az ostoba gondolatok is. Né A múlt olyan kísértet, amely márványból és bronzból van, és lágyan muzsikál. Né A könyvek között az író úgy érzi magát, mint a katona a fedezékben. Azért az élet gránátja oda is becsaphat. Né A tanár az a gyerek, aki legtovább jár az iskolába. Né Tanítani annyi, mint tanulni. Megtanulni, hogy mit érdemes tanítani, és mit kell elfelejteni. Né A jeltelen sírokban jelesek is alusznak. Né Úgy látszik, mióta megértik Adyt, jobban haragszanak rá. És én ezt nagyon megértem. Né Bizonyára észrevették már, hogy Beethoven nevének annyi betűje van, ahány szimfóniát szerzett. Ez a világ legdicsőbb és legmaradandóbb kilencágú koronája. Né A tudósok az egész középkoron át hiába keresték az örök élet titkát. A művészek már régen megtalálták. Né Galileit elítélték, és a Föld mégis mozgott tovább. Né A földrengés nem ismer országhatárokat, akár a gondolat. Né Nem akarsz megöregedni? Tarts a fiatalokkal! Né Moliére annyit foglalkozott az orvosokkal, hogy egészen belebetegedett. Né Egy arasznyi könyvben nagyobb messzeségeket járok be egy óra alatt, mint az ezer mér- földes villámvonaton. * A császároknak nincsen hazájuk, nekik csak birodalmuk van. Né A történelem örökös vádirat az emberi gonoszság és butaság ellen. Az utolsó ítéletet mindig elnapolják. Né Eljő még az idő, midőn egyetlen nagyhatalom lesz e földön: a munka! Né A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja. Né Ki volt Csokonai idejében a debreceni kollégium rektora? Nem tudom, de azt tudom, hogy kicsapta Csokonait. Né Vannak tehetséges koldusok, akiknek a halála után dús vagyont találtak a szalmazsákjában. A költők többnyire ilyen koldusok. Né Ha az emberi ostobaságból tornyot emelnének, akkor nem volna egytlen munkanélküli sem ezen a világon. Né Az újkor legigazabb és legtisztább éposza Defoe Robinsonja. Az emberi kultúra diadalát mutatja az európai civilizáció kegyetlenségei nélkül. Né A majmokról azt mondják, hogy sokszor majmolják az embereket. De az emberek sokszor nem emberelik meg magukat. Bán Zsuzsa Morzsi
