Új Dunántúli Napló, 1993. június (4. évfolyam, 147-174. szám)
1993-06-07 / 153. szám
8 0 j Dunántúli napló 1993. június 7., hétfő „Jaj, de szépek voltak a mostari bazárok .. Hercegovina gyöngy kagylója Amikor végre elérkezik a Ne- retva bal partjára egy ENSZ-szállítmány... „Jaj, de szépek a mostari bazárok, / de még szebbek a fiatal bazárosok...” így szólt a dal, nem is olyan régen, amikor még Mostar az Öreg híd városa, „Hercegovina gyöngy kagylója” volt. A versből csak a „Jaj”-kiáltás maradt meg, a bazársor portékától roskadozó boltjaiból annyi sem. A fiatal bazárosok mostanság egymást lövik. A Neretva kékeszöld vizét átívelő - Csontváry Kosztka Tivadart is megihlető - Öreg híd az utcai harcokban mint demarkációs vonal tölti be szerepét. A világ- örökség UNESCO által védettnek nyilvánított remekét a helyiek mai szóhasználattal úgy nevezik: stratégiai fontosságú létesítmény. A parkban sírkertek Az egykor 90 ezres hercego- vinai főváros ma kihalt. Utcáin, terein nem látni embereket. A horvátok és a bosnyákok között fellángolt összecsapások drámai méreteket öltöttek. Mostar lakónegyedeire rakéták csapódnak be, a nehéztüzérségi támadások mindennapossá váltak. A város déli részén az egykori Tito-híd és a Rózsa Hotel romjai között minden egyes házért, talpalatnyi földért emberek halnak meg. A parkokban, sportpályákon sírkeresztek. Sokan talán még most sem hiszik el, hogy mindez megtörtént. A Bosnyák Hadsereg és a Horvát Véderő nemrégiben még vállvetve küzdött a közös ellenség, a szerbek ellen. Vajon hogyan jutottak, juthattak idáig?! Az ellenségeskedések akkor kezdődtek, amikor a nyugat-hercegovi nai horvátok nyíltan is bejelentették önállósági törekvéseiket. 1993. februárját mutatta a naptár, amikor Mate Boban vezetésével kikiáltották az úgynevezett Hercegboszniai Horvát Közösséget. Ezzel egy- időben általánossá vált a horvát dinár használata, Mostarban pedig a Horvát Köztársaság személyi okmányaihoz is hozzá lehetett jutni. Tehát a horvátok lépésről-lépésre megvalósították mindazt, amit korábban a Karadzsics vezette szerbek tettek Boszniában. Ezt elégelték meg a bosnyákok. Május közepén magasrangú kétoldalú egyeztetések kezdődtek Hercegovinában a bosnyákok és a horvátok viszonyáról. A megbeszélések eredetileg tervezett színhelye Mostar volt, ám az ellenőrizhetetlen állapotok miatt a szembenálló felek inkább a délnyugatabbra fekvő kis falut, Medjugorjét választották. A néhány éve még sok százezer zarándokot fogadó kis falu a világ közvéleményével együtt csodát várt. Vagy legalábbis békességet. Sajnos eredménytelenül. Tiltakoznak és fenyegetőznek A Bosnyák Hadsereg főparancsnokát, Sefer Halilovicsot a spanyol békefenntartók helyi központjában kérdeztem:- Kezdenek törzsi háborús jelleget ölteni az összecsapások. Egyetért velem?-Sajnos igen. Most egykori szövetségeseink támadtak ránk, s ez mindennél fájóbb. Körbezárták a hercegovinai muzulmánok lakta területeket, és „megették” őket, majd létrehozták az úgynevezett Herceg-Boszniai Horvát Közösséget. Ez ellenkezik mind a Bosz- nia-Hercegovinai Köztársaság függetlenségéről szóló okirattal, mind a Vance-Owen tervvel. Mi az utóbbi tervezetet fogadMostar. Ifj. Kritskovics Antal felvétele tűk el és írtuk alá, mert a kisebb rossznak tartottuk. Aláírásunkkal bizonyítottuk, hogy a béke oldalán állunk. A horvátok is aláírták a Vance-Owen tervet, majd nem sokkal később semmibe vették az egyezményt.- Ön mégis többször tárgyalt Milivoj Petkovics-csal, a Horvát Véderő parancsnokával.- Mit tehettem mást, amikor utánpótlási vonalainkat elvágták, túszként fogva tartott polgártársainkkal zsaroltak minket, és látja, még a kettőnk között kötött egyezményeket is megsértették.- Ilyen tragikus események után lát-e még reményt arra, hogy a Boszniai Hadsereg és a Horvát Véderő ismét szövetségessé váljon ?-Abban az esetben, ha a horvátok lemondanak az államon belüli állam tervéről, ha az egységes Bosznia és Hercegovina szellemében készek az együttműködésre, akkor igen. Halilovics tehát egyértelműen a horvátokat hibáztatja. Másképpen vélekedik a Horvát Köztársaság elnöke, dr. Franjo Tudjman, aki nemrégiben a spliti repülőtéren ismertette álláspontját az újságírókkal:- Mivel az összetűzések a horvátok lakta területeken törtek ki, egyértelmű, hogy extrém muszlim terroristák próbálták megzavarni az ott élők nyugalmát. Nem vártuk ezt éppen azoktól a muzulmánoktól, akiket mindvégig támogattunk a szerbek elleni harcban, s akiknek menekülő honfitársait befogadtuk és otthont nyújtottunk nekik. Bosznia és Hercegovina polgári és katonai vezetése öngyilkos politikát folytat. A véleménykülönbségek látszólag kibékíthetetlennek tűnnek. Tudjman bosnyák kollegája, Izetbegovics sajnálkozik és tiltakozik, az európai nagyhatalmak és Amerika fenyegetőznek - eredmény nélkül. Eközben Bosznia és Hercegovinából egyre kevesebb marad, Szerbia növekszik, Horvátország pedig megpróbálja „bepótolni” a saját földjén elvesztett területeket. Sokan úgy vélik, Boszniában muzulmánok elleni vallási háborúról van szó, melyet nem biztos, hogy csak a szerbek és a horvátok akarnak. Teljeséggel értelmetlen Az egyszerű ember, a boszniai lakos mindebből csak a szenvedést érzi. Ottjártamkor éppen vért kellett adniuk a bent- rekedteknek. A katonai parancsnokság utasítása szerint, ha az utcán halottat vagy emberi testrészt találnak, azt azonnal jelenteniük kell. A mostariak éheznek, hiszen az ENSZ segély-konvojai - a véres események miatt - a frontvonalakon megrekednek. A várostól keletre eső településeken járvány tizedeli az ottlévőket. A mostari utcákon átszá- guldva megragadt bennem egy kép: a város nyugati bejáratánál a katolikus templom szinte teljesen ép, a muzulmán dzsámi szinte romokban hever, felrobbantották. A horvátok egy éve még éppen azért panaszkodtak, mert a szerbek katolikus templomokat semmisítettek meg, raboltak ki. Most ők teszik ugyanezt, s szemtanúk szerint a muzulmánok is hasonlóképpen járnak el. - Ez az, amit - még a háborús pszichózist tekintve is - úgy neveznek: teljességgel értelmetlen. Nem mintha a 300 ezer halott és több százezer sebesült, a milliós menekült-áradat és a mérhetetlen pusztulás értelmesebb dolog volna. Főleg a kölcsönösen „elért eredmények” tükrében látszik a hiábavalóság. Miközben hazafelé jövet átléptem hivatalosan Bosznia és Hercegovina, ténylegesen azonban az úgynevezett Herceg Boszniai Horvát Közösség és Horvátország határát, a szarajevói muzulmán rádió nem kis keserűséggel játszott le egy kissé átírt szövegű, régen közkedvelt népdalt: „Jaj, de szépek VOLTAK a mostari bazárok ..Vujity Tvrtko Variációk presszógépre és nosztalgiákra (1.) Hol vagytok, ti régi kávéházak? ... Kis magyar kávéháztörténet (1.) A Nyugat „szerkesztőségi” asztala a New York Kávéházban. 1. Kosztolányi Dezső, 2. Szép Ernő, 3. Somlyó Zoltán, 4. Karinthy Frigyes, 5. Gellért Oszkár, 6. Tóth Árpád, 7. Nagy Lajos, 8. Ernőd Tamás, 9. Tersánszky-Józsi Jenő, 10. Osváth Ernő, 11. Hatvány Lajos báró, 12. Kassák Lajos. (Szigethy István karikatúrája a huszas évek közepén) „A kávéház jobb modorra, udvariasságra, illedelmességre kényszerítette vendégeit. .. Nevelte és csiszolta őket. Újságot adott a kezükbe, művelte, oktatta, felvilágosította őket. ” (Heltai Jenő). „Átszabott”, pangó forgalmú presszók fölött valahogy^ manapság egyre több a KAVE- HÁZ-felirat. Üzleti fogás vagy divathullám? Talán mindkettő. Persze vannak már itt-ott újmódi kávéházak is, egy átmeneti kor meglepő képződményei. Kicsit „nosztalgiás” helyek, kicsit valóban kávéházak - ám ugrásra készen: bármikor átválthatni olyan profdra, amilyet leginkább elvár tőlük a vendégkör. Jártam viszont olyan vendéglátó helyeken is, ahol a berendezés, a választék, a hely stílusa volt az, amit egy átlagos presz- szó vagy cukrászda nem - egyedül a régi századelős intézmény, a KÁVÉHÁZ tudott megadni valaha. Amit eleink még eredetiben ismertek és szerettek. Hozzátartozott az életükhöz. Szegeden a tavaly privatizált Virág Cukrászda homlokán ma már öles betűk hirdetik: VIRÁG KÁVÉHÁZ és CUKRÁSZDA. Ehelyütt hangulatában - és szolgáltatásaiban is - „visszarendeződött” a hajdani századelős arculat. Alig pár évvel azután, hogy Pécsett bezárták az ország utolsó klasszikus kávéházát, amely hírmondónak megmaradt. KÁVÉHÁZ . . . Méregetem a szót változó nemzedékek és vendéglátási formák mérlegén: mond számunkra valamit ma? Nyugdíjas korosztályaink ritkuló soraiban szívfájdító érzéseket csihol - ifjúságukat idézi. A középnemzedékekben homályos emlékeket, főleg irodalmi élményeket villant fel. A mai fiataloknak pedig általában véve egy régies hangulatú szó. Egyetlen szó - valaha fogalom. Különböző társadalmi rétegek egy-egy sajátos külön világa; a mindennapos információcserék vagy épp a kártya, az üzlet, a politika és más káros szenvedélyek világa. Pamasz- szus teteje - vagy csupán egy-egy zuga ahol valaha remekművek születtek „e kávéházi szegleten” . .. ■Sk „A kávéház egyszerűbb ételeket felszolgáló, főképp (csendes) időtöltés, társalgás végett látogatott, kényelmes, tágas vendéglátóipari üzem. ” (Magyar Értelmező Szótár). Némi történelmi rálátással azért olybá tűnik, a kávéház nemcsak „csöndes időtöltésre” szolgált az utóbbi 2-300 évben. Hisz’ legősibb ősei, a keleti (utcai) kávéárusok kimérései hazánkban sem voltak ismeretlenek; a hódoltság alatt számos ilyen kávézó működött. Századokkal később fontos társadalmi szerephez is jutottak; 1789- ben már a politikai élet fórumai e műintézetek. Párizsban 1790- ben mintegy 900 kávéházat és kávémérést tartottak nyilván. Londonban egy óvatlanul kimondott szó miatt a gyanútlanul kávézó vendég már másnap megszabadulhatott a fejétől a Towerban ... S nem kétséges, ez Pesten sem lehetett kevésbé veszélyes. A régi Lipótvárosban . létesült Három Oszlop kávéház - egyik első a legelsők között - a hétszázkilencvenes évek elején a magyar jakobinusok, Mar- tinovicsék gyülekező helye. De később is: politika és kávéház mindig is összetartozott. A Pilvax falain már 1840-ben a Bastille, Marat, Robespierre, La Fayette képei láthatók. Rejtett hátsó ajtaja pedig már jóval a forradalom előtt is a jurátus-törzsvendégek menekülésére szolgált. A kávéházakkal szinte egy- időben születik meg a biliárd, a domino, majd a tombola. A biliárd a legnépszerűbb. Enélkül nincs is igazi kávéház. Majd kialakul a kávéházi lottóhuzások játéka, s megjelenik - nyakba- akasztható tálcájával - a bazárárukat kínáló „kucséber”; a virágárus, és feltűnnek a „legősibb mesterség” művelői is, persze szigorúan külön asztaloknál. 1810 körül a pest-budai kávéházakban már újságokat is kínálnak vékony nádkeretben; s nyilván kellően vonzóak a kártyaszobák is A század utolsó harmadában, mintegy gomba módra mind újabb és újabb kávéházak nyílnak a belvárosban és a Duna- korzón. (A Korona, a Redoute - vagyis a Vigadó -, a Hangli Kioszk, a Belvárosi, a Központi (Centrál), a Bátori, a Múzeum Kávéház és még sok más. Százával ...) Budapestet ez idő tájt méltán emlegették - Béccsel együtt - a kávéházak városaként. A századfordulón már mintegy 500 kávéház működött. Kisebb vidéki városokban 3-4, a nagyobbakban, például Szegeden, Pécsett, Nagyváradon olykor tíznél is több. A polgárosodással pedig kialakulnak a törzskávéházak; közönségük erősen differenciálódik; létrejönnek az irodalmi és művészi-; illetve a politikai és egyéb réteg-kávéházak. Az irodalmi és művészkávé- házak külön képződmény. A krónikás Gundel Imre találó szójátéka és meghatározása szerint ha meg is volt minden írónak a maga kávéháza és minden kávéháznak a maga írója, „Az irodalmi kávéház kitüntető címet csak azok a kávéházak érdemlik meg, ahol egy lap szerkesztősége dolgozott, illetve amelyek az irodalmi élet jelentős képviselőinek huzamosabb időn át rendszeres találkozó helyei; ahol nap nap után eszmecserék, viták zajlanak, új irányzatok, alkotások születnek. ” A múlt században a Filozófus, a Pilvax; később a Kávéforrás, a Kammon, a Korona; a századvégtől a Centrál, a Fiume, a Bátori, a Club, az Országház; a Baross, az EMKE, az Abbázia, a Bucsinszky, a Japán emelkedett az irodalmi kávéházak rangjára; utóbbi s több társa már inkább századunk első harmadában virágzott. Ám az összes közül kiemelkedett a legnagyobb, a legforgalmasabb és legszebb, ahol a legtöbb magár író megfordult: a Newyork - , egy francia műtörténész szerint - Budapest „kávéfőszékes- egyháza”. Rajta különösképp lemérhető az, ami zárat nyit a kávéházak lényegéhez; ami nem más, mint a hely atmoszférája. Későbbi, de századfordulós társai között is kétségtelenül a világ legszebb kávéházának tartott Newyork a legrangosabb. Ez a hely - az élő irodalmat, az élő színház- és műtörténetet befogadó - szecessziós falaival, csavart márványoszlopaival; bronzszobraival és halkan exkluzív pompájával; a „mélyvízzel”, a Nyugat „szerkesztőségi” asztalával vagy a kritikusok „veseasztalával” és sok mással együtt nyújtotta a Newyork sajátos szellemét, varázsát. A „ká- véfőszékesegyház” genius lomját. ( Folytatjuk) Wallinger Endre Sefer Halilovics és Vujity Tvrtko
